Nagy a tét a júniusi európai parlamenti (EP-) választáson, a jelenlegi rendkívüli időkben a megválasztott döntéshozók személye jelentősen befolyásolhatja, hogy a jövőben békében vagy háborúban fogunk-e élni – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Komáromban.
A tárcavezető a városban rendezett kampányeseményen arról számolt be, hogy az európai parlamenti választás általában nem foglalkoztatja igazán az emberek többségét, azonban ma rendkívüli időket él a kontinens, a képviselő-testület összetételének most jelentős kihatása lesz az emberek mindennapi életére.
Ma az európai politikai döntéshozók nagy mértékben befolyásolják azt, hogy a következő időszakban vajon békében vagy háborúban fogunk-e élni
– figyelmeztetett. Hangsúlyozta, hogy az európai vezetők elhibázott válaszokat adtak az ukrajnai háborúra, ráadásul ezen intézkedések a félreérthető nyilatkozatokkal kiegészülve a konfliktus földrajzi és időbeli kiterjedésének kockázatával is járnak.
Háborús környezetben a legnagyobb körültekintéssel kell eljárni egy felelős politikai vezetőnek, s nem csak döntéshozatalkor, hanem már akkor, amikor egyáltalán mond valamit. Egy háborús környezetben katonák küldését emlegetni, atomháborút emlegetni, a lehető legnagyobb hiba és a lehető legnagyobb felelőtlenség
– szögezte le. Majd arra is kitért, hogy a brüsszeli szankciók nyomán soha nem látott mértékű infláció söpört végig a kontinensen, Magyarország például korábban évente hétmilliárd eurót fordított energiavásárlásra, ez 17 milliárd euróra szökött fel, ami 4000 milliárd forint, a bruttó hazai termék (GDP) 5-6 százaléka.
És hogyha az energiaimport ára nő, akkor abból az következik, hogy minden termék ára nő. És nőnek a termékárak, nő az infláció, így jutottunk el arra a szintre, hogy az 1-2 százalékos infláció helyett, ami általában szokott lenni, 27 százalék lett az infláció Magyarországon
– mutatott rá.
És nem azért, mert hülyék vagyunk, nem azért, mert elrontottuk a gazdaságpolitikát, nem azért, mert hoztunk három-négy rossz döntést, hanem csupán ezen elfuserált brüsszeli válasz miatt
– tette hozzá. Szijjártó Péter a pódiumbeszélgetésen ennek kapcsán kijelentette, hogy az európai vezetők azért nem érdekeltek az irányváltásban ennek ellenére sem, mert ha elismernék a hibát, az felvetné a felelősség kérdését, és ezt el akarják kerülni, ezért a “legjobb védekezés a támadás” elv alapján mennek tovább. Márpedig a szavai szerint ezzel “olyan veszélyt hoznak a fejünkre, hogy az elképesztő, mert ez a veszély, amikor atomháborús meg világháborús veszélyről beszélünk, ez sajnos nem költői túlzás”. Ennek alátámasztására arra is kitért, hogy a NATO elkezdte halványítani azon, saját maga által előzőleg felrajzolt vörös vonalakat, amelyek arról szóltak, hogy a szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak.
Fokozni kívánják a szervezet koordináló szerepét a fegyverszállításban, az ukrán katonák kiképzésében, illetve százmilliárd eurós támogatási csomagot készülnek elfogadni
– tájékoztatott. Majd kiemelte, hogy Magyarország ebben nem akar részt venni, ez a következő időszak küzdelme lesz, ugyanis a NATO nem szeretne precedenst teremteni arra, hogy egy szövetséges kívül marad valamilyen katonai műveleten. A miniszter hangsúlyozta, hogy kizárólag úgy lehet ennek az egésznek megálljt parancsolni, ha egyrészt Donald Trump nyeri az elnökválasztást az Egyesült Államokban, másrészt meg tud erősödni az Európai Parlamentben a jobboldal annyira, hogy “felrúgjuk a jelenlegi eltespedt, elkényelmesedett többséget”.
És ha ez megtörténne, akkor jó reményünk lenne arra, hogy észszerűbb, normálisabb és racionálisabb politikát képviseljen az Európai Parlament, valami visszafogó erő legyen ebben a háborús retorikában
-mondta. Végezetül kifejtette, hogy mindez jól mutatja, hogy fontos nemzeti érdek az európai politikai környezet megváltoztatása, ezért mozgósításra van szükség a választás előtt.
Minél többen legyünk ott, mert a helyzet, az könnyen fordulhat nagyon veszélyesbe, és nyilvánvalóan, ahogy nem gondoltuk soha, hogy majd a XXI. század elején Európában háború lesz, úgy most távolinak tűnhetnek ezek a veszélyek, amikről beszéltem, de higgyék el, ez már gyakorlatilag itt dörömböl az ajtón
-összegzett.
Forrás/fotó: MTI
István Kopasz
2024-05-11 at 10:08
Most olvastam el a Kormányzati Tájékoztatási Hivatalának e-mailjét, hogy a NATO háborúzni akar még kb. öt évig Ukrajnában, s ehhez kér támogatást 100 milliárd dollár értékben, amiből Magyarország ki akar maradni! Ezért Magyarország kormányára óriási nyomás nehezedik! Megoldás csak az lehet, hogy be kell jelenteni, ki akarunk lépni ebből az imperialista NATO-ból! Ha ezt nem tesszük meg, akkor előbb vagy utóbb nekünk magyaroknak is háborúznunk kell “Ukrajna” /NATO/ oldalán Oroszország ellen!!!
Tehát a megoldás a NATO – ból való kilépés bejelentése a megfelelő pillanatban. Sajnos NATO nélkül nem Oroszország, hanem Ukrajna lehet veszélyes számunkra!
Logikus
2024-05-10 at 23:03
Ez igaz, de a béke megőrzéséhez az kell, hogy az emberek elzavarják Brüsszelből a ballib politikusokat!
Talpra magyar!
2024-05-10 at 15:57
Szíjjártó Miniszter Úr teljesen az igazat mondja mert az USA pénzügyileg teljesen csődbenvan hogyha a tragikus eladósodottságát figyelembe vesszük és ez miatt az USA pénzügyi és gazdasági milliárdos diktátorai igyekeznek Földünk minél több pontján ellentéteket feszültségeket gyilkos háborúkat csinálni mint az ukrajnai Majdan téren történt lázításukat 5milliárd dollárból valósították meg a milliárdos Sorosék.