Október végén kezdődik a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Ármós Sándor rendőr dandártábornok és több társa pere a Fővárosi Törvényszéken – értesült a PestiSrácok.hu. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) többek között vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolja a korábbi Pest megyei rendőrkapitányt, akit az ügyészek tavaly nyáron több millió forint átvételekor értek tetten. Ha a főrendőrt bűnösnek mondja ki a bíróság, akár tizenkét év szabadságvesztésre is ítélhetik.
Október 20-án kezdi tárgyalni Ármós Sándor rendőr dandártábornok és négy társa perét a Fővárosi Törvényszék Kiss Károly hadbíró vezette tanácsa – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Gergényi Péterék ügyében is eljáró tanács még decemberre és jövő januárra tűzött ki határnapokat.
Súlyos bűncselekményekkel vádolják a volt főkapitányt
A dandártábornok és társai ellen vesztegetést állítva, illetve külföldi hivatalos személlyel kapcsolatban folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vádat két hónapja a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A vádhatóság szerint ugyanis még 2016 elején a volt Pest megyei rendőrkapitány azt állította egy cég képviselőjének, hogy ő fog előkészíteni egy állami támogatásról rendelkező határozatot. Az eredményes ügyintézés érdekében 24 millió forintot kért azért, hogy a dokumentumot olyan személynek továbbítsa, akinek “ráhatása van az ügyre”. Az ügyészség szerint a másik fél ezt, valamint a később 10 millió forintra csökkentett ajánlatot először visszautasította, ám végül egy ismerősén keresztül mégis eljuttatta a kért összeget a tábornoknak.
Tetten érték
A volt főrendőrt még azzal is vádolják, hogy több embernek is megígérte: egy külföldi ismerőse révén utánanéz annak, hogy egyikük ellen egy adott országban kiadtak-e körözést. Mint kiderült, az illetőt nem körözték, ám a tábornok mégis az ellenkezőjét mondta ismerőseinek azzal együtt, hogy hétmillió forintért elintézi, hogy barátjuk zavartalanul beléphet az adott ország területére. Ármós emellett magánszemélyektől további hatósági ügyek elintézéséért újabb hét millió forintot kért arra hivatkozva, hogy azt az ügyben eljáró külföldi hivatalos személynek továbbítja – áll a vádiratban, amely azt is tartalmazza, hogy a volt rendőri vezető az ügyintézésért cserébe először hatmillió forintot kapott. majd amikor tavaly július 29-én a fennmaradó nyolcmillió forintot átvette egy gyorsétterem parkolójában, Ármóst tetten érték. A vádirat arra is kitér, hogy a dandártábornok ígéretei ellenére az ügyekben nem intézkedett, az erre történt valótlan hivatkozással megszerzett pénzt másoknak nem továbbította, hanem az általa átvett, összesen 16 millió forintot saját céljaira fordította. Ha a volt főkapitányt bűnösnek mondják ki, akár 12 év szabadságvesztést is kaphat.
Baráti kölcsönre hivatkozik
Emlékezetes, a Pestisrácok.hu elsőként számolt be az első körben még titkosított botrányról. Megírtuk azt is, hogy Ármós Sándor ellen először a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) kezdett el „egy beesett füles” alapján vizsgálódni, majd miután arra jutottak, hogy álláspontjuk szerint a tábornok és társai bűncselekményt követett el, feljelentést tettek a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF). Miután A KNYF munkatársai megfelelő mennyiségű bizonyítékot gyűjtöttek, az érintetteket előállították, de a gyanú közlése után semmilyen kényszerintézkedést nem indítványoztak velük szemben, így mindannyian szabadlábon védekezhetnek. Információink szerint Ármós érdemi vallomást tett, tagadta a bűncselekmény elkövetését és azt állította az ügyészeknek, hogy baráti kölcsönként vette át a milliókat. Ennek ellenére, úgy tudjuk, a vád biztos lábakon áll és a dandártábornok elleni bizonyítékok között kép és hangfelvételek is vannak.
Magas pozíciókat töltött be a rendőrségnél
Ármós Sándor dandártábornok 2011. szeptember elsejével került a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkárságára. A tábornok korábban Nógrád megyei rendőrkapitány volt, majd 2007-től, Ignácz István nyugdíjba vonulása után a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot vezette. Onnan sajtóhírek szerint azután kellett távoznia, hogy 2011 áprilisában egy körlevélben hívta fel az állomány figyelmét arra, a testület több százmillió forintos adóssága miatt megszorító intézkedésekre, többek között a túlórák kifizetésének megvonására van szükség. Később az ORFK átvilágította a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági helyzetét, majd a vizsgálat eredményeként elrendelte a főkapitányi körlevél visszavonását, mert az szerintük hibás adatokból levont téves következtetéseken alapult. A levélnek súlyos következménye lett: Ármós főkapitányi kinevezését Pintér Sándor belügyminiszter indoklás nélkül visszavonta, ráadásul Ármósnak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól is távoznia kellett. A rendőr dandártábornok azonban nem lett teljesen kegyvesztett, hiszen öt hónappal később Pintér a szociális szövetkezetek igazgatását bízta Ármósra.
Vezető kép: nava.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS