A magyar kormány szerint Európának olyan vezetőkre van szüksége, akik tisztelik az európai kultúrát, az európai nemzeteket...
A május végi választásokat követően megalakult kedd reggel Strasbourgban az új Európai Parlament (EP), amelynek elnökét szerdán...
Nagyon nyúzottnak tűnt a mai plenáris ülésen Gyurcsány Ferenc, aki a keddi parlamenti szavazás közben sem tudta...
Orbán Viktor nélkül még éppen megvan a minősített kétharmad, azaz az összes képviselő kétharmada, ami az ombudsmanok...
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteiről, a kormányhivatalokról, az otthonápolásról és a köznevelési törvény módosításáról is szó...
Nagy az érdeklődés a családvédelmi akcióterv hétfőn életbe lépett elemei iránt; az érintettek közül már sokan elkezdték...
Megerősödtek a magyarellenes hangok és kirohanások a román politikai elitben, ami elfogadhatatlan, és fel kell lépni ellene...
A biztos szavazók több, mint fele (53 százalék) továbbra is a kormánypártokkal szimpatizál – derült ki a...
A nagy meleg miatt az ELMŰ Hálózati Kft. felhívást tett közzé az épületeken belül elhelyezett transzformátorállomások megfelelő...
A New York Times értesülései szerint az amerikai elnök belemenne abba, hogy a diktatúra csak fokozatosan hajtsa...
Öld meg Orbánt! – ezzel a felirattal találkozhattak azok a magyar utasok, akiknek az autóbuszát egy svájci...
A Viking Sigyn szállodahajó radarján némák voltak a vészjelzők, ugyanis kikapcsolták őket – értesült a Blikk. A...
A Népszava brüsszeli tudósítója szerint Dobrev Klárát, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjét jelölik az Európai Parlament...
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök és honvédok 2019. július 1-jén 21 óra 51 perckor Bácsalmás...
Az Országgyűlés ma az alapvető jogok biztosává választhatja Kozma Ákost, a Független Rendészeti Panasztestület elnökhelyettesét. A parlament...
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a rendőrség két férfit is azzal gyanúsít, hogy egymástól függetlenül, magukat...
Szarinnal fertőzött csomag miatt rövid időre kiürítették a Facebook kaliforniai központjának postázóit hétfőn. A kaliforniai Menlo Park...
Útban voltak, szenvedjetek ti velük – ezzel a cetlivel hagyták a tűző napon a levert fecskefészek túlélőit...
Az Európai Néppártban (EPP) senki nem támogatta a szocialista Frans Timmermans európai bizottsági elnöki jelölését – értesült...
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egyetértésével Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár hétfőn utasította a Fővárosi Kormányhivatalt,...
Több, mint 40 tonna műanyaghulladékot gyűjtöttek össze a Csendes-óceánból Hawaii és Kalifornia között környezetvédők – adta hírül...
Újabb szörnyű gyilkosság történt a hétvégén Londonban, amikor is egy nyolc hónapos terhes nőt szúrtak halálra Croydon...
„Együttállnak a körülmények és a szándékok, a lakosság és a kormányzat is akarja a változásokat, az egész...
A hőség és a zivatarveszély miatt is országszerte figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre. Veszélyjelzésük...
Háborús bűnösnek nevezte a Sea-Watch 3 civilhajó kapitányát, és letartóztatását szorgalmazta Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a kormányon...
A Műanyagmentes Július lényege, hogy egy teljes hónapon át nemet kell mondani az egyszer használatos műanyagokra, helyettük...
Jelenleg tíz-tizenegy tagállam ellenzi azt a megoldási javaslatot, amelynek értelmében Frans Timmermans szociáldemokrata listavezetőt jelölnék az Európai...
Az Európai Néppárt döntésével szemben Angela Merkel továbbra is Soros György szocialista ketrecharcosát, Frans Timmermanst erőltette az...
Jeszenszki Andrást, az MSZP nyíregyházi szervezetének elnökét, önkormányzati képviselőt ajánlja a szabolcsi megyeszékhely polgármester-jelöltjének nyolc ellenzéki párt...
Erős a gyanú, hogy a négy halálos áldozatot követelő márciusi utrechti lövöldözés elkövetőjének terrorista indítéka volt –...
A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet ellen tiltakozók egy csoportja hétfőn este behatolt a hongkongi törvényhozásba, és...
A Vadonleső Program egy európai szinten is egyedülálló kampányt indít 2019 nyarán a társadalom bevonásával a természetes...
Az Európai Néppárt (EPP) szembement Angela Merkellel, nem választották meg Soros emberét, Frans Timmermanst, akin keresztül a...
A Fidesz budapesti szóvivője arra szólította fel hétfőn Karácsony Gergely (Párbeszéd) zuglói polgármestert, hogy engedje el a...
Alig öt óra alatt négy ittas román járművezetővel szemben is intézkedniük kellett a rendőröknek a Gyulai Közúti...
Az országos szúnyoginvázió miatt minden eddiginél nagyobb területen és több településen dolgoznak a szakemberek a helyzet javításáért...
„Milyen értékek azok, amelyeknek a tiszteletéért pénzt kell fizetni? Nyilván a gyarmatokon volt szokásban, hogy a leigázottaknak...
Gyurcsányné, mint miniszterelnök, Szél Bernadett, mint belügyminiszter, Kunhalmi Ágnes, mint honvédelmi miniszter, és Vadai Ágnes, mint titokminiszter...
Az erősödő magyarellenesség a Romániát érintő magyar álláspontot és döntéseket is befolyásolhatja – jelentette ki a külgazdasági...
Kedves olvasók, újabb őrület következik, ezúttal Bradfordból: a következő tanévtől megtiltják a kislányoknak az Appleton Akadémián, hogy...
Vádat emeltek életveszélyt okozó testi sértés, rablás, magánlaksértés és kifosztás miatt két fiatalkorú ellen, akik felnőtt társaikkal...
Újabb “függetlent” sikerült az ellenzéknek jelölnie egy polgármesteri székbe, ezúttal Miskolcon. A Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület...
Feljelentette az ügyészségen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét Mircea Chelaru nyugalmazott tábornok, aki a június...
Plenáris ülést tart ma az Országgyűlés, amelyről a PestiSrácok.hu percről percre tudósít, a helyszínről pedig videókkal jelentkezünk....
Miközben a sajtó a Sea-Watch 3 civil mentőhajó fedélzetén lévő mintegy 40 migráns sorsára figyelt, jóval több...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS