Mit tagadjam, nem szeretem Balázst. Szokták mondani, hogy az ember minden esetben legyen óvatos, ha olyan figurákkal hozza össze az isteni gondviselés, akiket karrierjük egy meghatározó időszakában csak a keresztnevükön ismer a fél ország. No de nem csupán ez a gondom, hanem az is, hogy ő bizony úgy politizál, hogy közben azt állítja, hogy nem politizál… És ez nagyon tetszik a diktatúrázó, független-objektív ellenzékieknek. Ráadásul mindezt, az állítólagos sajtószabadságot elnyomó kormányközeli médiában.
A különböző valóságshow-k sztárjai, a meleg pornók „színészei”, a 90-es évek zenei csatornák műsorvezetői, és a bűnözők – ez utóbbi kettő egyébként lényegében rokonszakma – szoktak prevenciós jelleggel szakítani a vezetéknevükkel, hogy miután jó útra térve családot alapítanak, újra Kovácsok, Vargák, és Szabók legyenek, illetve azon aggódják halálra magukat, hogy az asszonyaik és a lurkóik olyan informatikai analfabéták legyenek, akik képtelenek lesznek majd eligazodni az internet sötét zugaiban, és ilyenformán sose akadnak majd rá azokra a kriminalisztikai értelembe vett, folytatólagosan elkövetett kulturális terrorcselekményekre, amit az „egyetemes jó ízlés” ellen az ilyen Balázs-félék a múltban elkövettek.
Mutatok is egy példát, arra vonatkozóan, mire is gondoltam:
Ő a mi Balázsunk, aki ebben az ízléses csokorba gyűjtött összeállításban minden létező olyan bűnt elkövetett, amit harcos liberálisaink halált megvető bátorsággal és életvitelszerűen szoktak üldözni. Mostanában egyébként Balázs is…
Van itt kérem minden nyalánkság. Buzizás, kurvázás, köpködés, testszégyenítés (bodyshaming) ráadásul mind 18 év alatti fiatalkorúakkal szemben elkövetve. Amire persze lehetne mondani, hogy „fiatalság bolondság”, meg azt is, hogy akkoriban ez volt a normális, hogy tulajdonképpen a 90-es évek diszkóiban „zombuló generáció” nem teljesen volt tisztában a speed és az extazy nevű, kortárs dizájnerdrogok személyiségroncsoló mellékhatásaival, de azért akkor is egészen elképesztő, amit a felvételen láthatunk.
Szóval nem mondhatnám, hogy kimondottan odalennék Balázsért. Nem kedvelem, mert ugyan egy utolsó bunkó, de nem hülyegyerek. Gyorsan pörög az agya, és még gyorsabban a nyelve. Sokkal olajozottabban működnek az agytekervényei, mint azoknak a megalázott és sokszor pár ezer forintért megvett statisztáknak, akiket a még kedvenc műsorvezetőmnél is lelkiismeretesebb szerkesztők Balázs elé vetettek. De Balázs visszaélt azzal, hogy nála butább, és lassabb észjárású szerencsétlenekkel hozta össze a sors, és az RTL. Lelkiismeret-furdalás nélkül alázta meg őket, és tudtommal a mai napig nem kért tőlük bocsánatot.
Nem szeretem Balázst, mert abból vásárolta meg a gyönyörű kocsiját, és csodálatos kertes házát, hogy hülyét csinált azokból a nyomorultakból, akiket némi apropópénz és a gyors hírnévre vonatkozó hazugságok ígéretével csábítottak be szerkesztői a Balázs Show helyszínéül szolgáló stúdióba.
De személyes érintettség révén sem vagyok Balázs leglelkesebb rajongója. Talán két éve mondhatta, élő adásban, hogy sosem vinné el egy balett előadásra a gyerekét, mert az a gyerek, aki balettet lát, egészen biztosan megáll a fejlődésben. Nos, örömmel jelenthetem, hogy az én iker fiaim számos balettelőadásban látták az apukájukat, rengetegszer nézték tátott szájjal, és még Fekete Győr Andrásnál is csillogóbb szemekkel a Diótörőt és a Hófehérke és a hét törpe című balett előadást, és mind nekem, mind a tanáraiknak az a benyomása, hogy nem álltak meg a fejlődésben, sőt: messze az átlag felett teljesítenek az iskolában. Persze biztosan nem esett jól nekik, amikor beérvén az oktatási intézményben a többi srác azt mesélte nekik, hogy a vicces bácsi a rádióban, azt mondta, hogy nem lehet normális gyerek, aki balettet néz, de elmagyaráztam nekik, hogy a vicces bácsi csak egy buta bohóc, aki nem abból vesz felvágottat, és karácsonyfát a kisfiainak, hogy kultúrát közvetít, hanem azzal, hogy másokat bánt meg. Megértették. Most már tudják kezelni az Balázshoz hasonló kultúra ellen beoltott bunkókat.
Az ilyen dolgok miatt nem kedvelem Balázst, és
nem azért, mert a NER-hez sorolt Rádió 1-ben, reggelente több millió embert győzköd arról, miért is lélekemelő Hódmezővásárhelyen megszervezett összellenzéki összefogás győzelme. Tegye csak nyugodtan, hisz a kis gerillakampányai bizonyítják a legjobban, hogy Magyarországon demokrácia van, és még a “vajnarádióban” is lehet ellenzéki propagandát folytatni, közvetlenül azután, hogy kedvenc Balázsunk előző este az RTL műsorában burkoltan lebűnözőzte Rogán Antalt.
Zárójel: Arra azért kíváncsi lennék, hogy mikor kapna mondjuk az echotévés Keménymag ötösfogata egy pár órányi műsoridőt mondjuk a Lánchíd Rádióban, vagy az RTL Klubbon, hogy a jobboldal álláspontja is megjelenhessen az ellenzéki térfélen. Gondolom soha…. Zárójel bezárva.
A mi Balázsunk a hónap elején kedélyesen elbattyog egy automatához, bepötyögi a PIN kódját, leemeli a Rádió1-től kapott hat számjegyű fizetését, majd beül a Rádió1 stúdiójába, és hozzálát az ellenzéki lakáj-médiában olvasott hazugságok terjesztéséhez, majd ha ezzel végzett, elmegy az Fehérvári úti RTL főhadiszállásra, hogy lebűnözőzze Rogánt, és Vajna Timit oltogassa.
Ilyen rettenetes diktatúrában élünk, mi magyarok.
Végezetül hadd soroljam fel azokat a javaslataimat, amelyekkel tovább lehetne növelni a demokráciát és persze az ellenzéki győzelem esélyét:
-A Sajtóklubból azonnali hatállyal ki kell rúgni Bayeréket, és a helyükre fel kell venni Konok Pétert, Wahorn Andrást, és Kéri Lászlót.
-A Tv2 jövő szombattól műsorra tűzhetné a HetiHetest! (Gálvölgyi lélegeztetőgép János, Para Kovács, és Paprika Kinga lehetne az alapcsapat.)
-A Rádió1 szerintem sokkal hatékonyabban tudna kormányt buktatni, ha Balázs helyett Bolgár Györgyöt szerződtetné. Balázs úgyis tudja tolni a ballib ellenzék szekerét a Falban. Hajrá!
-A Keménymag műsorvezetőjeként Kálmán Olga egészen biztosan brillirozna. Beszélgetőtársainak javaslom Uj Pétert, Szily Lacit, és Dull Szabolcsot.
-Nyilvánvaló, hogy G. Fodor Gáborral nem lehet megvalósítani a kormánybuktát, ezért szeretném a döntéshozók figyelmébe ajánlani Pető Pétert, aki biztosan roppant hatékonyan tudná főszerkeszteni a 888.hu-t.
-A Pesti Srácok főszerkesztője lehetne Simicska Ádám.
-Deák Dániel is nagy ellensége a kormányváltásnak emiatt elfogadhatatlan, hogy ennyit szerepel a Tényekben, és az M1-en. Török Gábort akarjuk látni és hallani!
-A Troll című műsort pedig egyszerűen be kell tiltani, szereplőit pedig börtönbe kell vetni! Pont.
Így talán az kényes ízlésű, diktatúrát sikoltó és a sajtószabadságot féltő ballib értelmiség is megnyugodna és végre valódi demokráciában érezhetné magát. Mert nekik az a demokrácia, ha mindenhol ők vannak és mindenhol az ő véleményük érvényesül, a többi meg le van tojva… Vagy talán ez sem lenne elég nekik?
Szóval van még dolog, van még tennivaló, de mint az a fenti javaslataimból kristálytisztán kitűnik, a kormányváltás egyáltalán nem megvalósíthatatlan, mindössze arra van szükség, hogy a döntéshozók a megfelelő helyekre ültessék a megfelelő embereket.
“Hajrá!”
(Vezető kép: RTL Klub)
Mami
2018-03-07 at 11:31
Aristo írásait nagyon szeretem, főleg a humora miatta. Apáti írásai azonban sokkal kifinomultabbak, a való életről szólnak, olvasmányosak, élvezet olvasni őket.
A cikkhöz csak annyit tennék, hogy én nem bíznék annyira Vajnában. Addig barát, amig előnye származik belőle. Volt már példa arra, hogyan lesz a barátból kérlelhetetlen ellenség.
A tahó pedig egy szót sem érdemel! Na, legfeljebb egyet: kőbunkó!
Frickné Hell Zsuzsanna
2018-03-06 at 05:38
Istenem!nagyon jó volt elolvasni.Én is így gondolom,bennem nem ily szép szavakkal fogalmazódott meg a jelenség !
Én
2018-03-04 at 20:03
Sebestyén egy tahó. Amíg van hasonszőrű közönsége, addig az ilyeneknek mindig lesz helyük a médiában.
Kovács Nóra
2018-03-04 at 11:21
Kedves Bence! Minden szavával egyetértek. Szeretem az írásait és az Echo TV-beli megszólalásait is.:-)
Zita
2018-03-03 at 21:42
https://www.google.hu/search?q=stop+making+stupid+people+famous&tbm=isch&source=iu&ictx=1&fir=fmcVVECQk7C5EM%253A%252CfkXASh5n7BVNfM%252C_&usg=__XMYEmdgbJvg-gehmUQ4-KVMz1kE%3D&sa=X&ved=0ahUKEwi5sO_7gNHZAhXJDewKHbPEBBAQ9QEIMTAE#imgrc=HsOaBL5CZLVfMM:
pandora
2018-03-03 at 20:24
Tisztelt Apáti úr! minden sorával egyetértek,mert a hajam is hullik,ha véletlenül rátekerek ennek a vihogó prosztónak a sávjára.A borzasztó az,hogy valóban van hallgatósága,mert van egy ugyanilyen szellemiekben lumpenproli réteg,aki kedveli és életben tartja ezt a szellemi környezetszennyezést.Valószínűleg ezt a hallgatói igényt nem kellene kiszolgálni,bár már epigonjai is vannak az éterben. a videót nem voltam képes megnézni,pedig nem egykönnyen adom fel azt ,amibe belekezdtem.
Péter
2018-03-03 at 18:15
Hehe tesó te teljesen beteg vagy, fáj valami? Irigy vagy? Ezt nevezed újságírásnak? Erre tanítod a gyerekeidet? Éppen a szar nem folyt ki a szádon. Hehe.gáz.nagyon gáz.
CARLOS
2018-03-03 at 16:58
Az a baj,hogy az ilyen Balázs félék semmiből sem tanulnak… Átgázolnak mindenkin és senkinek sem segítenek,vagy csak úgy csinálnak mintha..Sütögetik a pecsenyéjüket és mindenkit magasról le…..!Egy-két migránst beköltöztetnék a házába,hogy ő is közelről lássa ahogyan a családját “megszeretgetik”!!!Talán akkor tisztábban látna!!! Vagy örülne,hogy legalább a migránsoknak jó volt!Köszönöm Apáti Bence az írásaid! Sokunknak is ezek a meglátásaink!!??
mirr-murr
2018-03-03 at 15:08
“össze a sors, és az RTL.”
Felsorolásban nem teszünk vesszőt az ‘és’ elé!
Itt egy kis zavar támadt a szövegértésben, ezért a felszólalás!
S. Balázs ‘terméke’ egy média közegnek. A minőség pedig piaci alapon alakult ki!
VGRE
2018-03-03 at 17:42
Az ilyen ‘termékeket’ nem szokták betiltani mert káros az egészségre? Főleg a fiatalabb nemzedékre nézve.
B.ISTVÁN
2018-03-04 at 10:05
MA MÁR AZ “ÉS” ELÉ IS TESZNEK VESSZŐT, HA ÖSSZETETT MONDATOT VÁLASZT EL. KÜLÖNBEN A MAI HELYESÍRÁS MÁR TELJESEN REMÉNYTELEN: PL. A MINDENFÉLE MEG-FEL-KI- BE “BOCSÁTÁST” IS “J”-VEL ÍRJÁK MÉG A SAJTÓBAN IS….
zeusz
2018-03-03 at 14:37
Nem nézem , nem hallgatom , fogok egy könyvet és olvasok. Ezek az iskolában is legfeljebb szemetesek /bocsánatot kérek a szemetesektől , ők hasznos munkát végeznek/ voltak. De inkább szemetek.
Feher Zsolt
2018-03-03 at 14:17
Na ezert szoktam eltekerni a radio ado gombot mikor meghallom ezt a kinyalt ficsurt. De a 3-mas fogatot is emlitse meg aki hallgatja öket mert räkociek ugynakora segf… Folyamatosan gyaläzzäk a jobboldalt. Amikor az europa bajnoksägon a magyarok jobban szerepeltek akkor is fikäztak mindent ami magyar. Ezek ösbunkok a nevük lehet magyar vagy szerintem ugyanugy ahogy vona magyarositott de a szellemük liberälbolsevik.De demokräci az nincs ugy hogy meg nem rugta tökön öket senki.A stilust a bockhortol nyultäk le sunyin politizälnak toljäk a nyilas dumät aki normälis nem hallagtja ezt a fereg bandät. Persze sok agyamentnek bejön a mümäyer stilus!
B.ISTVÁN
2018-03-04 at 10:00
BENCE! KITŰNŐEK AZ ÍRÁSAID, LÉNYEGRE TÖRŐEK, SZELLEMESEK. – CSAK EGY KICSIT RÖVIDEBBEK LENNÉNEK!!!