Pesti Srácok

Budapesti Pride: Szándékosan törvényt szegve tüntettek, kapjanak amnesztiát?

A képen látható cselekmény a Mérce szerint nem árt a gyerekeknek
A képen látható cselekmény a Mérce szerint nem árt a gyerekeknek
Fotó: Hatlaczki Balazs

Tényi István közérdekű bejelentésben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a kormány kezdeményezze közkegyelem elrendelését a „Büszke Budapest – szabadságünnep” résztvevői számára.

Tényi István közérdekű bejelentésben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a kormány kezdeményezze közkegyelem elrendelését a „Büszke Budapest – szabadságünnep” résztvevői számára. 

Beadványa szerint a rendezvény jogi megítélése vitatott, a rendőrség tiltott gyűlésnek minősítette, a részvétel pedig szabálysértésnek számíthat. Tényi azzal érvel, hogy a tömeges részvétel miatt a szabálysértési eljárások aránytalanul megterhelnék a hatóságokat, ezért indokolt lenne a közkegyelem.

Becslések kétszázezer szombati tüntetőt valószínűsítenek a Budapesti Pride, törvénytelenül megtartott vonulásán. 

Közülük többezer külföldi volt, hivatásos anarchisták, mint Greta Thunberg, de egy sor szélsőbaloldali antifa külföldről és belföldről egyaránt ott meneteltek a sorban saját zászlóik alatt. Csak úgy, mint kommunisták Marx és Engels zászlajával, de az egykor maoista Demszky Gábor volt főpolgármester is benézett.

A mintegy 70 EU-képviselőről, már nem is szólva, akik Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólítására érkeztek Budapestre. Az nyilván véletlen, hogy szinte valamennyien Orbán-fóbiások, sőt egy részül magyargyűlölő.

A lényeg a lényeg, valamennyi résztvevő és szervező tisztában volt azzal, hogy betiltott rendezvényen vesznek részt, így a magyar törvényeket tudatosan megszegik. Esetükben szabálysértést követtek el, amiért pénzbüntetés szabható ki - elsőkörben; ha visszaeső valaki, akkor tettemes összeg is lehet a büntetés, elsőként azonban - a gyakorlat szerint - 50 - 75 ezer forintnyi, le nem ülhető pénzbüntetés jár, amit adóként be lehet hajtani.

A külföldieket mondjuk ki is lehetne tiltani az országból, de ne menjünk előre az időben.

 

Térjünk vissza az amnesztiához

Első megközelítésben célszerű volna az amnesztia, már csak technikai okok miatt is. Kétszázezer büntetésről van szó. Ennek adminisztrációja hosszú időre lekötné mind a rendőrség, mind az ügyészség ebbe bevont munkatársait. Az azonosítás sem egy - két napos feladat. A rendelkezésre álló kamerafelvételeket elemezni kell. A többi teendőről már nem is beszélve. 

Iszonyú nagy munka, hónapokig is eltarthat. Az amnesztia azonban mindezt feleslegessé tenné.

Második megközelítésre is célszerű volna az amnesztia, amit végső soron a kormány indítványára az Országgyűlés fogadhatna el. Akár rendkívüli ülésen, soron kívül.

Ez a megoldás politikailag egyértelműen a kormány számára volna hasznos; amnesztiát adni bűnösöknek lehet, tehát a felvonulók bűnösök, akiket előre mentesítenek a jogkövetkezmények alól.

Az amnesztia indítványozása politikai kérdés, a kormány pedig ilyen mélységig "beleavatkozhat" az igazságszolgáltatás munkájába. Amit józan megfontolásból, célszerűség okán tenne, és nem saját súlyához képest élesen eltúlozva fenyegetőzne, mint azt a volt Gyucsányné teszi, aki olyan súlyos fenyegetést fogalmazott meg a törvénytelen rendezvény résztvevőit úgymond védje a jogkövetkezményektől, hogy a fal adta a másikat.

(Emlékeznek még? Ex-Gyurcsányné a Demokratikus Koalíció minipárt elnöke jelenleg.)
 

 

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.