Kilép a Jobbikból Volner János, a párt frakciójából másfél hete kizárt volt alelnöke; ezt a politikus kedden...
Írásos vélemény benyújtására kérték fel a magyar kormányt az uniós tagállamok illetékes minisztereinek keddi tanácsülésén az alapszerződés...
A török rendőrség Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusának hétfő éjszakai átvizsgálása során az október 2-án rejtélyes körülmények között eltűnt...
Nem Orbán Viktor kormányfő lánya, hanem egy Cipruson szolgálatot teljesítő magyar katona lánya utazott haza Ciprusról katonai...
Nagyságrendileg mintegy 600 milliárd rubel (2,5 ezer milliárd forint) kárt okoztak tavaly Oroszországnak a kibertámadások – jelentette...
Denisa Saková szlovák belügyminiszter szerint a Frontex – az Európai Unió part- és határvédelmi ügynöksége – nem...
2018-ban is nyilvánvaló, hogy szuverenitás, függetlenség és önállóság nélkül nem tudja elérni céljait egy nemzet, és az...
A kormány tárgyal arról, hogy Magyarország újra belépjen a moszkvai központú Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankba (IBEC) a...
Kétszázmillió forintos keretösszeggel a határon túl működő, családokat segítő civil, egyházi szervezetek és vállalkozók támogatására hirdet pályázatot...
Magyarország az európai uniós átlagnál többet költött oktatásra 2016-ban: a GDP 4,9 százalékát fordította rá, a teljes...
Mintegy 200 ezer bevándorlót toloncolt vissza Angola a vele szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaság Kasai nevű déli tartományába...
Újabb “fake news, hírlapi kacsa, aljas rágalom” az azonnali.hu-n kedden megjelent “Miért reptették Ciprusról Budapestre a honvédség...
Elhunyt Baleczky Annamária, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió egykori munkatársa – közölte a család kedden...
Az európai parlamenti (EP-) választás előtt rendezni kell a menekültügyet az EU-ban – hangsúlyozta Horst Seehofer német...
Mintegy 200 migráns jutott át kedden Törökországból Görögországba- közölték görög hatóságok. A rendőrség elmondása szerint kedd reggel...
Őrizetbe vettek kedden hat embert a francia hatóságok a dél-franciaországi Carcasonne-ban és Trebes-ben márciusban egy iszlamista által...
Ma 1,5 millió lakástakarék-szerződés van a piacon, így 2-3 millió ember élet- és lakhatási körülményein javít a...
Szó szerint pillanatokon múlott, hogy nem erőszakolták meg a többszörös magyar bajnok ultramaratonista futónőt, akit vasárnap este...
Az AfD társelnöke a populizmust a középosztály és a hétköznapi emberek szövetségeként írja le, amely a gyökértelen,...
Budapestnek önmagán messze túlmutató jelentősége van, ezért építése mindig feladata volt és lesz is a magyar kormányzatnak,...
Elmarasztalta Magyarországot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt, kimondván, hogy...
Enyhébb bűnügyi felügyeletet és 7,5 millió forintos óvadékot állapított meg a Dózsa György úti kabriós ügyében a...
Az MTA növényvédelmi kutatói már dolgoznak egy hatékony poloskacsapda kifejlesztésén, amellyel reményeik szerint jelentősen csökkenthetik majd a...
Írásban interpellált kedden az ukrán parlament elnökénél és emberjogi biztosánál a törvényhozás honlapjára felkerült, a kettős állampolgárságú...
Megszavazta a parlament kedden a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló Sargentini-jelentés elleni...
Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban határozott a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről. A döntés nem érinti a már...
Az MSZP szerint a kormányzatnak vissza kellene vonnia a lakás-előtakarékosság állami támogatásának megszüntetését célzó javaslatot, hogy azt követően...
Horváth Ildikó orvost nevezte ki a köztársasági elnök – Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének javaslatára –...
A fővárosi közfejlesztési tanács november 17-i megalakulásával sokkal stabilabbá válik a budapesti kiemelt projektek finanszírozása – mondta...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tízszeresére növelte Magyarország aranytartalékát, ezzel az aranykészlet nagyságát a 70 évvel ezelőtti,...
A lakás-takarékpénztárak nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, nem szolgálták eredményesen az otthonteremtési célokat – állította...
Trócsányi László igazságügyi miniszter a jó hírnév megsértése miatt indít pert Belgiumban – írja az Origo.hu. Az...
A jelenlegihez hasonló mértékben, évfolyamonként ezres nagyságrendben megmarad az ingyenes tanulás lehetősége a Budapesti Corvinus Egyetemen azt...
Két gépkocsi karambolja okozott kisebb felfordulást a Búza téri piac közelében hétfő dél körül Nyíregyházán – írja...
Nyílt levélben bírálta a hajléktalanság kriminalizálása miatt a magyar kormányt az ENSZ lakhatási különmegbízottja – írja a...
Az Országgyűlés ma kivételes eljárásban megtárgyalja, majd el is fogadhatja a lakás-takarékpénztári megtakarítások állami támogatásának kivezetését. A...
Kedden, az uniós csúcs előtt napirendre kerül az uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek ülésén a Magyarország elleni, hetes...
Közel háromezer, az Egyesült Államok felé tartó hondurasi kivándorló lépett be Guatemalába hétfőn, miután a guatemalai rohamrendőrök...
Feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen a Jobbikon belüli gyanús pénzmozgások miatt Szabó Balázs, a párt volt szekszárdi...
Röszkénél próbált 62,5 millió forint értékű kábítószert becsempészni egy szerb férfi – írja a police.hu. Személygépkocsija alapos...
Ausztrália “nyitott” arra, hogy Tel-Aviv helyett Jeruzsálemet ismerje el Izrael fővárosaként, de továbbra is elkötelezett az izraeli-palesztin...
Az FTC október 24-ei tisztújító közgyűlése előtt, a klub olimpiai, világ-, Európa- és magyar bajnokainak tartott hétfői...
A Fehér Ház egyik festményén Donald Trump elnök látható egykori tekintélyes republikánus elnökök között – derítette ki...
Rendőri akcióval véget ért a túszejtés a németországi Kölnben hétfő délután, az elkövető súlyosan megsebesült. A szövetségi rendőrség...
A feltűnési viszketegségben szenvedő LMP-s frakciót kellett rendre utasítania hétfőn az Országgyűlésben Kövér László házelnöknek, aki az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS