Egyre inkább eluralkodik a háborús pszichózis a nyugat-európai politikusok körében, az európai parlamenti választási kampányban pedig láthatóan igyekeznek minél súlyosabb kijelentéseket tenni a háborúpárti oldalon. A minap a BR24 televíziós műsorban például Manfred Weber néppárti frakcióvezető az európai atomfegyver mellett szólalt fel – szúrta ki a Magyar Nemzet.
A német politikus, az Európai Néppárt frakcióvezetője a BR24 választási beszélgetésében kijelentette, hogy „szükségünk van egy európai atomfegyverre”. Mint mondta, ha Emmanuel Macron francia elnök felajánlja Európának a francia atomfegyvert, akkor ez egy „olyan ajánlat Franciaország részéről, amelyről beszélnünk kell”.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, Emmanuel Macron francia államfő nemrég arról beszélt, hogy ma, ha békét akarunk Ukrajnában, nem szabad gyengének lennünk, ezért tisztán kell látnunk a helyzetet, és
határozottan, akarattal és bátran ki kell mondanunk, hogy készek vagyunk minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználni a célunk elérése érdekében, vagyis azért, hogy Oroszország ne győzzön”
– fogalmazott a francia elnök. Mint ismert, Macron az elmúlt hetekben folyamatosan háborús nyilatkozatokat tett. Egészen odáig ment, hogy nem zárta ki a nyugati csapatok küldését sem Ukrajnába, az orosz–ukrán háborúba, és Franciaország atomfegyvereit is felemlegette.
Manfred Weber most úgy nyilatkozott, hogy „csalódott”, amiért Olaf Scholz német kancellár és a német kormány „szótlan” volt, és nem érkezett válasz Macron javaslatára. A műsorban Manfred Weber arról is beszélt, hogy szerinte a sorkötelezettség bevezetése egy köztes lépés, és kijelentette, hogy támogatja az általános kötelező szolgálati év bevezetését. Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy szerinte a fiatalokra kellene hagyni annak eldöntését, hogy milyen szolgálatot teljesítenek, de fontos a fiatalok szerepvállalása. A CDU – amelynek Weber is tagja – a hét elején tartott pártkongresszusán egyébként a „kötelező szolgálati év” mellett foglalt állást.
lhotx
2024-05-11 at 18:57
Most próbálom kiszámolni, hogy ez 1989-1990-hez és liberálisan leuralt „történelem végé“-hez képest hány fokos fordulat, de még nem bírok a végére érni. 360 fokon már jóval túl vannak; lassan a 700-on is.
Štefan Karácsony
2024-05-11 at 02:29
Te fasztszopó buta buzi!
Fogd a fegyvert és mehetsz harcolni Ukrajnába!
Szlovákiából…..
mirti
2024-05-10 at 20:08
ez a rohadt bajor patkány a kurva anyját meg a gyerekeit ( ha van egyáltalán…) azt sorozza be a nem létező ellenség miatt!!!
George58
2024-05-10 at 19:55
Weber “majom” legyen az első besorozott…
lesi
2024-05-10 at 19:54
ez a pápaszemű nem volt katona tuti
Sanyáta
2024-05-10 at 17:03
Az SZDSZ-t a liberálísokat értesìtette! A győzelem napi szemle nem volt semmi, tessék megnézni, ott még van katona kultusz, A CSAJOK IS VERTÉK A DÍSZMENETET!!!! AZ ÚTLEVELET KAPOTT MIGRÁNSOK LESZNEK BEVONULTATVA!!!EZ A KATONÁSDI MÁR ELAVULT, A FIATALOK OLYAN PUHÁNYAK, ROLLERRAL VONULNÁNAK BE!!
Bandi
2024-05-10 at 15:12
Macron felajánlja az atomfegyvert, elfogadás esetén viselhetnénk a költségeket, viszont továbbra is francia ellenőrzés alatt maradna az atomütőerő és a nagymama kedvence nyomogathatná a gombot továbbra is. Baromira megérné, hisz legalább a kontinens egésze lenne ruszki célpont. Ilyen Manfred típusú barátok mellett mi a francnak ellenség.
túródóra
2024-05-10 at 15:10
A kurva anyád !
T.rex
2024-05-10 at 14:47
Kétszinű senkiházi,gerinc nélkül! Fogalma sincs , milyen az,ha katona az ember! Visszataszító amikor egy férfi ember hiú(hajfestés, manikűr, pedikűr stb),és ez beszél katonaságról?!Arra vigyázz komám, maradjon erőd kakálni…
khm
2024-05-10 at 14:20
Fogadok,hogy a weber eleve alkalmatlan volt mindig is.
füredi46
2024-05-10 at 13:09
Ritka randa egy figura, értelem nem tükröződik az arcán.
Zebulon
2024-05-10 at 12:40
Weber egy rohadt náci görény!
Volt ez katona? Hitlernél nem lehetett, talán a papa!
Pedro
2024-05-10 at 12:04
Ezt az idiótát is valami szegény menekült érzékenyíthetné már!
na4
2024-05-10 at 11:58
Maradt kb. egy hónapod hülyegyerek. Utána mész a süllyesztőbe 👎
TalEle
2024-05-10 at 11:40
Akkor menjen elsőnek Ő, ez a f@szopó Soros ügynök…
Nagy Peter
2024-05-10 at 11:34
Érdekes… az ukrán agyrém kirobbanásakor ezekért a dumákét – jelzem ezeket itt én kezdtem el pedzegetni, mert mi den akkor KÓENBER volt és ukránokat támogatta – engem kitiltottak…
Ooh temporaohh mores!
Mahatma Gandhi
2024-05-10 at 11:22
Kedves Naprózsa! Szuper! 100%!
saghy rozi
2024-05-10 at 11:07
Várjuk, hogy példát mutasson.
Naprózsa
2024-05-10 at 11:05
Nekem tetszik a kötelező katonai szolgálat ötlete. Mindenkit akinek kiesik a száján, hogy háborúzni kell, azt máris vinném kötelezően a frontra. De azt is, amelyiknek a száját a kalifátus, az Allahu akhbar vagy a sharia szó hagyja el.
De kötelező legyen mindenkinek aki politikus akar lenni előbb 5 év katonai szolgálatot aktívan vagyis a fronton kelljen letöltenije, hogy alkalmas legyen dönteni.
A többieket pedig békén kell hagyni, mert azok épelméjűek.
Lakmusz
2024-05-10 at 10:57
Német fiatalokat egyre kevésbé érdekli a hazája ,elég ha kimegy az utcára és körbenéz ,aztán inkább választ egy új hazát
Stirlitz
2024-05-10 at 10:48
Gyerekek! Most őszintén! Szerintetek,milyen a mai,német fiatalok,mentális,és fizikális állapota? A béka segge!
Nem akarnak,és nem fognak bevonulni! De ez az ábra,az összes nyugati ország,fiatal katonakorú,lakosságánál!
Nahát
2024-05-10 at 10:30
Manfred Weber néppárti frakcióvezető az atomfegyverek mellett szólalt fel, és kötelező sorozást, kötelező katonai szolgálatot akar. Ebbe a Néppártba fog csatlakozni Magyar Péter a Tisza Párttal, de Magyar Péter nem háborúpárti, mondja ő, de ki az a hülye, aki ezt neki elhiszi?!
Logikus
2024-05-10 at 10:26
Manfred, menj és mutass példát!!
Cuki
2024-05-10 at 10:25
nem így akartam, hülye vagyok:
úgy néz ki, hogy a legjobb golfos megint fehér, a legjobb rapper megint fekete, mert a németek megint háborúzni akarnak.
helyre állt a rend a világban.
egon samu
2024-05-10 at 10:24
Ez nem német politikus.
Ez egy hazátlan, gerinctelen bajor féreg.
Én elkapnám és az ukrán front fölött kiejteném egy repülöböl…
Cuki
2024-05-10 at 10:23
ki most a legjobb golfos és a legjobb rapper?
csak mert a németek megint háborúzni akarnak