Pesti Srácok

Orosz rulett politizálás

Öreg férfi női ruhában, kilógó szőrös fenékkel, a színpadon vonagló transzvesztiták, egy tanárnő, aki szerint már az óvodásokat is érzékenyíteni kell a különféle szexuális irányultságok felé, na és persze Ukrajnának az EU-ban a helye. A mutogatós bácsiknak végre nem kellett attól tartani, hogy elveszi őket a rendőr, hanem szabadon kiélhették fantáziájukat, duci fiatalemberek felöltözhettek tündérkének és a nyugati sajtó izgatottam várta, hogy lecsapnak-e Orbán rendőreinek a gumibotjai. A tiszások pedig szépen beálltak sorba és nem tudják, hogy egy politikai oroszrulettet játszanak, csak sajnos a mi fejünk is közel van a revolver torkolatához.

 

A német liberális lapok már napok óta az „orbáni diktatúráról” cikkeztek és a kormány által vezérelt karhatalomról, akik már alig várják az oszlatási parancsot és akkor hajrá a vízágyúnak meg a gumibotnak. Hát most annál nagyobb a csend, mivel lement a polgárpukkasztás, ami a mi becsődölt Gelgőnknek néhány százmilliójába fájt és nem lehetett olyan képeket látni, hogy a magyar rendőrök ázott, megvert transzvesztitákat bilincselnek meg. „Nincs itt semmiféle látnivaló” mondaná Barbrady őrmester a South Parkból és tényleg nincs.

Viszont, ha kicsit mélyebben akarjuk elemezni a „pride-ot” akkor az tényleg az LMBTQ-ról szólt és a kisebbség védelméről? Az a sanda gyanúm, hogy nem. Az Antifa pólós felvonulók, az Ukrajna szlogenek nekem mást sugallnak, ahogy a szép számban megjelent Európa parlamenti képviselők is. Ez Brüsszel diktatórikus politikájáról szólt, amely kimondja, ha törik, ha szakad „pride” kell, mégpedig azért, hogy teszteljék meddig feszegethetik a határokat Magyarországon. Árgus szemekkel figyelték, hogy fellép-e a hatóság a felvonulók ellen? Nyilván monitorozták a különböző pártok hozzáállását a „büszkeség napjához” és érdekelte őket a felvonulók száma is. Azért volt olyan fontos a menet megtartása, mert információkat lehetett nyerni belőle. A nagy német lapok már úgy írtak Magyar Péterről, hogy ő lesz a kihívója Orbán Viktornak és mint az Európai Néppárt tagjának a képviselője majd betartja a jogállamiságot és persze kiáll a közös értékek mellett (Ukrajna mielőbbi csatlakozása).

A tömeget elnézve nyilván szépszámmal voltak a Tiszapárt szavazó is. Hiszen, ahogy KariGeri olyan költőien megfogalmazta „ezzel a középső újukat mutatták fel a hatalomnak”. OK, ez egy dolog, de hogyan lesz tovább. Mit várnak a potenciális szavazók Magyar Pétertől és nemlétező politikusaitól. Mert eddig csak egy klónt láttunk az ATV-n, aki mesterét majmolta, de olyan szinten, hogy az már Jászai-díja alakítás volt. Kicsit rontott az összképen és a szépen trimmelt borostán, hogy egy majom cintányérozott a fejében és szakmailag valamint emberileg annyira lebőgött, amennyire az csak lehetséges.

Azért nevezem ezt orosz rulett politizálásnak, mert a tiszás szavazóknak lövésük sincs arról, hogy mit rejt a képzeletbeli forgópisztoly következő kamrája. Üresen csattan egyet, vagy elfújja a buksijukat (és persze a mienkét is). A „szeretet országát” építő Magyar Péter volt felesége lehallgatásával és hazugságokkal jutott el odáig, hogy sajnos a legnagyobb ellenzéki pártot fogja adni jövőre. Annak ellenére, hogy nincsen programja, hogy börtönnel fenyegeti az újságírókat, százmilliárdokkal dobálózik egy virtuális költségvetésben, holott lövése sincs kit fog pénzügyminiszternek kinevezni, ahogy a többi tárca vezetőjét is az utcáról akarja „castingolni”. A Tisza Párt eddig semmit nem tud felmutatni, max., egy ellopott és a Dunába dobott telefont, ami bűncselekménynek nem rossz, de a politikában egy elég sovány projekt. Ha iparost hívok a lakásomba, igyekszem olyat, akiről van referencia például barátaimnál már burkolt, vagy szerelt, így tudom, hogy nem egy kontár jön, aki csak kárt okoz majd.

Érdekes mód a politikában ezt sokan nem így csinálják. Szavazni akarnak egy emberre, akinek semmilyen referenciamunkája nincs. Aki eddig csak hazudott, hogy nem akar politizálni, majd elkezdett, nem akar pártot, majd vett egyet, nem veszi fel a mandátumát majd mégis ott ül Brüsszelben, nem kell a mentelmi jog és most mögé bújik. Mégis mit várnak tőle a szimpatizánsai, főleg azok után ahogy beszél róluk és a listás megjegyzések fényében. Szóval még egyszer felteszem a kérdést, ha a lakásunkat nem bízzuk egy kontárra, akkor, hogy merjük az ország irányítását rábízni? Hiába mondja, hogy a határkerítés maradni fog. Valószínű ez egy újabb hazugság, hiszen még a baloldal sem akar migránsokat és terrorizmust Magyarországon. Brüsszel viszont továbbra is jó dologként aposztrofálja a migrációt. Sőt elnézve a folyamatosan romló demográfiai adatokat Soros Györgyék éppen a napokban nyilatkoztak, hogy ezt fel is kell gyorsítani. Ergo még több illegális bevándorlót kell beengedni Európába.

Azt, hogy leállítják Paks-2-t azt borítékolhatjuk, mint ahogy azt is, hogy kivezetik az orosz földgázt és a kőolajat. Magyart nem fogja érdekelni, hogy duplájára vagy háromszorosára emelkedik a rezsi, majd maximum tőzsdézik még egy kicsit és simán kicsengeti. Mert az sem tisz(t)a, hogy mit akar. Igaz párszor elmondta, hogy nem mindenáron akar miniszterelnök lenni... Hihető, ahogy eddig is minden szava.

 

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.