Pesti Srácok

A németek fele nehezen tudja elképzelni, hogy zöldpárti legyen a kancellár

A németek fele nehezen tudja elképzelni, hogy zöldpárti legyen a kancellár

Nehezen elképzelhetőnek tartja a német választópolgárok mintegy fele, hogy Németországnak belátható időn belül zöldpárti kancellára legyen - derül ki a német RTL és az n-tv számára a Forsa közvélemény-kutató által készített felmérésből.

A kutatás szombaton ismertetett eredménye alapján ilyen szempontból Robert Habecknek, a Zöldek egyik társelnökének a legnagyobb a társadalmi elfogadottsága; az emberek 38 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy kancellár váljon belőle. Cem Özdemir, a párt korábbi elnöke az emberek 29 százaléka szerint lehet kormányfő, míg a Zöldek jelenlegi másik társelnökéről, Annalena Baerbockról csak a megkérdezettek 11 százaléka mondta ezt. A zöld kancellár kérdése azért foglalkoztatja Németországot, mert az elmúlt hetekben több olyan felmérési eredmény látott napvilágot, amelyek azt mutatták, hogy a Zöldek országos szinten átvették a vezetést a jelenleg a szociáldemokratákkal nagykoalícióban kormányzó konzervatív uniópártoktól, és Németország legnépszerűbb politikai erejévé váltak.

A Forsa legújabb kutatása azt mutatja, hogy a Kereszténydemokrata Unió és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió behozta - egyébként a statisztikai hibahatárnál kisebb - lemaradását, és jelenleg a zöldek és a konzervatívok is a választók 26-26 százalékának támogatását élvezik. A közvélemény-kutatás eredménye szerint viszont csak minden ötödik német látná szívesen a kancellári poszton a CDU jelenlegi vezetőjét, Annegret Kramp-Karrenbbauert. Olaf Scholz szociáldemokrata alkancellárt a megkérdezettek 27 százaléka látná szívesen a kormány élén.

A válaszadók több, mint fele, 51 százaléka azt mondta viszont, hogy egyik pártot sem tartja felkészültnek arra, hogy megoldja Németország problémáit. Ebben a kérdésben egyelőre a zöldekkel rokonszenveznek a legtöbben; a megkérdezettek 19 százaléka tarja politikailag felkészültnek a pártot, ami 1 százalékpontos visszaesés az előző felméréshez képest. A legutóbbi felméréshez képest 3 százalékpontot javítottak a konzervatív erők, amelyeket az emberek 18 százaléka tart politikailag felkészültnek. Százból viszont csak 3 ember mondta azt, hogy a nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták alkalmasak a problémák megoldására.

PestiSracok facebook image

Németországnak a második világháború óta még soha nem volt zöldpárti kancellárja. A legtovább, 16 éven át a konzervatív Helmut Kohl irányította az országot 1982 és 1998 között.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.