
Katarból került Ukrajna-párti olasz neonácikhoz egy francia gyártmányú levegő-levegő rakéta.
Egykor valóban a katari hadsereg tulajdonában volt az olasz rendőrség által két nappal ezelőtt neonáci szimpatizánsoknál talált rakéta
– erősítette meg kedden a Perzsa- (Arab-) öböl menti ország külügyi szóvivője a Twitteren.
Az Ukrajna-párti csoport Matteo Salvinit akarta megölni
– mondta kedden az olasz belügyminiszter.
A francia gyártmányú, Matra Super 530F típusú levegő-levegő rakétát Katar 1994-ben adta el egy negyven rakétát magában foglaló fegyverszállítmány keretében egy „baráti országnak”
– közölte a szóvivő, aki az ország nevét a nyomozásnak ebben a szakaszában nem akarta még felfedni.
Katar jelenleg nagyon szorosan együttműködik az (ügyben) érintett felekkel, így Olaszországgal, hogy kiderítsék a tényeket, és (Dohát) rendkívüli módon aggasztja, hogyan kerülhetett egy huszonöt évvel ezelőtt eladott rakéta harmadik – nem-kormányzati – fél kezébe
– olvasható a bejegyzésben. Matteo Salvini olasz belügyminiszter kedden egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Ukrajna-párti neonácik meg akarták ölni. Ő jelezte a hatóságoknak, hogy megfenyegették. Ez egyike volt a számos halálos fenyegetésnek, amit naponta kap – fogalmazott.
A titkosszolgálatok beszéltek egy ukrán csoportról, akik ellenem készültek merényletre
– mondta Salvini, hozzátéve, hogy örül annak, hogy pár őrült ember fegyverarzenáljának a leleplezésére szolgált az eset. A merénylet tervéről egy volt KGB-ügynök számolt be. Az olasz rendőrség és az ügyészség azt közölte, hogy egyelőre nincs bizonyíték arról, hogy valóban merényletet terveztek.
Az olasz rendőrség hétfőn nagy fegyvertárat talált neonáci szimpatizánsoknál Torinóban, köztük egy francia gyártmányú, Matra Super 530F típusú levegő-levegő rakétát. A 245 kilogramm súlyú, 3,45 méter hosszú rakéta – az AFP által idézett egyik katonai szakértő szerint – 25 kilométeres hatótávolságú. Az elkobzott fegyverek között 26 puska, 20 szurony, 306 fegyveralkatrész, köztük több hangtompító és puskatávcső, valamint több, mint 800 különböző kaliberű lőszer is volt. Az olasz rendőrség egyik elit alakulata észak-olaszországi házkutatások során találta meg az arzenált, miután nyomozást indítottak olyan olasz személyek ellen, akik önkéntesként Kelet-Ukrajnában harcoltak. Három embert letartóztattak, köztük egy vámtisztviselőt, aki korábban megpróbált bejutni a parlamentbe egy szélsőjobboldali párt színeiben.
Forrás: Mandiner.hu; Fotó: MTI
Ágnes
2019-07-19 at 09:53
JESSZUSOM ..MOCSOK VILÁG….
EZÉRT KELLETT VOLNA ELLEHETETLENÍTENI A szemkilövetőéket a botmixeresékkel EGYÜTT ELLEHETETLENÍTENI—NEM ENGEDNI AZ EU-BA HOGY HAZAÁRULHASSANAK ÉS DR ORBÁN VIKTOR ÉS ELLENÜNK TERVEKET SZÖVÖGESSENEK ÖSSZEPAKTÁLVA sorosapóékkal……!!!!!
GZsu
2019-07-17 at 17:26
Igen ! Attól tartok, hogy az összes bevándorlásellenes miniszterelnököt és védelmi, külügyi pozícióban lévőket hathatósan védeni kell. (emlékezzünk HM-ra és családjára). Kiknek is van európában a legkiterjedtebb hálózatuk és kik pénzelték az ukrán forradalmat? mindkét ország területet akar, amit s.gy. anyagilag fedez….3.45m már feltűnő méret. Nyitott határok?….
Kagi
2019-07-17 at 16:47
Mondjuk az várható, hogy meg is fogják próbálni megölni Salvinit. Történt már ott ilyesmi. Ha nem a maffia, akkor más félkatonai szervezet.
Mátyás
2019-07-17 at 14:04
Ukrajna párti olasz neonácik? Hát ez meg miféle állatfajta? Csak nem a gládió – p2 páholy szervezkedik?
Hesslerezredes
2019-07-17 at 14:21
Olyan, mint a griffmadár, vagy az unikornis, vagy a kentaur. Az ész megáll. Salvini helyében gyorsan beszereznék néhány magyar testőrt, mondjuk a Székelyföldről.
Ghandi
2019-07-17 at 15:41
🙂
Namond
2019-07-18 at 22:32
Mint a spanyol polgárháborúban az internacionalisták, pl Hemingway, Mező Imre, Rajk László, Gerő Ernő, Steinmetz Miklós, Zalka Máté, Münnich Ferenc, stb.
(az 1200 magyar önkéntes 250 túlélőjéből 248 a Magyar Partizán Szövetség tagjai lettek).
Nacionalisták támogatása:
Condor légió-N.o.
Corpo Truppe Volontarie- O. o.
Viriatos-P
Ír Brigád
Garda de Fier -Vasgárda
Texas Oil Company, Standard Oil, Ford, General Motors, Studebaker, Dupont of Nemours -hadianyag szállítás kedvezményesen
Köztársaságpártiak Nemzetközi Brigád kb 40 000 fő
románok,
kínaiak,
románok,
angolok,
írek,
lengyelek,
amcsik,
jugoszlávok,
– Thälmann zászlóalj,
Garibaldi zászlóalj,
Abraham Lincoln zászlóalj
Mackenzie-Papineau zászlóalj
és a Connolly-hadoszlop.
Szovjetunió hadianyag szállítás, a teljes spanyol aranytartalékért cserében.
Franko bosszúból a 2. vh során, bár nem volt hadviselő fél, elküldte a keleti frontra az úgynevezett Kék Hadosztály (División Azul) 47 000 spanyol katonáját, sok spanyol önkéntes az utolsó pillanatig harcolt a szovjetek ellen még Berlin romjai között is.