A független jelöltként induló Csökli Orsolyát, Hács alpolgármesterét választották vasárnap a Somogy megyei település polgármesterévé, Rozsnyainé Karaffa...
Elfogták azt a 32 éves férfit, aki késsel megsebesítette volt élettársát és annak három gyermekét szerdán Tiszalökön...
Lezuhant egy motoros sárkányrepülő vasárnap este Székesfehérvár mellett, a balesetben két ember meghalt – közölte a Fejér...
Vasárnap estére eloltották a tűzoltók a Csongrád megyei Felgyő melletti hulladéktelepen kora délután keletkezett tüzet – közölte...
Halálos veszélyre hivatkozva megtagadta a szolgálatot több rendőri egység Hamburgban a G20-csúcs alatt történt zavargások idején –...
A német kormány szerint a Líbiában uralkodó viszontagságok ellenére nem csillapodik az észak-afrikai országból az Európai Unió...
Negyvennél több tűzoltó oltja a tüzet a Komárom és Kisbér közötti vasútvonal mellett, ahol harminc kilométer hosszúságban,...
A brit belügyminiszter szigorítana, és életfogytig tartó szabadságvesztést helyez kilátásba a hasonló bűncselekmények elkövetőinek. Egy 16 éves...
Új turisztikai látványosságot adtak át Szentendrén, a Riverside többfunkciós úszómű kulturális-, sport- és gasztrosziget a helyi vállalkozók és...
Martin Schulz, a német szociáldemokraták vezetője időről időre bebizonyítja, hogy mindig mindenről Magyarország jut eszébe, pedig inkább...
Szemét gyulladt meg a Csongrád megyei Felgyő külterületén a regionális hulladékkezelő központban vasárnap – idézi az MTI,...
A muzulmánok nem hajlandóak visszatérni az al-Aksza mecsetnek és az aranykupolás Sziklamecsetnek otthont adó Mecsetek terére imádkozni,...
Csizmadia Ervin, a Méltányosság politikaelemző központ vezetője, a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt a magyar politikatörténetről, amely...
Martin Schulz német kancellárként vétót emelne a következő európai uniós költségvetés ellen, ha nem fogad be menekülteket...
A Fidesz szerint értelmetlenné és haszontalanná vált az MSZP és a DK hallgatása a Czeglédy-ügyben, miután Czeglédy...
Harci repülőgépek kísértek a stuttgarti repülőtérre az éjjel egy Svájcba tartó dél-koreai repülőgépet, mert megszakadt vele a...
Miközben idehaza Soros György kritizálása miatt erőltetik az antiszemita kártyát a 888 rábukkant a Mozgalom az Antiszemitizmus...
A kajakos Takács Tamara szerezte meg az első aranyérmet 500 méter egyesben a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi...
Lesodródott az útról egy személyautó Pitvaros külterületén szombat éjszaka, a jármű vezetője a helyszínen meghalt – közölte...
Ma országszerte négy településen tartanak időközi önkormányzati választást: Hácson, Kunpeszéren és Pusztaradványban polgármestert, Orgoványon pedig községvezetőt és...
Ünnepélyes keretek között emlékezett meg az egy évvel ezelőtti elvetélt puccskísérletről Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap...
A kormány kiemelten segíti a családalapítás előtt álló fiatalokat is – mondta a család-, ifjúság- és nemzetközi...
Az iraki biztonsági erők katonai díszszemlével ünnepelték szombaton Bagdadban az Iszlám Állam terrorszervezet egykori fellegvára, Moszul visszafoglalását....
“A Jobbik továbbra is harcol Simicska pénzéért” – Reakció Jakab Péter (Jobbik) mai nyilatkozatára. “A Jobbik továbbra...
A Perzsa(Arab)-öböl térségében élő emberek ezreit érintő, Katarral szembeni büntetőintézkedések eltörlésére hívta fel a szankciókat elrendelő négy...
Négy iszlamista szélsőségessel végzett szombaton Iszmáilíja városában az egyiptomi rendőrség – jelentette az állami al-Ahram hírportál. Sajtóértesülések...
Az országosan csaknem egymillió hektáron termett őszi búza negyede már a magtárakban, tárolókban van; az idei termésátlag...
A szombaton hatályba lépett fideszes plakáttörvény rávilágít arra, hogy a jövő évi választás közeledtével a Fidesz már...
A káosz neve: Gerstmár Ferenc – a Belügyminisztérium reagálása az LMP belügyi kabinetvezetőjének közleményére “Koordinációra nem a...
Változtatások nélkül fogadta el szombatra virradóra a lengyel szenátus (felsőház) az országos igazságszolgáltatási tanácsról (KRS) és a...
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet utasításait követte a pénteki hurghadai késeléses merénylet elkövetője – tudatták biztonsági források...
Világbajnoki lázban ég az ország, ugyanis elstartolt hazánk sporttörténetének legnagyobb eseménye, a 17. FINA Világbajnokság. Ennek okán hat...
Terrorizmus gyanújával őrizetbe vettek egy török állampolgárt a szerb rendőrök Horgosnál – tudatta szombaton a szerb rendőrség....
“Káosz a vizes vb körül: ki koordinálja a rendezvény biztonságát?” – írja a párt hivatalos közleményében Gerstmár Ferenc,...
Nem büntetett előéletű az az egyiptomi férfi, aki pénteken megölt két német turistát, négy másikat pedig megsebesített...
A magyar egységek nagyszerű teljesítményt nyújtva öt arany- és egy bronzérmet gyűjtöttek szombaton. Ha megemlítjük, hogy a...
Tony Blair volt brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának meg kellene fontolnia, hogy az Európai Unió tagja maradjon, abban...
Remekül kezdett, végig bírta erővel, de az utolsó métereken lemaradt a pontszerzésről Rasovszky Kristóf. A fiatal magyar...
Olaszország most már egyértelműen le akarja zárni a Földközi-tengeren húzódó, Líbiából induló migrációs útvonalat – mondta Deák...
Tizenegy kilogramm marihuánát próbált Magyarországra csempészni egy szerb férfi egy távolsági busz poggyászai között, de lebukott a...
Törökországban boszorkányüldözés folyik, a tavalyi “alávaló puccskísérlet” nem szolgált másra, mint félreállítani az útból mindazokat, akik nem...
Sikerült előrelépni, de nem beszélhetünk áttörésről – így jellemezte a Genfben az ENSZ égisze alatt tartott szíriai...
Hétfőn reggel nehézkes lesz az önkormányzati ügyintézés, sztrájkolnak a dolgozók – írta a Magyar Idők szombaton. Boros Péterné,...
Megerősítette szombaton a berlini külügyminisztérium, hogy két német nő halt meg a pénteki késeléses támadásban az egyiptomi...
Magyarország örömmel üdvözölte Donald Trump amerikai elnök kölcsönös tiszteleten alapuló be nem avatkozási politikáját – hangsúlyozta Szijjártó...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS