Összesen több mint 242 millió forintot vett ki a cégéből Molnárka Gábor vízivárosi momentumos önkormányzati képviselő úgy, hogy vagyonnyilatkozataiban azt nem tüntette fel – mutatott rá az I. kerület városfejlesztési bizottságának elnöke. Varga Dániel szerint az ügy annak fényében még visszásabb, hogy a momentumos képviselő büszkén hirdeti, munkája nyomán javult a budavári önkormányzat átláthatósága. A bizottsági elnök szerint azonban a kerület történetében példátlan, hogy egy képviselő százmilliókat igyekszik eltitkolni a nyilvánosság elől, ezért vagyonnyilatkozati vizsgálatot kezdeményeztek ellene – írta meg a Magyar Nemzet.
Évek óta hamis vagyonnyilatkozatokat ad le Molnárka Gábor momentumos képviselő a budavári önkormányzatnál, közben pedig több mint 240 milliót vesz ki a cégéből
– mondta sajtótájékoztatóján Varga Dániel, az I. kerület városfejlesztési bizottságának elnöke. Az önkormányzati képviselő emlékeztetett: a Momentum politikusai állításuk szerint a korrupció visszaszorításáért és az átlátható működésért küzdenek.
A valóság ezzel szemben egészen más képet mutat, ezt igazolja az I. kerületi Momentum önkormányzati képviselőjének esete is
– húzta alá. A bizottsági elnök emlékeztetett: Molnárka Gábor 2019-es megválasztása után önként csatlakozott az Átlátszó.hu által indított Ez a minimum! programhoz, ami az önkormányzatok és a helyi képviselők átláthatóságának fejlesztését tűzte ki célul. A kezdeményezés honlapján elérhető egy beszámoló Molnárka Gábortól, ahol büszkén hirdeti, hogy munkája nyomán javult a budavári önkormányzat átláthatósága. Varga Dániel hozzátette:
a képviselő vagyonnyilatkozatait megvizsgálva egészen más kép rajzolódik ki.
A bizottsági elnök kifejtette: a képviselő egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője az igencsak jövedelmezően működő Gammo Europe Kft.-nek.
Az interneten bárki által hozzáférhető nyilvános céges beszámolókból kiderül, hogy a 2020-as eredményből 75 321 000 forint, 2021-es eredményből 91 698 000 forint, a 2022-es eredményből pedig 75 570 000 forint osztalékot fizetett ki saját magának
– sorolta.
A 2020–2022 közötti három évet vizsgálva megállapítható tehát, hogy összesen több mint 242 millió, egészen pontosan 242 589 000 forintot vett ki a cégéből
– mutatott rá Varga Dániel. Hozzátette: a tavalyi osztalék összege várhatóan idén május végén kerül csak nyilvánosságra, de a tendencia minden bizonnyal idén is folytatódni fog.
Molnárka Gábor vagyonnyilatkozataiban azonban hiába keressük a csaknem negyedmilliárd forintot. Molnárka Gábor ezt a vagyont eltitkolta az I. kerületiek elől; sem a bevételek között, sem pedig a vagyonát taglaló résznél nem tüntette fel az összeget
– mondta. A bizottsági elnök emlékeztetett: számos példa van rá, hogy a baloldal pozícióhoz jutás esetén nem tesz semmit a valódi átláthatóság megteremtése érdekében.
A budavári önkormányzat történetében példátlan, hogy egy képviselő százmilliókat igyekszik eltitkolni a nyilvánosság elől, éppen ezért jobboldali képviselőtársaimmal közösen vagyonnyilatkozati vizsgálatot kezdeményezünk Molnárka Gáborral szemben
– jelentette ki Varga Dániel. Szavai szerint jól látható, hogy az I. kerületben V. Naszályi Márta polgármester korrupciós működése mellett a képviselői is hasonló gyakorlatot követnek.
Az I. kerület azonban jobbat érdemel; június 9-én többek között arról is döntünk, hogy a visszaélések és az eltűnt százmilliók időszaka után újra fejlődő pályára tud-e állni a kerület
– fogalmazott a képviselő.
Kutyaszorítóban a Momentum
Molnárka Gábor ügye különösen érzékenyen érinthette a Momentumot, ugyanis az utóbbi időben Donáth Anna pártja körül egyre csak fogy a levegő: szavazóbázisát bekebelezte Magyar Péter pártja, a közvélemény-kutatások szerint nem fog tudni bejutni az Európai Parlamentbe, és saját főpolgármester-jelölt híján valószínűleg a Fővárosi Közgyűlésbe sem. Korábban a Momentum magasabb szintjein is volt, akinek feltűnt, hogy pártja egy süllyedő hajó. A napokban jelentette be távozását Ilyés Márton gazdaságpolitikus, a párt korábbi elnökségi tagja. Indoklása szerint egyre nehezebben tudott azonosulni a Momentum jelenlegi irányvonalával. Szavai szerint nem érti a párt politikai ajánlatát a budapesti választásokon, ezért képviselni sem tudja még a szűkebb környezetében sem, és a a kényszerpályákról való letérésre nem lát valódi esélyt. Mint írta, hitehagyott lett, de nem akar a Momentum irányvonalával szembemenő véleményt képviselni Momentum-tagként.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook/Hermann György (Hermann György, Fekete-Győr András és Molnárka Gábor)
na4
2024-05-10 at 09:08
Cseh Katalin komoly hagyományokat teremtett sikkasztásban a momentumnál. Úgy látszik egyre többen követik. Remélem bukják az EP választásokat. 1 hónap múlva eljön az igazság pillanata.
huda
2024-05-10 at 04:29
Látom a Yoggi elvtárs nem tud beletörődni,hogy az egyik kedvenc hunci buzi munci elitje is szokott pénzt lenyulni ,rögtön keresett egy viszont böffentést !!
Sanyáta
2024-05-09 at 21:08
Ez is egy bűvész… csak a kezemet figyeljék, mert csalók!!!
Gullwing
2024-05-09 at 20:23
Yoggi2024-05-09 at 18:34
Szaralak a bíróságon is mered ezt ugatni?
Mert oda kerülsz, féreg.
Gullwing
2024-05-09 at 20:21
Nem ez az egyetlen patkány libcsi aki hazudik a vagyonnyilatkozatában.
Ezeknél a hazugság a vérükben van.
Talpra magyar!
2024-05-09 at 19:47
Momentumos Molnárka Gábor semmi hasznos munkát nem tud felmutatni bezzeg lopkodta a rengeteg millió forintot. Cégének a célja csak az volt hogy meglopja az I. kerületi embereket.
Talpra magyar!
2024-05-09 at 19:43
Yoggi2024-05-09 at 18:34 Ne szemétkedjél álljál elő a bizonyítékaiddal és tegyél feljelentést mert csak hazudozol tehát rágalmazol.
T.rex
2024-05-09 at 18:39
Yoggi / cseh katinka több milliárdos sikkasztásáról miért nem beszélsz?rohadjá meg!
T.rex
2024-05-09 at 18:34
Ja, gyönyörűek vagytok mind a hárman,mocskos , felforgató libsi -komcsik!Mi bajotok lehet? Lóvé dögivel (amit az emberektől loptatok el), elszámoltatás nincs! Piszkos banda!
Yoggi
2024-05-09 at 18:34
Nem volt az olyan rég, amikor Felchoot polgármestere hasonló cipőben lépkedett.
Mondjuk ő nem 240 millióról, hanem 1 milliárdról feledkezett meg. Persze nem évek, hanem egy év alatt.
Lehet ez volt a baj, mert arról takonygerinc nyaloncéknál elfelejtettek balhét csinálni. (A folyamatosan növekvő pasaréti lakásokat már meg sem említem. Azt harmadszorra, negyedszerre általában már eltalálták a Pasapark lakosai.)