A legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) korábbi fő szövetségesei, a Lengyel Parasztpárt (PSL) és...
A jobboldaliak többsége megszavazta Ursula von der Leyent, a baloldaliak többsége elutasította, így a jobbközép és a...
Az ukrán külügyminisztérium a főügyészséghez és az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz (SZBU) fordult azzal a kéréssel, hogy indítson...
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh,...
Letartóztattak egy 41 éves nőt, valamint a fiát és egyik lányát, mert a gyanú szerint évek óta...
Nagy vitákra számít a kormány az EU-ban – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az...
Feltételezhető terrortámadás előkészülete miatt több lakást átkutattak a rendőrök csütörtök hajnalban, és két férfit kihallgattak Észak-Rajna-Vesztfáliában, Németország...
Változnak a drónokra vonatkozó szabályok 2020. július 1-jétől két új uniós rendelet értelmében – mondta Novák Zoltán ügyvéd...
Legalább tizenkét ember meghalt Kiotóban egy filmstúdióban gyújtogatás miatt kitört tűzvészben csütörtökön, több, mint harminc embert kórházban...
A dunai hajóbalesetnek még egy áldozatát nem találták meg, a családtagok elkeseredetten várják a fejleményeket. Több, mint...
Budapest számára fontosak a transzatlanti kapcsolatok – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda este egy washingtoni...
Az Európai Parlament szavazása Ursula von der Leyenről jól mutatja, hogy az eddiginél jóval megosztottabb lett az...
Meglepődtek az utasok hétfőn este, amikor 22 óra után a milánói Malpensa repülőtéren Orbán Viktor tűnt fel,...
Országszerte több tucatnyi útszakaszon változtatta meg a sebességhatárokat az elmúlt másfél évben a közútkezelő. A megengedett legnagyobb...
Egyre nagyobb a nemzetközi érdeklődés a magyar gazdaságfehérítő találmányok iránt. Ezek alapos tanulmányozása állt a szaúd-arábiai adóhivatal...
Az amerikai képviselőház elsöprő többséggel leszavazta a Donald Trump felmentésére irányuló alkotmányos eljárás (impeachment) megindítását javasló beadványt....
Az amerikai védelmi minisztérium jóváhagyta, hogy újabb 2100 katonát vezényeljenek az amerikai-mexikói határra az illegális bevándorlás feltartóztatását...
Ismeretlen fegyveresek lefejeztek szerdán négy embert az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigeten – derült ki hírügynökségi jelentésekből. Az AP...
A mai napon került sor az Európai Parlamentben a Tanács finn elnökségi programjának bemutatására. Tóth Edina EP-képviselő,...
A Google felfüggesztette a Viagogo hirdetéseit, miután üzérkedéssel vádolták meg őket – írja az Index. A botrányokkal...
Szekeres Imre Facebook-bejegyzésben ecseteli, hogy Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője helyesen tette, hogy nemmel szavazott Ursula von...
Az MSZP bukott kampányfőnöke és EP-képviselője ismét felhívta magára a figyelmet. Ujhelyi István szerdai Facebook-posztja szerint megalakult...
Együttműködési készségét fejezte Vlagyimir Putyin orosz elnök abban az üdvözlő táviratban, amelyet szerdán megválasztása alkalmából küldött Ursula...
Életfogytig és további 30 évig tartó börtönbüntetésre ítélték a Köpcös (El Chapo) néven ismert mexikói Joaquín Guzmán...
Az Európai Parlament tegnapi szavazása Ursula von der Leyenről jól mutatja, hogy az eddiginél jóval megosztottabb lett...
Zűrzavar uralkodott el a Donald Trump megjegyzéseit elítélő demokraták körében – majd az egész képviselőházban – kedden,...
Elfogadhatatlannak nevezte szerdán Szijjártó Péter az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának ülésén elhangzott felszólalásában azt a javaslatot,...
Noha a hivatalos adatok szerint az Európába irányuló migráció valamelyest csökkent, a Földközi-tengeren még mindig kritikus és...
Ideiglenes, átmeneti megoldásra lenne szükség a Földközi-tengeren megmentett emberek szétosztására, de az érintett országokra nem vonatkozhatnának kötelező...
Ha gúnyolódásról és öncélú, gyatra poénkodásra van szó, akkor a DK megállíthatatlan. A Demokratikus Koalíció aktivistái egy...
Legalább ötezer olyan ember van Bosznia-Hercegovinában, akit a délszláv háborúkban elkövetett háborús bűncselekménnyel vádoltak meg, de még...
A valósnál jóval sötétebb képet festett a migránsokat szállító Sea Watch 3 fedélzetén uralkodó állapotokról az olaszországi...
Az ellenzék Gyurcsányékkal az élen a családok ellen szavazott – jelentette ki Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési...
A kereszténység leépítésével sokat veszíthet Európa – mondja Ausztrália egyik legbefolyásosabb véleményvezére. Greg Sheridan szerint az Isten...
Katarból került Ukrajna-párti olasz neonácikhoz egy francia gyártmányú levegő-levegő rakéta. Egykor valóban a katari hadsereg tulajdonában volt...
Nem depressziós az LMP tagsága az európai parlamenti választás miatt, hanem új történetet akarnak alkotni és sokat...
Új ponttal egészült ki a gyermekek otthongondozási díjával (gyod) kapcsolatos állapotvizsgálat szempontrendszere az autisták esetében, miután az...
Palóc Világtalálkozót rendeznek Nógrád megyében augusztus első hétvégéjén; a hatodik alkalommal szervezett fesztiválnak idén Bárna község ad...
Üdvözlendő, hogy Ursula von der Leyen megválasztásával sikerült stabilitást teremteni, és a német elnök ambiciózus új kezdetet...
“Meglehetősen komoly” a veszélye annak, hogy felbomlik a bukaresti PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíció, miután a szociáldemokraták úgy döntöttek,...
A Fidesz és a visegrádi négyek (V4) támogatása nélkülözhetetlen volt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság...
Holtan találták Craig Fallon világ- és Európa-bajnok brit cselgáncsozót. A 36 éves sportember testére két nappal eltűnését...
Újabb 2,5 milliárd forint keretösszegből fejleszthetik a Pest megyei önkormányzatok a bölcsődéket. Rákossy Balázs európai uniós források...
A május 29-i budapesti hajókatasztrófa vizsgálata során felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyvek arról árulkodnak, hogy nemcsak az előzésre vonatkozó...
Beköszöntött a Vihar Napja, amikor a Hír TV Keménymag című műsorában az adás előválasztási jelöltjei összecsaptak. Az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS