Az EU egész gépezetét egy politikai ideológia szolgálatába állították – írta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán pénteken.
Zsigmond Barna Pál úgy fogalmazott: “Brüsszelnek útjában állunk”, mert Magyarország nem háborúpárti, nem bevándorláspárti és nem genderpárti. A legfájóbb nyomásgyakorlás ezek közül – tette hozzá – az uniós források visszatartása, de a baloldalról induló nyomásgyakorlásnak volt része az is, hogy sok képviselő megkérdőjelezte Magyarország alkalmasságát az EU-elnökséggel kapcsolatban. Felhívta a figyelmet arra:
nagyon sok elítélő határozat született annak érdekében, hogy valamilyen úton-módon elvegyék tőlünk a soros elnökséget.
Ugyanakkor a “felkészülésünk alatt egyértelműen be tudtuk bizonyítani úgy a bizottságban, mint a tanácsban, hogy a rágalmak alaptalanok”, Magyarország minden szempontból felkészült arra, hogy a következő fél évben “elvezesse az unió hajóját” – hangsúlyozta Zsigmond Barna Pál. Hozzátette: a napokban maga Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is kijelentette: megnyugvással látja, hogy a magyarok felkészültek. Ez sem meglepő egyébként – állapította meg az államtitkár -, hiszen az Orbán-kormány 2011-ben már volt ilyen pozícióban, tehát van közvetlen tapasztalat. Kitért arra is: a magyar elnökség programja egy korábban már elfogadott koncepcióba illik, emlékeztetve, az unióban az a szokás, hogy másfél éves ciklusokban három ország egyenként fél évig elnököl, és a ciklus elején készítenek egy “trióprogramot”.
Ez történt most is a belgákkal és a spanyolokkal közösen. A részletes magyar elnökségi programot pedig a választások után, de még július 1-je előtt mutatják be
– közölte az államtitkár. A tanács vezetését izgalmas időszakban veszi át Magyarország: a választások után az intézményi átmenet időszaka jön, és nem tudni, mikor áll fel az új bizottság. Magyarországnak sok teendője lesz, hiszen a világ mindeközben nem áll meg. Európában háború folyik és súlyos válság uralkodik.
A soros elnöknek tehát nem csak reprezentatív feladatai vannak, de képesnek kell lennie arra is, különösen egy ilyen átmeneti időszakban, hogy a legváratlanabb helyzetekre reagáljon, illetve reagáltassa az uniót
– fejtette ki. Azt írta: Európának minden szempontból békére van szüksége, a jobboldalnak pedig meg kell erősödnie, ezért fontos, hogy minél többen menjenek el szavazni június 9-én, és a magyar érdekeket, a szuverenitás védelmét, de egyúttal az erős és versenyképes Európát képviselő pártok listáira adják le a voksukat itthon, és szerte a többi tagállamban is.
Békepárti képviselőket kell küldenünk az Európai Parlamentbe, és itt Magyarországon csak a Fidesz békepárti, a baloldalt külföldről megvették kilóra, ők a háborúpártiak alázatos szolgái
– hangsúlyozta Zsigmond Barna Pál.
Forrás/fotó: MTI
X3
2024-05-10 at 18:27
Pontosan! Ahogy azusa fütyül,az EU,úgy táncol.Nem azt a tevéjenységet végzi,ami miatt létrejött.Tagàllamok pénzét,ukrajnànak osztja. A kormányfők zöme,lezsìrozva tapsikol a cirkuszhoz.
Talpra magyar!
2024-05-10 at 18:20
a balliberális dk- Dobrevék momentumos Cseh Katalinék bukott mszp-s Ujhelyi és a jobnbikos Gyngyösi nem a mi tehát magyarok érdekein szerint dolgoztak az elmult 5 évben is az EU parlamentjében.
matrix
2024-05-10 at 17:17
Brüsszel SoroS “GAYROPA” führer bunker !
Angie
2024-05-10 at 16:49
Tragédia, ami most az unióban van! Minden a feje tetejére állva, tradicionális cégek megszűnve! Ruházatban is már csak a hatalmas emblémákkal ellátott gagyi szarokat lehet kapni, a cipők már műbőrből készülnek, idén meg azzal szembesültem, hogy csak a migráns nőknek árulnak nálunk is papucsot, mert tele van “arannyal” meg strasszal. Elképedek, hogy már minden egy kukába való szar! Eddig a háztartási gépeink 15-20 évet működtek. 2,5 éve elromlott a mosogatógépünk és vettünk egy nevesebb típust, amit már 2-szer kellett javíttatni! Fogyasztói társadalom és álzöldek, miközben az EU vezetői a legkorruptabbak azokkal a multicéges lobbistákkal egyetemben, akik a környezetünket és élelmeinket leginkább szennyezik!
Közben meg tolják az arcunkba a korrupt Ukrajnát, amire nem kevés pénzünket nyúlták le, tolják a gender szarukat és még ki tudja mit! Szerintem egy jókora tisztítótűz sem égetné ki azt a mocskot, ami ott a brüsszeli elit Amerikával karöltve művelt!