Álmainkban Amerika visszainteget!

A magyar nemzetnek, a magyar társadalomnak és a nemzeti elkötelezettségű értelmiségnek a XX. században háromszor kellett megtanulnia, hogy múltja, történelme, sora és léte semmit nem számít az úgynevezett nyugati hatalmaknak. Közép-Európát már az osztrákok sem értik; felsőbbrendűségük primitív tudata töretlen, pedig azt sem erkölcsi, sem materiális bizonyítékok nem alapozzák meg. A felsőbbrendű nyugat csak az elmúlt bő száz évben kétszer fogott neki a saját elpusztításának, és olyan csodálatos eszméket adott a világnak, mint a kommunizmus, és annak faji alapú változata, a nácizmus. Amerika pedig a Föld legtöbbet háborúzó nemzete; azt a javára írhatjuk, hogy még mindig nagyon erős, de morált tanulni tőle teljesen nevetséges vállalkozás.

Amikor a magyar miniszterelnök az amerikai elnökkel találkozik, akkor egy kicsit érdemes elgondolkoznunk azon, hogy innen minek tűnik Amerika és Amerikából milyennek látszunk mi? Persze valójában nem is látszunk, csak ha éppen van kedvük rákattintani a térképre és utána nagyítgatni. Minden ilyen beszélgetés – akár az amerikai elnökről vagy a franciáról van szó, vagy a német nép aktuális nagy vezéréréről – mindig erkölcsi, etikai és morális kérdések felhánytorgatásával kezdődik; persze mindig csak ránk érvényesek ezek a drákói, felsőbbrendű szabályok.

A Trianonhoz vezető út azzal az állítólagos erkölcsi felvetéssel volt kikövezve, hogy a magyar királyságban elnyomják a nemzetiségeket. Az elnyomott nemzetiségek szaporodtak és sokasodtak, majd olyan magyarellenes elnyomást produkáltak a valahogy hozzájuk került színmagyar és magyar többségű területeken, hogy lassan eltűnik a magyarság az országaikból. De az erkölcsi érv, hogy száz éve elnyomtuk őket, még kitart; nemcsak az ő fejükben, hanem a nagyhatalmak, valamint az egykori nagyhatalmak gondolkozásmódjában is. A második világháború után újra megcsinálták ezt a nagybetűs Morálra hivatkozva; mindig csak az általunk elkövetett bűnök számítottak, az ellenünk elkövetettek soha.

Aztán balga módon azt hittük, hogy 1990 után tiszta lappal indulhatunk, az annyit hangoztatott nyugati becsület az Európába történő befogadásunkról és nem a kirablásunkról fog szólni. De a nyugati gazdasági érdekek, valamint a Trianon előtti árulók unokáinak és dédunokáinak sikerült elérniük, hogy egy olyan nemzetközi erkölcs miatt legyünk páriák – ha épp nem ultraliberális hazaáruló kormányt merészelünk választani -, amit csak egyedül rajtunk kérnek számon.

Amerika Európa rendőreként az elmúlt 75 évben nem csinált mást – különösen az utolsó 30-ban -, mint igyekezett megakadályozni, hogy a németek és az oroszok annyira megerősödjenek, hogy bármelyiknek is újra világhatalmi ambíciói lehessenek. Azonban az utolsó húsz évben a mindig is esetleges, primitíven rövid távú érdekekre koncentráló amerikai külpolitika teljesen defenzívába szorult, mert a liberális moralizáláson alapuló stratégiaalkotás a fél világon szétverte az amerikai pozíciókat és a stabil diktatúrákat. Amelyek helyére szinte mindenütt elmebeteg muszlim hadurak tömeggyilkos háborúja jött. Ezzel párhuzamosan kitaszították a potenciális szövetségeseik közül az oroszokat – mellesleg Európából is -, és ahogy a saját országukban is, Európában is tehetetlenül tűrték a népességcserét, a kultúracserét és a valláscserét.

Trump a teljesen hülye Obamától egy olyan Amerikát örökölt, amelyben az etnikai feszültségek nagyobbak, mint a hatvanas években; amelyben az összes liberális elmebaj meghatározó pozíciókat szerzett már a két nagy pártban, a médiában, a szórakoztatóiparban, az egyetemeken, a tudományban és legfőképpen az államapparátusban. Ezért tartott ennyi ideig, hogy egy stabil, gazdaságilag sikeres ország vitán felül demokratikusan újraválasztott vezetőjét – aki markánsan nem liberális – meghívja a markánsan nem liberális amerikai elnök. Ez annak ellenére történt így, hogy az amerikai külpolitikában érzékelhető már egy fordulat, hiszen felismerték, hogy egy működő ország tömegtámogatottsággal rendelkező vezetőjével könnyebb tárgyalni és megegyezni, mint egy harminc hadúr vagy oligarcha által vezényelt polgárháborúban álló ország bármelyik kormányával, amely már a fővárosa külső kerületeit sem ellenőrzi. És a kikényszerített választásokon vagy a muszlim szélsőségesek, vagy Soros György fizetett emberei nyernek, és a végén káosz lesz, mindig és újra.

Amerika legújabban kormányzott, jól kormányzott országokat akar látni a szövetségesei között, mert rádöbbent, hogy ha a nyugat-európai folyamatok miatt Európában sem lesznek már erős szövetségesei, nemcsak a politikai szövetség gyengül meg, hanem a katonai is rohamosan erőtlenedik.

Közép-Európa az amerikaiak utolsó esélye arra, hogy új, megbízható, az amerikai támogatásra rászoruló, azt értékelő, de önmagában is akcióképes szövetségi rendszert építsenek ki a térségben. Itt még semmilyen muszlim befolyás sincs, ezek az országok ismerik a német és az orosz megszállás következményeit, talán a saját ellentéteiket is képesek annyira félretenni a túlélésük érdekében, hogy amerikai támogatással ellensúlyozzák ősi ellenségeik befolyásszerző próbálkozásait.

A V4-ek úgy váltak európai tényezővé, hogy azt minden próbálkozása ellenére a németek nem tudták megakadályozni. Az amerikai elnök Orbán Viktor személyében a V4-ek egyik erős emberét hívta meg, akit most éppen az amerikai külpolitika is meg akar erősíteni. Nem azért, mert ez eddig nem volt eminens érdeke az USA-nak, hanem mert most ért el a republikánus hatalomátvétel arra a szintre, ahol ilyen apróságokkal foglalkoznak, mint Közép-Európa.

Rengeteg múlik ezen a találkozón, mert Európa egyik legtehetségesebb és a nemzete méreténél nagyobb befolyással rendelkező politikusa talán meg tudja értetni az amerikaiakkal, hogy sokkal nagyobb figyelmet kell fordítaniuk Közép-Európára, mert ennek a térségnek a stabilitása Európa túlélésének és stabilitásának a legfontosabb eszköze. Különösen, mert az oroszok ezt már tudják és eszerint is cselekszenek, viszont az európai elit semmit nem ért már a körülötte és vele történő eseményekből. Ha Amerika nem áll automatikusan a nyugat-európai ultraliberálisok oldalára mindenben, mint eddig, már akkor sokkal előrébb leszünk.

Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik