A XI. kerületi Villányi úton alakít ki pártközpontot az MSZP – közölte az ellenzéki párt hétvégén megválasztott elnöke az Inforádió Aréna című műsorában szerdán. A pártelnök-frakcióvezető arról is beszámolt, hogy az MSZP adóssága alig több mint félmilliárd forint.
Tóth Bertalan – a rádió Facebook-oldalán megtekinthető videofelvételen – azt mondta, jelenleg nincs székháza az MSZP-nek, ezért szeretnének egy pártközpontot kialakítani a Villányi úti konferenciaközpontban. Megjegyezte, erről már döntött az elnökség. A pártelnök-frakcióvezető arról is beszámolt, hogy az MSZP adóssága alig több mint félmilliárd forint. Emlékeztetett arra, hogy 2014-ben több mint kétmilliárd forintos adóssággal adta át az akkori vezetés a pártot az új elnökségnek. A pártelnök arról a tervéről is beszámolt, hogy elsősorban a helyi szervezeteket támogassák anyagilag, hogy legyen forrásuk közéleti, politikai programok szervezésére.
Tóth Bertalan közölte, a Párbeszéddel együtt készülnének a 2019-es európai parlamenti választásra, de a legnagyobb feladatnak a szintén jövő évi önkormányzati választást nevezte. Utóbbival kapcsolatban azt mondta, a helyi szervezetek széles mozgásteret kapnak, a Jobbikkal való együttműködés is lehetséges helyi szinten. Az ellenzéki politikus közölte, nem látja annak esélyét, hogy az MSZP önállóan állítson főpolgármester-jelöltet. Hozzátette, az elnökség már elkezdte a felkészülést a 2019-es választásokra, felkérték Molnár Zsolt fővárosi MSZP-elnököt, hogy az előkészületeket segítse, mérje fel, milyen reális együttműködési lehetőségek vannak.
Forrás/fotó: MSZP
Én
2018-06-20 at 00:18
Igencsak lejárt a szavatossága az mszp-nek. Ugyanakkor szégyen, hogy a rendszerváltás óta eltelt csaknem 3 évtized, és a hazaáruló kommunisták utódpártja még mindig létezik.
Kaktusz
2018-06-19 at 19:44
Tudod ezt bizonyítani?
ciki
2018-06-19 at 17:50
Szégyen a nagyon független bíróságokra, hogy olyan ítéleteket hoznak, hogy aki sikkasztott, lopott, csalt az fel van mentve. Ez az adófizetők megcsúfolása. Ha valaki ellop egy rúd szalámit azt lecsukják aki milliárdokat lopott azt meg felmentik mindenféle jogi hantabandával. Csodálkoznak, hogy az emberek nem bíznak az igazságszolgáltatásban, pedig ehhez a Fidesznek semmi köze nincs. Mit tud a Fidesz csinálni elszámoltatási ügyben? Semmit, mert lehet az ítéletekről véleménye, de a bíróságok “függetlenek”.- de kiťől? még saját maguktól sem. Mit tehet az átlag ember? max. dühöng.
khm
2018-06-19 at 15:43
Ennek előzménye:
Az épület nem volt csúcsformában már évek óta, tavaly néha kicsit begyulladt, és a pincében is lehet már száz köbméter víz. 2007-ben mindenesetre még 1,6 milliárd forintért adta el az MSZP és Puch László a Parkview Hotel Kft.-nek, aminek egy ismeretlen ír cég volt a tulajdonosa. A vételárból 950 millió forintot kaptak hivatalosan a szocialisták, Puch Lászlóé pedig 675 millió lett.
khm
2018-06-19 at 15:39
2014-ben több mint kétmilliárd forintos adóssággal adta át az akkori vezetés a pártot az új elnökségnek….
Ühümm. Azóta eladtátok a székházatokat,és még mindig maradt a régi saratokból. Vajon,mennyiért is lett eladva?
khm
2018-06-19 at 15:41
A felszámolóbiztos jelezte, hogy a P579363F4 azonosító számú titkos ajánlattevő 530 millió forintért elvihette a II. János Pál pápa tér, korábbi nevén Köztársaság tér 26. szám alatti volt MSZP-székházat, és a mellette lévő ingatlant.
Az index szerint.
Kaktusz
2018-06-19 at 15:34
Ez aztán a felelős gazdálkodás…..Az MSZP mindig mínuszban van, sajnos a legtöbbször az országot is így irányították, mint magát a pártot, ezért aztán nem csodálkozhatunk, ha semmit sem tudnak felmutatni, mind a mai napig.
Tajti Zoltán
2018-06-19 at 20:44
Gazdálkodásban mindig profik voltak.Pillanatok alatt fel tudták élni a más pártok által nehezen össze kuporgatott tartalékot. Minden szoci kormány 2.évétől kezdve csődbe vagy csőd felé vitték az ország szekerét.