Magyar Péter április 6-án jelentette be a Facebook oldalán, hogy elindítja a talpramagyarok.hu oldalát, de arról nem tett említést, hogy korábban is működött egy ilyen oldal. Pedig igen, méghozzá a Jobbikhoz közel álló oldal volt, ahol olyan kirekesztő, sokszor gyűlölködő stílusban írtak a szerzők, pont úgy, mint a kuruc.info.hu oldalon.
Örömmel jelentem be, hogy a mai naptól a hivatalos felületünkön a https://talpramagyarok.hu/ is elérjük egymást. Kérlek, ha innen nem nyílik meg, írjátok be külön a keresőbe. Ezen az oldalon minden fontos információt megosztunk veletek és itt tudtok csatlakozni a közös munkához, egy új szuverén, modern, európai Magyarország felépítéséhez
-írta április 6-án Magyar Péter. Arról azonban nem írt, hogy ez egy korábban már működő oldal volt, ahol antiszemita, rassziszta megnyilvánulásokat is lehetett olvasni.
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti listavezetője korábban egyértelművé tette, hogy „náci szenny(hon)lapnak” tartja a portált, illetve többször is jelezték már a magyar kormány képviselői az Egyesült Államoknak, hogy amerikai szerverről működik itthon a Kuruc.info.
A talpramagyarok.hu oldalról még hírportálként azt lehet tudni, hogy
ezt a honlapot magyarok hozták létre Magyaroknak, nem tartozunk sem politikai párthoz vagy semmilyen egyéb szervezethez
– lehet olvasni az archívumban, ehhez képest a programok között MIÉP és Jobbik nagygyűléseket és Vona Gábor beszédet is lehet találni. De az előbbieknél is beszédesebb a cikkek stílusa és hangneme. A kuruc.info szélsőjobboldali portál rendszeres szóhasználatát idézve a balodali-liberális koalícióról, mint “szocionista kormányról” számolnak be, amely “800 millió forintot fordít önreklámra”.
A “Cigánybűnözés – jó PR fogás” című, a korábban a talpramagyarok.hu-n olvasható írásban ez áll:
Magyarországon igenis van cigánybűnözés, mégpedig a lopások, betörések és az alvilághoz kötődő üzelmek melyekből a cigányok az arányuknál jóval nagyobb mértékben kiveszik a részüket. De hát ez nem meglepő, mert ugye a romáknál a nagyarányú szegénység és esélyegyenlőtlenség miatt messze kisseb a lehetőség arra, hogy valaki becsületes úton megéljen vagy uram bocsá kiemelkedjen, másrészt egy rossz körülmények közt élő, iskolázatlan környezetben felnövő és teljesen más értékrendszert magáévá tevő roma gyereket, akinek minden példaképe már a sitten ül vagy ült, kevésbé fog visszatartani a börtön a bűnözéstől, sőt talán épp valamiféle „beavatási szertartás” része lesz a börtönviseltség, amivel a „nagyok” nyomdokaiba lehet lépni. Akkor hát mi lenne a megoldás: először is szigorúbb büntetések, mert ugye ha a tojásdobálást azonnal lehet retorziózni akkor ugye a késelést is kellene és valamivel szigorúbban. Másrészt a rossz ideálok ellehetetlenítése, ha pl. kijön az a cigány a sittről aki 5 évet ült, akkor ne tudjon azonnal az alvilágba visszamenni, ahol már a hírneve megelőzi és a fiatal romagyerekek „istenként” bámulják, erejét, kegyetlenségét …stb. Másrészt jó roma ideálok megteremtése, akit lehet követni (ugye erről szólnak a megasztárok) mert mégis csak jobb ha muzsikus lesz a gyerek és nem betörő.
Magyar Péter tehát egy ilyen, antiszemita és rasszista múlttal rendelkező oldalon hirdeti, hogy minden fontos információt megoszt a követőivel és itt tudnak csatlakozni a közös munkához, egy új szuverén, modern, európai Magyarország felépítéséhez.
Forrás: Tűzfalcsoport, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Bandi
2024-04-29 at 17:59
Az említett hasonló oldal hiánypótló sok esetben, már, ha nem az agyament antiszemita cikkeket olvassa az ember gyermeke, hanem inkább a másutt nem közölt híreket.
Apró klón
2024-04-29 at 15:40
Libás Péter a magyar Zelenszkij elvtárs, aki szintén nagy hazafi, mint tudjuk.
aladin
2024-04-29 at 14:57
Ez a szemét Magyar Köcsög jól kiválasztotta az antiszemita és rasszista hozzá illö köcsög bandát és most még ezekhez fog tartozni a Gyöngyösi féle jobbik, hát igy Magyarral az élen hazataláltak és szintén a 10 éve erre váró Nagy Ervin is.
Eu is falling-game over
2024-04-29 at 14:40
”Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.”
Arra építenek, hogy a szocializmusban megalázott generációk lassan kihalnak, és most ismét el lehet adni minden mesét, a tudatlan fiataloknak.
A trükk mindig ugyanaz: megígérni, amit az emberek hallani szeretnének, aztán, ha pozícióba kerülnek, az ígéretek már lényegtelenek. A világot a pusztulás szélére tántorítják. Ténykedésük csak a káosz és az anarchia szítására irányul, teljesen értelmetlen, identitás zavaros, minősíthetetlen hangnemű és egymásnak ellentmondó kiállásokkal.
A demokrácia a “sokszínűség” miatt válik burleszkké és tragédiává, mert az ellenzék tagjai általában ész érvek híján csak azért vannak más véleményen, hogy ne a kormánynak legyen igaza…
A vérbeli kommunista nemzedék kihalt, vagy kiörgedett. És most jönnek a kiképzett gyerekeik, unokáik. Már nem kommunistáknak hívják magukat, hanem liberálisoknak, zöldeknek, demokratáknak, stb.
Vigyázat!!!!
gyozo2018
2024-04-29 at 14:02
Kurszki tankcsata –
Prohorovkai találkozó páncélos csata – jó öreg Hesslerezredesként is:)))
2024-04-29 at 11:0
/
A Fidesz-KDNP -Orbán Viktor szavazói megvannak, jól vannak.
Térj haza a romkocsmából, s nyugoggyá le!
:DDD
gyozo2018
2024-04-29 at 13:59
“egy új szuverén, modern, európai Magyarország felépítéséhez”
Anyád jól van?!
Majd pont az ilyen hazaáruló, belpesti újprolik fogják ezt biztosítani.
bl
2024-04-29 at 13:07
Összenő ami összetartozik. A kívülről irányított jobbik lesz a társutasa Péterkémnek, pont az történik vele, ami a hülyékkel szokott.
Ellenzékváltást, MOST!!!
2024-04-29 at 12:08
morzsa lék 2024-04-29 at 11:50
Ha nekem szánod:
Csak ne kezdjen el úgy beszélni, a frissen kiugrott, mintha ő soha nem lett volna a brancs tagja!
Mint aki ott sem volt!
Neki áll 4×2/3-ozni, mintha nem tapsolt volna a neje mellett ülve végig!
Hiszek a bűnbánatban, és a bűnbocsánatban, de az itt most elmaradt! A tag inkább skizofrénként viselkedik! Vagy tök hülyének néz minket!
Ellenzékváltást, MOST!!!
2024-04-29 at 11:42
Kurszki tankcsata – Prohorovkai találkozó páncélos csata – jó öreg Hesslerezredesként is:))) 2024-04-29 at 11:06
Egy volt NERes, közpénzszivattyú vezet benneteket!
Egy selyemmajom, akinek mindene abból van, hogy a NERben kijárta a felesége neki a jó munkahelyeket, de még így is hülye volt hozzá, hogy megtartsa bármelyiket is.
Egy pojáca, aki a NERes pénzéből pózol nektek, ti meg tapsoltok neki, miközben nem mond semmit.
Sok sikert!
ViAM
2024-04-29 at 11:42
Nagyon nem szeretek általánosítani, mert minden népcsoportnak megvan az előnye és hátránya. Viszont az tény, hogy a cigányság körében kiemelkedően nagy a bűnözésre való hajlam, még ha szeretik is ezt elhallgatni. A fenti idézet tehát teljes mértékben visszafogott és helytálló, mint már annyiszor leírtam az elmúlt 30 év alatt.
Még néhai Furmann Imrével, mint a Másság Alapítvány Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda igazgatójával volt egy hatalmas vitám ez ügyben, mert megtörtént, tényeken alapuló eseteket valahogy nem akarta felfogni, csak a sikereket elértekkel foglalkozott.
A Fidesz óriási vonzerővel bírt, amikor szélsőségektől mentes beszédet honosított meg, ám attól még a gyakorlatban fennállnak olyan problémák, amikről nem szabad hallgatni.
Hogy az archívumban MIÉP nagygyűlések anyagai is találhatók? Több százezren voltunk a gyűléseken, tombolt a közönség Csurka beszédein, aki rendkívül kulturáltan adta elő mondanivalóját úgy a nagy nyilvánosság előtt, mint szűk körben. Már megint mi a baj vele, hogy igazat mondott?
matrix
2024-04-29 at 11:37
A magyar celeb szopók !
Mindig az aktuális celebet szopják vagy a celeb seggében ficánkol lubickol a nyelvük!
2022 ben!Ez a társadalmi réteg már MZP is leszopta !
2023 ban a mint a birkák a gyogyós Lili mögé besoroltak!
2024 Most a magyar poloska farkát szopják !
Mit várnak a kormányváltásol a bunkó tahó paraszt bohócok ?
Nem lesz rezsi támogatás
Nem lesz 13-havi
Nem lesz adó mentes 25 éves korrig
New lesz a többi család és olcsó hitel támogatás stb
Büdös paraszt !
De lesz EU érték demokráci jogállamiság
Soros népcsere és faj kényszer kvota terv !
Buzi-buzik oktatás az óvoda iskolákba
A bunkó prosztó proli bohócok meg csicska rabszolga aki eltartják az analfabeta invázorok tömegét !
Ez az EU érték : naiv buta tudatlan ostoba bohócok !
Bunkó bohócok élvezzétek !
Utána elmehettek panaszkodni a büdös pcsába!
Kurszki tankcsata - Prohorovkai találkozó páncélos csata - jó öreg Hesslerezredesként is:)))
2024-04-29 at 11:06
És Arrogán Tóni lejárató propaganda malma forog tovább szünetlen!!!
Tényleg nem értik a fideszéknél, hogy ez a lejárató szar az égvilágon sehova nem vezet, illetve oda biztosan, hogy az ember még a maradék kitartását is elveszti a Fidesz mellett, ha azt látja, hogy csak ENNYIRE telik tőlük!!!
Realextate
2024-04-29 at 11:05
És Arrogán Tóni lejárató propaganda malma forog tovább szünetlen!!!
Tényleg nem értik a fideszéknél, hogy ez a lejárató szar az égvilágon sehova nem vezet, illetve oda biztosan, hogy az ember még a maradék kitartását is elveszti a Fidesz mellett, ha azt látja, hogy csak ENNYIRE telik tőlük!!!
Dühös
2024-04-29 at 10:48
Tehát egy tolvaj majom, aki mindent lopott, kezdve a logótól és a szavajtól.😡 Nincs semmi, amit nem kapott,🫤 érdem nélkül alá tolták vagy másoktól lopott és leutánozott.🙃 Marad a torz, az irigy és hisztis arrogancia, a sikeres és gyönyörű feleségének a gyötrése ennek az idegbeteg önimádó és önismeret nélküli senkiházi műanyag szörnyetegnek. Több mint szégyen!😡 Takarodjon már el ez a magamutogató dupla nulla a feledés homályába!😡😡😡
gyozo2018
2024-04-29 at 10:46
Innen a Jobbik támogatása. Most már a Mi Hazánk hiányzik a baljukról.
Csak kacagok
2024-04-29 at 10:35
Antiszemitizmus?
Nemá’ PS!
Olyan 2000es évek vagytok!
Akkor próbálkoztok antiszemitizmus vádjával amikor a fejlettnyugaton az ilyen bejegyzések még csak bemelegítésnek sem mennének el egy hétvégi arabus felvonuláson?
Judit
2024-04-29 at 10:34
Az egy biztos hogy ennek a magyar nevű sátáni fazonnak a tisztességhez-becsülethez semmi köze nincs.!!! Az ábrázata mutatja a hangja a beszéde.!!!