A Jobbik elnöksége elítéli győri tagjai visszalépését a képviselőjelöltségtől és továbbra is az ellenzéki együttműködést támogatja a városban – közölte a párt kedden az MTI-vel, miután a párt győri szervezetének vezetője bejelentette, hogy elhagyják az ellenzéki összefogást. A közlemény szerint a Jobbik elnöksége kedden reggel felfüggesztette a győri Jobbik-szervezet működését, a visszalépőket minden párttisztségükből felfüggesztették és etikai eljárás indult ellenük. Azokon a településeken, ahol a jobbikos tagság az ellenzéki együttműködésben való indulás mellett döntött, a Jobbik továbbra is tartja magát a megállapodásokhoz, így Győrben is arra kéri szimpatizánsait, hogy az ellenzéki együttműködés jelöltjeit támogassák az október 13-ai választáson.
Fodor Roland győri Jobbik-elnök kedden reggel Facebook-oldalán közölte: az ellenzéki moslékszövetség elveszítette a képviselőjelöltjeinek negyedét, és a minimális győzelmi esélyeit is. Hozzátette, hogy kilépésük hónapok óta tervezett volt, nincs köze a DK országos pártközpontja által megrendelt, a fideszes polgármestert ocsmány módon lejárató anyagokhoz. Az összefogáshoz azért csatlakoztak – írta –, mert így terveik szerint a nemzetellenes baloldali pártok nem tudnak külön-külön frakciót alakítani az új közgyűlésben, ehhez pedig szükséges volt pár hónapig belemenniük – minden jóérzésű polgár döbbenetére – ebbe a proletár rémálomba. Fodor Roland hozzátette, hogy értelmes magyar ember nem támogathatja a gyurcsányista erők megerősödését sem Győrben, sem országosan. A győri ellenzéki összefogást a Jobbik mellett a DK, az MSZP, az LMP és a Momentum hozta létre.
Forrás: MTI/PS; Fotó: Polgarportal.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS