Mikor az ember azt hinné, hogy ennél már nincs lejjebb, a Soros-hálózat mindig meg tudja lepni valamivel....
A vakcinafejlesztés szempontjából fontos lehet a brit vírusmutáció vizsgálata a Nemzeti Népegészségügyi Központban (NNK) – mondta a...
Féltékenységből és haragból több ezer telefonhívással zaklatta volt barátját és a hozzátartozóit egy 23 éves férfi, akit...
Elérhetetlenné vált a Magyar Nemzet online felülete. Az oldal adatbázis-kapcsolat hibát jelez, vélhetően a szerverrel lehet a...
Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján elhangzott, hogy hazánkban eddig 146 695 embert oltottak be, közülük 9403-an már...
A baloldal vizsgálóbizottságosdi helyett inkább a kamuvideós Korózs Lajost hívja vissza a parlament népjóléti bizottságának éléről –...
Drasztikusan megemelné az I. kerületi képviselő-testület az önkormányzati tulajdonú bérlakások havi díját. A döntés több ezer olyan...
Jelentős a szakértői hálózatok hatalma – mondta a Magyar Nemzetnek Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke,...
Hat férfival szemben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, börtönt, illetve fegyházbüntetést indítványozva kábítószer-kereskedelem, valamint -birtoklás miatt. A...
Portálunk már beszámolt róla, hogy Szanyi Tibor tavaly kilépett az MSZP-ből és megalapította az ISZOMM nevű mozgalmat,...
Németországban is meghatározóvá válik az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) először Nagy-Britanniában azonosított, a korábbiaknál fertőzőképesebb változata (B.1.1.7)...
Meghalt ötvenhat, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 844 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon –...
Hazánkat újra elérte a hóhelyzet, ezért volt, ahol már kora reggel probléma adódott a vasúti közlekedéssel. A...
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint január 23-án este tízkor arról értesítette a rendőröket egy mosonmagyaróvári taxis, hogy...
Portugáliában a voksok csaknem egészének összeszámlálása alapján nagy arányú győzelmet aratott a vasárnap tartott elnökválasztáson a hivatalban...
Itt valami nem stimmel. Azt hallom az M1 híradójában, hogy magyar szakemberek ellenőrzik, a Szputnyik-V vakcinában található...
Ráerősít a kormány az iskolai nyelvoktatásra ebben az évben. Amellett, hogy az új kerettantervek élményszerűbbé varázsolják az...
A tervek szerint Kínában is kiterjesztik a koronavírus elleni oltási programot az idősekre a kormányzati engedélyek beszerzésének,...
Az Európai Unió tagállamainak vezetői közül Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztetett elsőként telefonon beiktatása óta Joe Biden...
Jakab Ferenc, virológus az ATV Heti Napló című műsorában kifejtette, az oltási hajlandóság növekedésével, az oltott személyek...
A vasárnap közzétett legfrissebb adatok alapján csaknem egymillió embert oltottak be a hétvégén a koronavírus elleni vakcinával...
Ezrek vonultak vasárnap Brazíliában Jair Bolsonaro elnök alkotmányos felelősségre vonását és elmozdítását követelve a koronavírus-járvány rossz kezelése...
A Johns Hopkins Egyetem vasárnapi összesítése alapján átlépte a huszonötmilliót a koronavírussal fertőzöttek száma az Egyesült Államokban;...
A szicíliai Augusta kikötőjében kapott kikötési engedélyt az olasz hatóságoktól az Ocean Viking mentőhajó, amely az utóbbi...
Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfői tanácsülésükön megvitatják az EU és Oroszország közötti kapcsolatokat és más időszerű...
Újabb függetlenségi népszavazásról szóló tervezetet terjesztett elő vasárnap a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP). A dokumentum...
Markus Duesmann Audi-vezér bejelentette, hogy az A4, A6 és A8 modelleknél felhagynak a belső égésű motorokkal és...
A szombaton bevezetett kijárási tilalom elleni tiltakozásul fiatalok egy csoportja felgyújtotta a közép-hollandiai Urk kisváros szabadtéri koronavírus-tesztközpontját....
Lezuhant Brazíliában a Palmas Fútbol y Regatas focicsapat elnökét és négy játékosát szállító kisrepülőgép vasárnap nem sokkal...
Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárának vasárnapi értékelése szerint felgyorsult a kutatási,...
Összenő, ami összetartozik, azaz a régi szocik az újakkal, ex-szadeszosok az européerekkel. Most Magyar Bálint, volt oktatási...
Szombaton indult Szlovákiában a második országos tesztelési hullám. A tavaly novemberihez hasonló – antigéntesztekkel végzett – általános...
Az Európai Unió be fogja tartatni a koronavírus elleni oltóanyagok gyártóival a velük kötött szerződésekben foglalt kötelezettségeket...
Müller Cecília a közmédiának adott interjújában kijelentette, hogy Magyarországon átgondolt oltási terv szerint halad a vakcináció, hiszen...
A liberális Mérce nemrégiben egy online konferenciát szervezett, ahol tulajdonképpen konkrétumok nélkül, a tényeket mellőzve beszélgettek a...
Nem ígérhetünk olyat, hogy nem lesznek menekültek, de kitűzhetünk egy célt, konkrétan egy új menedékkérelmi rendszer felállítását,...
A holland rendőrség őrizetbe vette az egyik legnagyobb ázsiai drogkartell vezetőjét, a kínai születésű, kanadai állampolgársággal rendelkező...
A szlovének mintegy hatvan százaléka valószínűleg beoltatná magát a koronavírus ellen, ami jelentős növekedés e téren: tavaly...
Ukrajnában kis mértékben lassult a koronavírus-fertőzés terjedése: szombatra négyezer alatti, az előző napinál mintegy ezerrel kevesebb új...
Legalább tizenkilenc elszenesedett holttestet találtak szombaton az amerikai határon fekvő mexikói Miguel Alemán település közelében. A rendőrség...
Az izraeli adatok szerint az országban ugyan visszavonulóban van a koronavírus-járvány harmadik hulláma, de a járványügyi szakembereket...
“Ha csak egy nappal előbb tudunk tömegesen oltani, akkor is 100-150 emberi életet mentünk meg és 10-15...
Csernai Mihály, a Színház- és Filmművészeti Egyetem nemrégiben lemondott hallgatói önkormányzatának elnöke egy nemrégiben adott interjújában arról...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vasárnapi közleménye szerint hétfőtől válik elérhetővé az ingyenesen letölthető digitális jólét szoftver-alapcsomag,...
Öt évre hosszabbítja Washington és Moszkva a Barack Obama idején Oroszországgal megkötött, most februárban lejáró atomalkut. A...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS