Unásig ismételt, elcsépelt kijelentés a hatalom negyedik ágaként emlegetni a médiát. Elcsépelt ugyan, de még sosem volt...
Washington és Phenjan újrakezdi az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat – jelentette be Donald Trump amerikai elnök...
A kormány célja, hogy évről-évre mindig egyre könnyebb legyen a családalapítás Magyarországon – jelentette ki az Emberi...
Az Egyesült Államoknak és Észak-Koreának maga mögött kell hagynia az ellenségeskedéssel teli múltat, és új fejezetet kell...
Tizenegy fős, kizárólag férfiakból álló migránscsoportot tartóztattak fel a rendőrök Bács-Kiskun megyében, a hercegszántói határátkelőnél. A migránsok...
Az Országgyűlés kétnapos üléssel folytatja munkáját a jövő héten. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják, majd...
A Die Welt című német konzervatív lap értesülése szerint pénteken délután Oszakában, a G20-csúcstalálkozón tartózkodó állam-, illetve...
Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető vasárnap találkozik egymással a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben...
Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak vasárnap Brüsszelben az Európai Unió tagországainak vezetői, amelynek egyetlen napirendi pontjaként a főbb uniós...
A görög rendőrség őrizetbe vett egy szíriai férfit és egy egyiptomi nőt, mert lopott útleveleket és személyi...
Harmincharmadik alkalommal, mintegy 5800-an tüntettek szombaton a sárgamellényes mozgalom tagjai Franciaországban – közölte a párizsi belügyminisztérium. A...
Karácsony Gergely nem a Jobbik főpolgármester-jelöltje, az ellenzéki párt azonban elfogadja a fővárosi előválasztás eredményét és más...
A német külügyminiszter arra figyelmeztette szombaton az olasz hatóságokat, hogy ne nyilvánítsák bűnözőknek azokat a jótékonysági szervezeteket,...
Nehezen elképzelhetőnek tartja a német választópolgárok mintegy fele, hogy Németországnak belátható időn belül zöldpárti kancellára legyen –...
Nem Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje lesz az Európai Bizottság következő elnöke – erről állapodtak meg...
Életének 89. évében szombaton meghalt Ungvári Tamás Széchenyi-díjas író, kritikus, műfordító – tájékoztatta a család az MTI-t....
A Fidesz felháborítónak tartja, hogy az “ellenzék élén álló” Gyurcsány Ferenc kimenekítette Czeglédy Csabát a bírósági eljárás...
Kálmán Olga egyértelműen hazudott a csütörtöki sajtótájékoztatóján, amikor azt állította, hogy azért nem ment el az ellenzéki...
Több száz tűzoltó igyekezett szombaton megfékezni az erdőtüzeket Dél-Franciaországban, ahol előző nap sok helyütt 45 Celsius-fokos hőmérsékletet...
A Sea-Watch 3 civilhajó őrizetbe vett kapitánya ellen illegális bevándorlás elősegítése, olasz katonai hajóval szemben tanúsított ellenállás,...
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a G20-ak oszakai csúcstalálkozóján nem születtek ugyan átütő erejű döntések, de fontos,...
Donald Trump amerikai elnök szombaton Oszakában megerősítette a Hszinhua kínai állami hírügynökség korábbi értesülését, és elmondta, hogy...
A visegrádi négyek miniszterelnökei pénteki prágai egyeztetésükön megállapodtak, hogy csak olyan jelölteket tudnak elfogadni az Európai Unió...
A Hír TV Troll című műsorában terítéken a főpolgármesteri előválasztás, azaz a roncsderbi. Szó esik Kálmán Olga...
Magyarország büszke lehet arra, hogy olyan rendőrei vannak, akik védik az életet és a vagyont, képesek garantálni...
Összeütközött három autó a 6-os út 52-es kilométerénél, Adony térségében, ezért lezárták az utat – írta a...
A szabályok értelmében a légitársaságoknak a járatok törlése, három órán túli késése, valamint a visszautasított beszállás esetén...
A kereskedelmi tárgyalások újraindításáról egyezett meg az Egyesült Államok és Kína a világ 19 legnagyobb fejlett és...
A visegrádi négyek azt szeretnék, hogy az Európai Bizottság élére olyan személy kerüljön, aki érti a közép-európai...
Már zajlik az M8-as gyorsforgalmi út Székesfehérvár és Kecskemét közötti két szakaszának a tervezése. A mintegy száz...
Őrizetbe vette a Sea-Watch 3 civilhajó német kapitányát szombaton az olasz rendőrség, miután hajójával kikötött Lampedusában. A...
Rövid találkozóra hívta meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe szombaton Donald...
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték pénteken az Egyesült Államokban James Alex Fields ohiói neonáci férfit, aki a 2017...
Porga Gyulát, a város kilenc éve hivatalban lévő Fidesz-KDNP-s vezetőjét indítja polgármester-jelöltként a Fidesz az őszi önkormányzati...
Százmillió forintot csoportosít át az agrártárca új komlóültetvények telepítésének támogatására; az erről szóló miniszteri rendelet hamarosan megjelenik...
Jövő héten pénteken, délelőtt tizenegy órakor kezdik a hagyományos hajós búcsúztató gyászszertartást, katonai tiszteletadás mellett. Még nem...
Egyedül üldögélt Kálmán Olga péntek délután a Láng Téka könyvesbolt asztalánál. Az ellenzéki előválasztáson elhasaló szerző egymagában...
Ötvenhárom Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen közel háromszáz hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltó dolgozik a csütörtöki viharkárok felszámolásán –...
Orbán Viktor miniszterelnök a cseh fővárosba utazott, ahol a visegrádi országok miniszterelnökei egyeztetik álláspontjukat a vasárnapi EU-csúcs...
Letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta hűtlen kezelés miatt Hunvald György szocialista politikusra, volt országgyűlési képviselőre és erzsébetvárosi polgármesterre...
Minden átültethető szerv transzplantációja megoldott Magyarországon, amely e téren az egyetlen állam Közép-Kelet-Európában – mondta az emberi...
A román védelmi minisztérium szerint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka félretájékoztatta a közvéleményt arról a...
Kiss Attila Tamás, a bevándorlási hivatal eddigi főigazgató-helyettese lesz az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság vezetője – közölte a...
Nicholas Powers, a SUNY at Old Westbury főiskola professzora a “Boldoggá tesz, ha szegény fehér embereket látok”...
Angela Merkel német kancellár egészséges – jelentette ki a szövetségi kormány helyettes szóvivője pénteken Berlinben. Martina Fietz...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS