Életek csúsznak el, de sokszor fel sem tűnik, hol és mikor. Aztán kezdetét veszi a menekülés, egy olyan világba, ahol nincs felelősség. Ahol csak az a lényeg, hogy mindig legyen elég cucc és ne kelljen szembe nézni a kijózanító valósággal. Miközben a drogfüggők átlépnek “Alíz csodaországába”, a határ túloldalán a be-és elzárkózó társadalom úgy tekint rájuk, mint akik nem is léteznek, persze már ha észreveszik őket. Pedig itt vannak közöttünk, láthatatlan skarlátbetűvel a mellükön. És talán ha nem néznénk le őket, ők is másképp állnának önmagukhoz. A Felépülünk című film pár hete került fel a legnagyobb videómegosztóra. Készítője Novák Kristóf évek óta tervezte, hogy filmre viszi az egyetemi évei alatt szerzett tapasztalatát. Kitörölhetetlen nyomott hagyott benne, felépült droghasználókkal találkozni. Amit akkor érzett, azt szerette volna most átadni. A társadalmunkat sújtó probléma feldolgozásában volt segítségemre Dudits Dénes, aki egykor maga is drog-és alkoholfüggő volt, ma viszont már nekik segít visszatalálni az életbe.
A film üzenet a szerhasználóknak és az őket stigmatizálóknak; Fotó: magyarno.hu
Novák Kristóf beleszületett a filmes szakmába, így nem volt kérdés, “mi lesz, ha nagy lesz”. Már tiniként megismerkedett a vágás fortélyaival, de az ötlet, hogy a kábítószerfüggők “visszatéréséről” forgasson, az egyetem alatt fogalmazódott meg benne. A témára egy tanár hívta fel a figyelmet. Az ő óráján találkozott a felépülés útját választó droghasználókkal, akik ahogy fogalmaz: “úgy néznek ki, mint te vagy én“. Nincs rájuk írva, mi van mögöttük: a folyamatos küzdés, először az anyagért, amit aztán minden egyes nap a szégyennel átitatott gyötrelem követ. A velük való találkozás, a történetük, olyan erővel hatott Kristófra, amely táptalaja lett a Felépülünk című filmnek. Négy éven át érett, forrt benne az emlék, ahogyan teljesen normálisnak kinéző emberek, elképesztő nyíltsággal és őszinteséggel meséltek a szer hatása alatt töltött éveikről. Idén márciusban realizálódott, hogy az ötletet filmre vigye, és megmutassa, bárhonnét van esély felállni. A film, üzenet a szerhasználóknak, és az őket “stigmatizálóknak“ is. Kristóf árnyalni szerette volna a drogosokról kialakult képet a társadalomban, amely hemzseg a címkéktől, a sztereotípiáktól, és nem látja, hogy a betegség mögött – akár mennyire is nem látszik – de ott van az ember.
Nem minden fekete és fehér
A rendező szerint itthon a legnagyobb baj, hogy csak kétféle kommunikáció létezik a kábítószerekkel kapcsolatban. Vagy azt halljuk, hogy a drog rossz, vagy azt, hogy legalizálni kellene. Ez a téma, azonban közel sem ilyen egyszerű. Sokkal több árnyalata van, és a film célja megmutatni a további vetületeit, fogalmaz Kristóf. Úgy látja, hazánkban óriási probléma a kábítószer-fogyasztás, amelyet tovább mélyít a rossz a drogpolitika.
Mert itthon se ellátórendszer, se információ, se prevenció nincsen. Nem beszélve az új típusú szerekről, és a szegénységi droghasználatról.
– mondja.
Fotó: Flickr
Véleménye szerint, katasztrófa is lehet a vége, ha nem változik a hazai gondolkodás a témában. Legfontosabb lenne, az információnyújtás, az ártalomcsökkentés és prevenció és szükség lenne a társadalom nyitottságára a kérdésben. Kristóf szerint, ha megváltozna a hozzáállás, és a kábítószerfüggők azt éreznék, a társadalom részei, nem pedig kívülállók, és nem bűnözőként lennének nyilvántartva, hanem betegekként, akkor sokkal hamarabb fordulnának segítségért. De mivel nincsenek emberszámba véve, így ők sem jegyzik magukat!
Függőnek lenni nem választás vagy divat kérdése
Kell az extázis, az élvezet. Ez belénk van kódolva, de hogy ne halljunk bele az élvezetek hajszolásába, abban a társdalomnak központi szerepe van, mondja Dudits Dénes, aki maga is súlyos drog-és alkoholproblémákkal küzdött éveken át, ma azokon segít, akik bennrekedtek a módosult tudatállapotban. Múltját és annak minden tapasztalatát arra használja, hogy jövőt adjon – ahogy ő mondja – fajtársainak. Egy betegségről beszélünk, amelynek a biológiai mellett, pszichológiai, szociális és környezeti vonatkozásai is vannak. De nem akaratgyengeség vagy jellemhiba, szögezi le az Első Magyarországi Magán Addiktológiai Egészségközpont megálmodója, létrehozója és programigazgatója. Szerinte azért is kell betegségként tekinteni a negatív szenvedélyekre, mert a bűntudat és szégyenérzet, amelyet okoznak, csak még jobban gúzsba kötik az embert. Az állandó önmarcangolás pedig egy olyan negatív mentális állapot, amely gátolja az embert a cselekvésben. A leszokáshoz viszont olyan állapotra van szükség, amely támogatja a boldogulást a mindennapokban.
Kiből lesz függő?
Ez egy veleszületett hajlam. Már gyerekkorban észlelhető tüneteket produkálhat. Dénes, fián látja a „jeleket”, hogy állandóan magas fordulatszámon pörög, zsizseg, folyamatosan csinálnia kell valamit, amitől jól érzi magát a bőrében, olyan mint egy „búgócsiga”. A szenvedélybetegeknél hibás a termosztát, amely az érzelmekért felel. A függőség, agyi érzelemszabályozási probléma. „A függő azért szív vagy iszik, hogy modulálja az érzelmi állapotát és ehhez keres eszközöket, mert nem bírja elviselni azt ami van” – fogalmaz Dénes. A „defektes” érzelemszabályozási rendszer miatt, a szerhasználók az érzelmek megélésének sokszorosát igénylik egy „normál” emberhez képest.
Sokkal nagyobb intenzitással kell átéljék a szeretetet, a sikert és ha ez nem történik meg, akkor nyúlnak hozzá a különböző kémiai anyagokhoz. A használat azonban tovább károsítja az eleve már érzékeny agyi területet. A cuccozás miatt még jobban elcsúsznak az arányok és eltorzul az érzékelés.
– mondja a szakember.
Dudits Dénes; Fotó: dudits.hu
A használókban kihal a szenvedélyesség, a lelkesedés, a motiváció. Megállnak a fejlődésben, úgymond „gyermeki üzemmódban” maradnak, de az igazi tragédiájuk, hogy megrögzötten keresik, az őszinte, hiteles kapcsolatokat és amíg erre vágynak, addig nem tudnak leállni, mondja Dudits Dénes. Az átlag emberekhez képest hatalmas szeretetéhséggel küzdenek és ez a vágy számukra egyet jelent a másikkal való totális összhanggal. Azokat az embereket keresik és állapotokat idézik elő a rekreációs szerekkel, amelyekben eggyé tudnak válni a másikkal. Ez az elmosódás aztán visszaköszön a mindennapi emberi kapcsolatokban zavar és meg nem értettség formájában.
Először agyban kell helyretenni a dolgokat
A józanság felé vezető úton az első lépés az, hogy a szenvedélybetegek megtanulják elfogadni, hogy nem létezik érdek nélküli kapcsolat. Nincs kivétel. Addig, amíg valaki kétségbeesetten keresi azokat az emberi viszonyokat, amelyektől azt az őszinte szeretetet reméli, amire vágyik, addig hozzá fog nyúlni az anyaghoz és az alkoholhoz. A nagyfokú elvárás, amelyet az emberi kapcsolatai elé támaszt magánnyal (is) sújtja, miközben mindennél jobban szeretne a közösség részévé válni. Mivel a kör ezzel bezárul, az út ugyanoda vezet vissza, a függőségek tárgyaihoz. Először tehát (át) kell értékelniük az emberi, önzetlen szeretettel kapcsolatos meggyőződéseket és el kell kezdeni gőzerővel „adni”. Mert szeretetet kapni csak az fog, aki először ad.
Szeresd és szolgáld az embereket, mert akkor fognak ők is téged szolgálni.
– szögezi le Dudits Dénes
Mindig van esély!
A saját tapasztalata az, hogy mindenkin lehet segíteni, ez azonban nem egyenlő azzal, hogy mindenkin sikerül is. Véleménye szerint minden függő egyszer eljut oda, hogy ki akar szállni, mert „rájön”, hogy amit csinál, az élettel nem összeegyeztethető állapot. Teljesen változó, hogy ez kinél, mikor jön el, de egyértelműen akkor, amikor az ember felismeri a helyét és szerepét a világban, vagy veszni érzi azt. Minden esetben valamilyen külső hatás indukálja, valamely érzékszerve megkapja azt az impulzust, amely beindítja a folyamatot, amelynek eredményképp megszületik az elhatározás a leállásra. Ugyanakkor kell hozzá az is, hogy a hozzátartozók keressék azokat az eszközöket, amelyekkel el tudják érni, hogy segítséget kérjen a függő.
Nem szabad arra várni, hogy majd a függő szól!
– hangsúlyozza Dénes.
Dudits Dénes; Fotó: dudits.hu
A megszállottság marad
A függőknek az kell, hogy „szóljon nagyot”! Állandóan vibráló, izgalmas élményekre van szükségük. Arra, hogy lelkesedni tudjanak valami olyanért, ami lázba hozza. A józanságot választóknak szükségük van valamire, ami kiváltja a függőséget és betölti az űrt. Dudits Dénes szavaival élve, a szenvedélybetegséget szenvedélyre kell cserélni. Mert amikor valaki leáll, a betegség nem szűnik meg, és szükség van egy másik eszközre, amellyel a későbbiekben is modulálni lehet az érzelmeket, mondja Dénes. Ezért van, hogy sokan Isten felé fordulnak, a hitben, a hivatásban vagy a sportban élik meg a katarzist.
„Ez Denevérország”!?
Az emberiség képtelen kézben tartani a pszichoaktív szereket, egyre több a függő a világban, mondja Dudits. El sem hinné az ember, de a felsővezetőktől elkezdve az üzletembereken át a döntéshozókig, rengetegen élnek folyamatosan, tudatmódosított állapotban. Ezért nehéz jó stratégiát hozni az alkohol és kábítószer visszaszorítására globálisan. A szakember szerint működőképes lehet, ha alulról szerveződő kis közösségek terjesztik a józanság igéjét.
Címlapfotó: bigstockphoto.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS