Pesti Srácok

Ungár Péter belengette a Jobbikkal való együttműködést

null

Ha a Jobbik folytatja a távolodást saját, radikális múltjától, a stratégiai együttműködés nemcsak lehetséges, de szükséges is lehet - nyilatkozta Ungár Péter a Heteknek. Az LMP elnökségi tagja az interjúban arról is beszélt, hogy szerinte mi a saját felelőssége abban, hogy a Fidesz-KDNP ismét kétharmados győzelmet aratott.

Hosszabb interjút készített a Hetek Ungár Péterrel, akit a párt belharcairól, a választási eredményről, Ron Werberről, az MSZP-ről és a Jobbikról is kérdezett a portál.

– mondta az elmúlt időszakról az LMP elnökségi tagja, aki Schiffer András távozásáról is beszélt az interjúban. Arról, hogy szerinte milyen ideológiai viták vezettek az LMP-alapító kilépéséhez, Ungár úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

A képviselő a Jobbikról azt mondta: „Ha a Jobbik folytatja a távolodást saját, radikális múltjától, a stratégiai együttműködés nemcsak lehetséges, de szükséges is lehet”. Ennek okát abban látja, hogy a baloldali pártok alig-alig léteznek vidéken, így ma országos ellenzéki politizálás nem képzelhető el a Jobbik nélkül.

– tette hozzá Ungár Péter, aki azt is elárulta, elsősorban külpolitikai kérdésekben van értelme az együttműködésüknek. A politikus arról is beszélt, hogy szerinte „Orbán Viktor főként azért nyerte meg a választást, mert azt tudta a kampányban megmutatni, hogy a Fidesz van a nép pártján, az ellenzék meg a globális elit pártján.”

Az ellenzék választási vereségével kapcsolatban pedig azt mondta: a fideszes kétharmad „közös veresége az egész ellenzéki oldalnak, ebben mindannyian benne vagyunk, mindenkinek megvan ebben a felelőssége, nekem is”. Saját felelősségét abban látja, hogy a kampány végén részben az ő hibájából a baloldali pártok belecsúsztak „a nyilvánosság előtt zajló visszalépős bohóckodásba”.

Elégedettségre legfeljebb az ad okot, hogy nem lett igaza azoknak, akik Schiffer András visszavonulásakor temették az LMP-t, hiszen nemcsak bekerültünk az új Országgyűlésbe, de szavazatszámban a legjobb eredményt értük el – tette hozzá.

A teljes interjú a Hetek pénteken megjelent számában olvasható.

Forrás: Hetek, Fotó: PS

Ajánljuk még