Tetemes, 75 ezer lejes (5,25 millió forint) bírságot rótt ki a Hargita megyei törvényszék szerdán Ráduly Róbert...
A köznevelési feladathoz rendelt költségvetési támogatásokat a Baptista Szeretetszolgálat szabályszerűen fordította a köznevelési intézményei működtetésére, ugyanakkor a...
Orbán Viktor nem tart attól, hogy kizárják a Fideszt a Stop Soros megszavazása miatt az Európai Néppártból....
Meggyőződésem, hogy a nemzeti radikális mozgalom jövőbeni sikerét az fogja meghatározni, hogy kik lesznek azok, akik tudnak...
Több mint 260 módosító indítványt nyújtottak be az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában...
A parlamentben szerdán tárgyalt alaptörvény-módosítás sok mindenről szól, de kiemelten a bírói függetlenség, az igazságszolgáltatás függetlensége elleni...
A “Stop Soros” törvénycsomag és az alkotmánymódosítás a magyar emberek akaratát érvényesíti, újabb erős védelmet jelent az...
Vakbélgyulladással kórházba került Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó...
“Magyarország évszázados mezőgazdasági hagyománnyal és szaktudással, kutatási és innovációs sikerekkel rendelkezik, tapasztalatait kész megosztani az erre nyitott...
“A határőrök mellett rendőrök is védik szerdától Bosznia-Hercegovina keleti határait annak érdekében, hogy megfékezzék az országba érkező...
A Videoton kedden nem panaszkodhatott a sorsolásra, de a Ferencváros most kifejezetten rosszul járt. A Fradi azzal...
Ricin előállítására készült és mérgező anyagú “biobombát” akart gyártani az a tunéziai férfi, akit a napokban elfogtak...
Ausztria arra készül, hogy a németországi, bevándorlás kezeléséről kipattant koalíciós vita miatt a migrációs válság tovább súlyosbodhat...
Jean-Claude Juncker informális migrációs minicsúcstalálkozót hívott össze vasárnapra Brüsszelbe. Az Európai Bizottság elnöke csúcsszintű, informális migrációs és...
Albánia európai uniós tagságának támogatásáról, migrációs kérdésekről és a vízgazdálkodási együttműködés lehetőségeiről tárgyalt Áder János köztársasági elnök...
Bejött, amit reméltünk: Magyarország és Szlovákia rendezi meg a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságot. Korábban még sohasem adtunk...
Az Orbán-kormány most a Magyar Tudományos Akadémián vesz elégtételt a szocialisták szerint. A saját 1990 előtti múltját...
Magyarország sikeresen áll át a gazdaság forradalmi megújulását jelentő digitális korszakra, ezt mutatják az olyan baden-württembergi óriásvállalatok...
Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze – tájékoztatta szerdán az MTI-t a...
A Népszava szerint Angela Merkel kancellár Orbán Viktor Németországba való meghívásával próbálja meg kifogni a szelet a...
Erősen megosztottak a Jobbik szimpatizánsai a párt elmúlt években véghez vitt néppárti fordulata kapcsán – derült ki...
Új balkáni főútvonalak alakultak ki az illegális migrációban – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója...
Amennyiben a macedón parlament elfogadja a Görögországgal kötött egyezményt, amelynek alapján az ország nevét Észak-Macedóniára változtatják meg,...
Hadházy Ákos a májusi fegyelmi büntetést követően még maradt az LMP-ben, ekkor kétéves eltiltást kapott a vezető...
Angela Merkel és Emmanuel Macron kiállt az EU-határok, ennek előfeltételeként pedig a Frontex uniós határőrizeti hivatal megerősítése...
Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet kedden jelentette be Washingtonban az amerikaiak kilépését, és a döntést azzal indokolta, hogy...
Donald Trump amerikai elnök egy új bevándorlási törvényről egyeztetett republikánus törvényhozókkal kedden, miközben befolyásos gazdasági vezetők és...
Legkevesebb hat ember meghalt és 34 megsebesült kedden Nicaraguában, miután rendőrök és félkatonai alakulatok szállták meg a...
Kevés hazai kutatás foglalkozik az apákkal, holott szerepük fontos a gyermekvállalási döntésekben is. Nem véletlen, hogy a...
“Kisebb robbanás” történt a londoni Southgate metróállomáson kedden, az első jelentések szerint néhány ember könnyebben megsérült, akiket...
Huszonkét élő madárpókot találtak egy gazdátlan bőröndbe zárva a düsseldorfi repülőtéren. A csomagot senki nem vette le...
Németország és Franciaország támogatja, hogy az Európai Unión kívül állítsanak fel központokat a közösség területére szóló menedékjogi...
Pár hét kormányzás után már a Liga a legnépszerűbb párt Olaszországban – írja a legfrissebb közvéleménykutatásra hivatkozva...
Bejött, amire mindenki számított: Georges Leekenst elküldték a magyar labdarúgó-válogatottól, a helyét Marco Rossi veszi át. Rossi...
Eltemették Kovács Ferenc mesteredzőt, aki május végén hunyt el 84 éves korában. A szerettei, tisztelői körében megrendezett...
Erős Európai Unió csakis erős, versenyképes tagállamokra épülhet – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Stockholmban...
A drogfogyasztás minden középiskolát érintő jelenség, amivel a rendőrségnek csak kivételes esetekben van dolga – írja a...
Óva intette az európai országokat a menedékkérőket segítő civil szervezetek munkájának akadályozásától kedden az Európa Tanács (ET)...
Önálló euróövezeti költségvetés felállítását és az állandó euróövezeti válságkezelő rendszer (ESM) továbbfejlesztését javasolja Németország és Franciaország –...
Megegyezés születhet az uniós vezetők jövő heti csúcstalálkozóján arról, hogy központokat hozzanak létre Európán kívül a menedékkérők...
Az Európa-bajnoki címvédő magyar női vízilabda-válogatott nyári felkészülése során a Vodafone Kupán mutatkozik be a nagyközönség számára....
A Magyar Liberális Párt szerint Magyarország fő problémája továbbra sem a bevándorlás, hanem a kivándorlás – írja...
Háromnapos németországi útra készül Orbán Viktor. Az Angela Merkelhez készülő magyar miniszterelnök előbb azonban Münchenbe utazik, ahol...
A XI. kerületi Villányi úton alakít ki pártközpontot az MSZP – közölte az ellenzéki párt hétvégén megválasztott...
A világ vezetőinek mostanában fejtörést okozó migráció “elkerülhetetlen” és “szükséges” jelenség – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS