“Hamarosan sok kis Márki-Zay Péter lesz Magyarországon. Közülük választják majd ki a legjobbat, aki négy év múlva...
Van, amikor elakad az embernek a szava és van, amikor csak úgy szimplán meglepődik: Bősz Anett liberális...
Toroczkai László volt alelnök vezetésével titkos egyeztetésen tárgyalt a Jobbik belső ellenzéke tegnap délután arról, hogy kiszakadnak-e...
Május 24-25-én Nagypáliban (Zala megyében) kerül sor a belügyminiszter által hetedik alkalommal kiírt „Magyarországi Falumegújítási Díj” díjkiosztó...
Újabb három ebolás megbetegedést jelentettek pénteken a Kongói Demokratikus Köztársaság észak-nyugati részén lévő Mbandaka városából – írja...
Legkevesebb nyolc ember meghalt, 45-en pedig megsebesültek, mert több robbanás rázta meg egy krikettmérkőzés helyszínét Afganisztán keleti...
Május 19-én, a pünkösdvasárnap előtti szombaton rendezik meg a csíksomlyói búcsút, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és...
Százmillió forint alatti reklámbevételnél továbbra sem kell reklámadót fizetni, az adóhatóság honlapján megjelent nyomtatványt azonban ki kell...
Nem vezeti a jövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkáraként dolgozik tovább....
Lezuhant egy Boeing 737 utasszállító repülőgép Havannában röviddel azután, hogy felszállt a José Martí nemzetközi repülőtérről. A...
Győri Péter, az ellenzéki pártok bevándorláspárti jelöltje ismét drogtanyát csinálna Józsefvárosból. A politikus újraindítaná a tűcsere-programot, hajléktalan...
Teljes a káosz az ellenzéki térfélen – mondta a Párbeszéd parlamenti frakciójának Bősz Anett liberális képviselő kilépése...
Közép-Európa egyre markánsabban zárkózik fel, egyre erősebb és markáns politikai véleményeket fogalmaz meg, ami sokakban irritációt vált...
Elfogta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet legkevesebb 35 feltételezett tagját, köztük egyik vezetőjét a Szíriai Demokratikus Erők...
A szövetségi alkotmánybírósághoz fordul a berlini vezetés menekültpolitikája miatt a legnagyobb német ellenzéki párt, az Alternatíva Németországnak...
Az Európai Unió nyolc tagállama, illetve Norvégia több pénzügyi forrást és egységes szabályozást követel Brüsszeltől az uniós...
A The Wall Street Journal című lap pénteki értesülése szerint megszakítják az amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatot, Washington ugyanis...
Tagadta, hogy vezető szerepet töltött be a 71 migráns halálát okozó embercsempészbandában az elsőrendű vádlott a parndorfi...
Legalább nyolc halálos áldozata és több sebesültje van a texasi Santa Fé városka iskolájában elkövetett lövöldözésnek –...
A fővárosi LMP szerint a Fidesz jövőre bukásra készül a fővárosi önkormányzati választáson: a kormányzati struktúrával, az...
Először kereste fel magyar köztársasági elnök a moldvai csángó közösséget. Áder Jánost a Bákó megyei Lészpedre látogatott...
Balogh János rendőr-vezérőrnagy válthatja Papp Károlyt az országos rendőrfőkapitányi poszton – derül ki a parlament honlapján pénteken...
Orbán Viktor a nyílt társadalmi tér fokozatos megnyirbálásával kezdi elérni célját: elszigeteli Magyarországot, amely korábban a szocializmusból...
Négy kézi páncéltörő gránátvetőt és huszonkét kézigránátot derítettek fel az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kárpátaljai munkatársai egy...
Elrendelte a felperes által javasolt magyarországi tanúk kihallgatását a bukaresti táblabíróság pénteken abban az erkölcsi kártérítési perben,...
Nyerészkedés miatt bíróság elé került egy eutanáziában legális segítséget nyújtó svájci szervezet alapítója pénteken Usterben. Azzal vádolják,...
Az MSZP nem zsarolható, pénzért nem hajlandó engedményeket tenni – mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján,...
A vádakkal ellentétben nem árt a demokráciának a külföldről finanszírozott civil szervezetekre vonatkozó magyarországi szabályozás szigorítása –...
Az ellenzéki pártok mellett kampányoltam, de nem a kormányváltás volt a cél – vallotta be a PestiSrácok...
Kiengedték a kórházból Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynököt, aki március elején a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreg-hatóanyagtól...
Az elmúlt napokban vált tulajdonképpen ismertté szélesebb körökben Bősz Anett, a mikroszkóppal is alig mérhető Liberálisok képviselője,...
A parabolikus napkollektort, a IORA Smart Systemet, az E-zászlót valamint az EnergyAL-t gyártó vállalkozások nyerték az MVM EDISON...
Ma egy Európa-ellenes kormány alakult, amely szembe megy azzal az értékvilággal és azzal a társadalommal, amely az...
Ha a Jobbik folytatja a távolodást saját, radikális múltjától, a stratégiai együttműködés nemcsak lehetséges, de szükséges is...
Négy nyomozás folyt a tavaly áprilisi, CEU melletti demonstráción rendőrök ellen elkövetett támadások miatt, ám a tettesek...
Mélyen sérti Magyarországot és polgárait Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnökének az Open Society Foundation (Nyílt...
A Valeurs Actuelles francia konzervatív, jobboldali hetilap május 10-i száma cikksorozatban számol be Soros György „mesterkedéseiről” Franciaországon belül és...
A Závecz Research májusi felmérésében toronymagasan vezet a Fidesz, újra kétharmadot szerezne – olvasható a piac- és...
Keddig vár választ levelére Sneider Tamástól Toroczkai László, aznap sajtótájékoztatón fog beszámolni a döntéséről, marad-e a Jobbikban...
Többletterhelést jelenthet a hazai vállalatoknak az új uniós adatvédelmi törvény meggondolatlan bevezetése, ezért az újonnan felálló kormány...
Farkas Örs politikai elemző szerint Magyarországnak politikai és gazdasági érdeke is, hogy a nyugat-balkáni országoknak minél szorosabb...
A diákok munkavállalásának körülményeit is a Munka törvénykönyve szabályozza, így a 16. életévüket betöltött tanulók foglalkoztatásánál is...
A NATO-tagállamok nem fizetik megfelelő mértékben kötelező védelmi hozzájárulásaikat – közölte Donald Trump amerikai elnök a Washingtonban...
Az összefogás és a közös munka a siker kulcsa az új kormány agrárminisztere szerint. Nagy István a...
Az új kormány miniszterei ma tesznek esküt az Országgyűlésben azt követően, hogy Áder János köztársasági elnöktől átveszik...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS