Gera Zoltán visszavonulása után sem szakad el a labdarúgástól, ugyanis edzősködni szeretne. A döntését csütörtökön bejelentő, 97-szeres...
A kormánynak a jövőben is határozottan ki kell állnia a házasság értékei mellett – mondta az Emberi...
Miért vált ki felháborodást, ha egy másik orgánum is utánamegy annak, hogy a közpénzeket milyen célra használja...
Jelentősen meggyorsíthatja a bírók munkáját, ezáltal magát az eljárást is az a beszédfelismerő szoftver, amelyet 2018 áprilistól,...
Tizennégy európai uniós ország, köztük Magyarország nyilatkozott a brüsszeli EU-csúcson úgy, hogy kész megállapodást aláírni a német...
Még sohasem volt ekkora válságban a hazai baloldal, mint napjainkban: nincs érdemi mondanivalója, nincsenek hiteles arcai. A...
Meredeken emelkedett tavaly azoknak a briteknek a száma, akik más EU-tagországoktól, köztük Magyarországtól kértek és kaptak állampolgárságot....
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöksége úgy döntött, hogy további bizalmat szavaz Joachim Löw szövetségi kapitánynak annak...
Az Állami Számvevőszék által kiszabott, összesen 662 millió forintos bírság után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálatára...
Eddig is utaltak rá bizonyos jelenkori és történelmi esetek, hogy Romániában rendhagyó módon képes születni a politikai...
A magyar emberek ma azt várják a kormánytól és a rendőrségtől, hogy védje meg az országot, a...
Az Alapjogokért Központ kutatója szerint az EU-csúcs zárónyilatkozata a visegrádi négyek álláspontját képviseli. Tóth Norbert az M1-en...
A Pentagon állítólag tanulmányozza az amerikai katonák németországi állomásoztatásának költségeit és esetleges visszavonásuk lehetőségeit – írta pénteken...
A teljes előző ciklusban nem volt olyan népszerű a Fidesz-KDNP, mint 2018 júniusában – derül ki a...
Az Airbus által gyártott, úgynevezett HForce fegyverzetrendszerrel megrendelt húsz H145M könnyű helikopter beszerzését jelentette be tegnap a...
Ukrajna és a Krím-félsziget kérdése, ezzel összefüggésben az Oroszország ellen bevezetett szankciók, valamint a szíriai orosz szerepvállalás...
Az utolsó pillanatig párton belül szerettük volna megoldani a problémákat, de Toroczkai László kizárása olyan pont volt,...
Az EU vezetői a félelmet választották a szolidaritás helyett amikor támogatták az Európai Tanács mai zárónyilatkozatát –...
Román nacionalista, liberális és szocialista képviselők törvénytervezete szerint a románellenesség történelmi gyökerei a középkorra nyúlnak vissza, amikor...
Az osztrák alkotmánybíróság úgy döntött pénteken, hogy a hatóságoknak el kell ismerniük a harmadik nem, az úgynevezett...
Az LMP szerint fontos döntések születtek a migráció kérdésében az EU-csúcson, de a probléma súlyához képest kis...
Szolidaritása jeleként Szlovákia kész ideiglenesen 1.200 menekültet befogadni, hogy segítse az arra rászoruló szomszédos országokat – jelentette...
Rekordszámú szakmai érdeklődő előtt nyitották meg a főváros legújabb programhelyszínét, amely bárki számára elérhető és ingyenesen látogatható,...
Mikroműanyaggal szennyezett a tenger a szárazföldektől legtávolabbi helyen, a Csendes-óceán déli részén fekvő Nemo-pontnál is – állapították...
Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára (és nem mellesleg Magyarország egyik fő bírálója) tegnap...
Többet értünk el, mint amennyiben reménykedtünk – nyilatkozta Angela Merkel német kancellár az uniós csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón,...
Vasárnap kezdődik országszerte a parlagfüves területek ellenőrzése, ezért a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (Nébih) azt javasolta, hogy azok...
Túl korai lenne még sikerről beszélni az európai uniós vezetők csúcsértekezletén született migrációs megállapodással kapcsolatban, a munka...
A The Washington Post értesülései szerint Donald Trump amerikai elnök felvetette Emmanuel Macron francia elnöknek április végi...
Görögország komoly sikereket ért el a makrogazdasági egyensúly javításában, de fennáll a veszély, hogy további adósságkönnyítés nélkül...
Először beszélt a francia vizsgálóbírók előtt Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi...
Olaszország kikötői egész nyáron zárva lesznek a Földközi-tengeren migránsokat mentő civil mentőhajók előtt – jelentette ki egy...
Európa sikere, hogy a migráció kérdésében van előrelépés a közös rendezés felé – mondta Harangozó Gábor MSZP-s...
Ingyenes lesz a sikeresen teljesített KRESZ-tanfolyam és -vizsga július 1-jétől a 20 évnél fiatalabbaknak, a díjat utólag...
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén a tagállamok képviselői egyetértettek abban, hogy legitim és elfogadható cél az, hogy...
Jelentős változásokat hoz a július 1-jétől hatályos új büntetőeljárási törvény (Be.): átalakítja az ügyészség és a nyomozóhatóság...
Súlyosbodott a helyzet Donyec-medencei front menti övezetben az után, hogy bejelentették Minszkben, hogy július 1-jétől újabb tűzszünet...
A magyar agráriumban csak összefogással érhetők el sikerek, amihez a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ)...
Orbán Viktor és a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt kapcsolatával foglalkozott egyik pénteki cikkében a...
Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök óva intette az olasz kormányt attól, hogy szövetséget kössön a Visegrádi Négyek...
Tovább folytatja ma az Országgyűlés a költségvetés általános vitáját. A kormánypárti képviselő arról beszéltek, hogy az ország...
Májustól megjelentek a banki kínálatban az első állami kamattámogatással nyújtott minősített fogyasztóbarát lakáshitelek, amelyek a nem minősített...
MOL Vidi FC-ként folytatja a Videoton FC – ezt a magyar labdarúgóklub elnöke, Garancsi István jelentette be....
Az MSZP, amelynek kormányzása idején úgy folytak ki a közpénzek az államkasszából, hogy kis híján csődbe ment...
A várakozásoknak megfelelően a bolgár parlament elutasította pénteken a kormány elleni bizalmatlansági indítványt, amelyet azért nyújtottak be...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS