Egy balatonfüredi gimnáziumból kirúgtak egy csomó diákot, mert iskolai rendezvényeken füveztek. Erről az Index rittyentett egy példátlanul objektív cikket, amely az érintett diákok és szülők, a marihuánatermesztők és egyéb drogkereskedők, valamint az Index újságíróinak szempontjából mutatja be az ügyet. A nem drogozó gyerekeket és az ő szüleiket (mint hipotetikus csoportot) azért hagyták ki a történetből, mert szerintük értelemszerűen mindenki füvezik vagy valami keményebbet tol.
A liberálisok időről időre előjönnek valami olyan ótvaros baromsággal, ami közvetlenül közveszélyes és mi meg ahelyett, hogy értékén kezelnénk a dolgot és elrettentenénk őket a további kútmérgezésbe oltott gyújtogatástól leállunk velük vitatkozni. Pedig nem kellene, hanem világosan ki kellene jelölni végre pontosan azt a határt amit nem léphetnek át, ami után már nem tárgyalunk, hanem lövetünk (Marosán elvtárs).
Ugyanis a droggal nyilván semmilyen kapcsolatban nem álló „újságíró”, akin a sok el nem szívott spangli hatása nem is látszik, nem egyszerűen relativizálja a drogozást, hanem a mindennapi élet részének tekinti azt, nagy ívbe téve arra, hogy az törvényileg tiltott. Mert azok a nyüves konzervatívok szerint nem helyes ha a kamaszok drogoznak. Micsoda állatok vagyunk mi.
A kilencvenes évek végén volt módom átélni, ahogy a drogfree tanítványaim között felbukkantak a következő évben az első rendszeresen füvezők. Nem volt szép látvány. Pedig ha figyelek, akkor most tudhatnám, hogy milyen lehet egy menő internetes újság szerkesztőségében.
Aljas szemét hazugság ugyanis, hogy a marihuána heti egyszeri fogyasztása nem ártalmas. De az. Az, hogy ezekről a kutatásokról nem ír az Index az azért van mert nem brit tudósok csinálják őket és nem valamelyik kartell vagy multi finanszírozza őket. Vagy mert a Lajos ebbe az egybe nem szól bele. Vagy ő is abban szeretne hinni, hogy nem attól romlik a koncentrációs képessége.
Nem szeretném túlragozni ezt a témát, mert még a végén berágok igazán, amit jól láthatóan az írás eddigi részében sikerült elkerülnöm. De ha az én gyerekemnek ad valaki drogot egy iskolai rendezvényen, mondjuk osztálykiránduláson, akkor a reakcióm nem csak az RTL Klubbon, hanem CNN-en is vezető anyag lesz.
Vegyük sorra:
A törvényeket be kell tartani. Hülye liberális barom, akkor is, ha nem tetszik a szétcsúszott agyadnak!
Ha valaki egy iskola diákja, akkor a házirendet is.
Drogozók ne járjanak egy iskolába olyanokkal, akik nem drogoznak. Nem érdekelnek a közveszélyes hülyék jogai, a normális gyerekek jogai érdekelnek egyedül.
Ha valaki középiskolás, de már elmúlt tizennyolc, akkor már felnőtt. Büntetőjogi felelőssége nem relativizálható.
Az iskolában létezik és léteznie is kell normalitásnak, amibe a rendszeres droghasználat semmiképpen sem férhet bele.
Ha a hülye ostoba liberálisok elintézték, hogy semmilyen eszköz ne legyen a tanárok kezében a fegyelmezésre, akkor ne csodálkozzanak azon, hogy az egyetlen még meglévő lehetőséget választják, a kicsapást.
Aki megsérti a törvényeket az ne csodálkozzon, hogy jönnek a következmények. Istenem, mennyire megérint, hogy a kis drogos nyikhaj családjának mennyire macerás már másik iskolát keresni ebben a melegben. Talán mondani kellet volna Pistikének, hogy ne vigyen füvet az osztálykirándulásra vagy legalább ne szívja el a többiek elől a cuccot.
Igen, nagyon kellemetlen, hogy egy ilyen apróság eltolja valakinek az életét. Az élet már csak ilyen, el lehet tolni. Például azzal, hogy szolid sörözés helyett 17 évesen füvezünk, meg más egyéb szarokat próbálgatunk. A kirúgás csak a következmény, amiből ezek a hülyék és talán néhány másik kevésbé hülye megtanulja, hogy mindenki a saját felelősségére él és a törvényeket be kell tartani.
Aki a drogozást a mindennapi élet részének akarja eladni az közveszélyes hülye.
Minden szimpátiám az iskola igazgatójáé. Remélem beleáll ebbe a küzdelembe és megtanítja a gondjaira bízott gyerekeknek, hogy mi az a törvény és mi is az következmény.
Csak védeni akarja őket. Segítsünk neki.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS