A fehérorosz ellenzék képviselőinek őrizetbe vétele a nemzetközi normák elfogadhatatlan megsértése – közölte kedden a NATO főtitkára Brüsszelben....
Az elhallgatott történelem feltárásáról szólt a Patrióták szeptember 2-án indult “Akik bátrak és hősök voltak” című programsorozata, amelynek...
A hintó azért problémás, mert egyik oldaleleme fekete bőrű embereket ábrázol, amint meghajlással és ajándékokkal fejezik ki...
Magyarországnak a legagresszívebb világpiaci verseny közepette is több ezer lélegeztetőgépet sikerült beszereznie – írta a Fidesz keddi...
Magyarország az Egyesült Arab Emírségekkel annak ellenére fokozni tudta az együttműködést, hogy ezt az elmúlt időben objektív...
A nemzeti összetartozás és a véradás fontosságára hívják fel a figyelmet az “Egy vérből vagyunk” jótékonysági futóprogram...
Ukrajna kész lehetőségként és nem problémaként tekint a területén élő nemzeti kisebbségekre, és az európai normáknak megfelelően...
A baloldal még mindig hallgat a szerencsi időközi választáson indított jelöltjük, Bíró László viselt ügyeiről, pedig lenne...
Egyre több gyermek vesz részt az oktatásban, emelkedtek a tanári fizetések – írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma...
Nyugtalanítónak nevezte a koronavírus-járvány csehországi alakulását az Egészségügyi Világszervezet (WHO) prágai irodája. Andrej Babiš kormányfő élesen bírálta...
Tegnap délután érkezett a bejelentés, hogy Szekszárdon egy 21 hónapos kislány ismeretlen körülmények között kizuhant egy társasház...
Újabb hollywoodi híresség állt ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett. Ezúttal Eva Green francia származású színésznő...
Helyreigazítás 2020 szeptember 08. napján a www.pestsracok.hu online felületén közzétett „Titkos fejtágítót tartott Gyurcsány Karácsonynak és a...
A pedofil és más szexuális bűncselekmények büntetésének szigorítását, az elkövetők kémiai kasztrálásának bevezetését javasolta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján...
Lehetetlen szakmai párbeszédet folytatni, hiszen jelenleg minden politikai térben van. Az a fájó, hogy ezt a diákok...
Az üzleti céllal Magyarországra érkező vendégek számának növelésére és az üzleti rendezvények biztonságos protokolljának kialakítására összefogtak a...
Látogatási és intézményelhagyási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos az ország minden szociális intézményében – közölte az...
Polgári forgalomba került az új koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló Gam-Kovid-Vak (Szputnyik V) vakcina első tétele – közölte az...
Vajna Tímea is elkapta a koronavírust, soron következő negatív tesztjére vár. A Borsnak kaputelefonon keresztül nyilatkozott állapotáról....
Nem szavaz a Fidesz kizárásáról az Európai Néppárt (EPP) döntéshozó testülete, a politikai közgyűlés a következő ülésén,...
A fehérorosz hatóságok elfogták a fehérorosz-ukrán határon Marija Kalesznyikava ellenzéki vezetőt, két társának pedig sikerült átszöknie Ukrajnába...
341 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 9304 főre nőtt a hazánkban beazonosított...
Elérhető közelségben van a koronavírus-vakcina, de szigorításokra lenne szükség – jelentette ki Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem...
A Magyar Nemzet hosszas kutatómunka során beazonosította azt a személyt, aki – a Soros-hálózat tagjaként – a...
A Campus Reform amerikai diákokkal készített interjúi tökéletes példát szolgáltattak a nyugati mainstream média fiatalokra gyakorolt hatására...
Már 27 256 723 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 891 308, a...
Hatásosnak értékelte koronavírus-vakcináit a China National Biotec Group (CNBG) kínai gyártó az alapján, hogy Kínában már több...
Egyre nagyobb problémát okoznak Franciaországban a migránsok, azon belül is a kiskorú bűnözők jelenléte, akikkel szemben tehetetlenek...
Még mindig van idő arra, hogy Nagy-Britannia és az Európai Unió megállapodásra jusson a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer...
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a küszöbén áll annak, hogy kiárusítsa Fehéroroszország függetlenségét Oroszországnak egy szorosabb integrációról szóló...
A Tóth Bertalan–Mesterházy Attila ellentét éleződött ki annyira, hogy abba a Pest megyei szervezet szűnt meg. Feloszlatta...
Spanyolországban meghaladta a félmilliót a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – tájékoztatott hétfőn Fernando Simón, az egészségügyi riasztási és...
Erősödött hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euró jegyzése a kora reggeli...
Jelentős előrehaladást sikerült elérni a szerb-koszovói háború idején eltűntek és a lakhelyüket elhagyni kényszerültek ügyében – jelentette...
A Dinamo Zágráb keretében már másodszorra üti fel a fejét a vírus. A stáb többi tagját nem...
Beoltatta magát az új koronavírus elleni orosz védőoltással Raman Haloucsenka fehérorosz miniszterelnök – közölte hétfőn, Minszkben a...
Az EMMI visszautasította a DK állítását, amely arról szólt, hogy csak 4 nap alatt értékelik ki az...
Nyolc embert ítélt másodfokon héttől húsz évig terjedő börtönbüntetésre egy szaúd-arábiai bíróság Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró 2018-as...
Az intézményben hétfőtől digitális oktatásra tértek át. Karanténba került egy berettyóújfalui szakiskola összes dolgozója. Tóth József, Polgár...
A gyermek az erkélyről esett le, mentőhelikopter vitte kórházba, egyelőre nem tudni többet az állapotáról. Kizuhant az...
A tunéziai biztonsági erők hétfőn őrizetbe vettek hét embert az előző napi terrortámadással kapcsolatban, amelyben egy rendőr...
Az eset után a hatóságok bejelentették, hogy a mentőkben mostantól legalább két embernek kell lennie, amennyiben egy...
Az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv létfontosságú az Ír-sziget békéje és a stabilitása, valamint az egységes piac...
Meghalt egy útra kiszaladó kisgyermek, akit elgázolt egy teherautó hétfő délután Szegeden – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei...
Keddtől két idősávban, reggel és délután két-két órában megnyitják az ingázók előtt a magyar-osztrák határon lévő Pinkamindszent–Strém...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS