Az Egyesült Államok hadserege azt tervezi, hogy egy harmadik repülőgéphordozót vezényel a Csendes-óceán nyugati részébe azzal a...
A szíriai kormányerők visszafoglaltak tizenkét települést és tanyát az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől Aleppótól 100 kilométerre...
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a magyar határon felépített kerítés segíthette az Európai Unió és Törökország között...
Elég a migrációból, állítsuk meg az inváziót jelszóval vonultak fel tünteők Milánóban, a szintén észak-olaszországi Bolognában viszont...
Összeütközött egy vasúti átjáróban egy vonat és egy személyautó Mende-Pusztaszentistván állomásnál, az autó mindkét utasa a helyszínen...
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a 2018-as választás az elégedett és az elégedetlen szavazók között fog eldőlni. Botka...
Az MSZP kongresszusa megválasztotta a párt miniszterelnök-jelöltjének Botka László szegedi polgármestert – jelentette be az ellenzéki párt...
Soros György emberének nevezte a Fidesz Botka Lászlót az MSZP miniszterelnök-jelöltjét szombati közleményében. Mint írták, az MSZP...
Lehet szidni a magyar labdarúgó-bajnokságot, annak színvonalát, érdektelenségét és lebonyolítási rendszerét, de tény, ez most hihetetlenül izgalmasan...
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet jelentkezett szombaton a kopt keresztények elleni előző napi egyiptomi merénylet elkövetőjeként....
Csökkentették a nagy-britanniai terrorkészültséget a hétfő éjjeli manchesteri robbantásos merénylet után elrendelt legmagasabb, kritikus szintről. Ez azt...
A Jobbik Magyarországért Mozgalom országos választmánya Vona Gábor pártelnököt választotta meg kormányfőjelöltnek a 2018-as parlamenti választásokra. A Jobbik...
Botka László semmiben sem különbözik az elődeitől: egy korrupt, hazug szocialista politikus. A napnál is világosabb, hogy...
Veszélyben forog a G7-csúcstalálkozó szombati zárónyilatkozata, mert a világ hét iparilag legfejlettebb országa között ellentétek vannak a...
Szombaton nulla órától reggel hat óráig hatvan határsértőt tartóztattak föl a rendőrök és a katonák. A rendőrség...
A választások közeledtével újra fellángolt a pártalapítási kedv: míg 2014-ben 147 volt, jelenleg 193 bejegyzett párt van,...
Izrael pénteken elítélte az egyiptomi kopt keresztények elleni fegyveres támadást, amelyben 28 ember halt meg az Egyiptom...
Recep Tayyip Erdogan török elnök péntekek elrendelte, hogy tilos az aréna szó használata a török stadionok nevében....
A terrorizmus elleni küzdelemről szóló nyilatkozatot fogadtak el pénteken a világ hét iparilag legfejlettebb országainak (G7) vezetői...
Budapest XVI. kerületében kamionnal ütközött egy általános iskolás gyermekeket szállító autóbusz. A baleseti helyszínelés és műszaki mentés...
A Magyarország déli határszakaszán felállított kerítés elbontásának ötlete rendkívül veszélyes, mert azzal veszélybe sodornák Magyarország és egész...
Véletlenül felejtették az M3-as autópálya egyik üzemanyagtöltő állomásán azt az erdélyi kisfiút, akit végül a NAV nyomozói...
Legalább 91 ember meghalt és mintegy 110 eltűnt Srí Lankán a szakadó eső következtében kialakult árvizekben és...
Hódmezővásárhely régi magyar történelmi tradíciót, létformát és kultúrát folytat és őriz meg a jövő számára, amiért köszönet...
Német lapok szerint Donald Trump amerikai elnök éles szavakkal bírálta Németországot külkereskedelmi mérlegének többlete miatt csütörtökön Brüsszelben...
Az európai integráció akkor tud erős lenni, ha erős tagállamokra alapul, s “ebben erős egyetértés van Közép-Európában”...
Nyomozás indult két rendőr ellen kábítószer birtoklása miatt – erősítette meg a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-nek...
Újabb felhőtlen álomnapot élhettek át az Őrangyalok Ligája kis védencei, ugyanis a Jövő Uniója Alapítvány által létrehozott szövetség...
A magyar-orosz kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseiről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel pénteken telefonon –...
Mivel a világ országai egyre gyakrabban szembesülnek a békére és biztonságra veszélyt jelentő stratégiai globális problémákkal, fenn...
A 4-es metró körüli beruházásokat felügyelő korábbi tenderbizottság szocialista tagja, Tüttő Kata lehetett az, akin keresztül Demszky...
Huszonhárom ember meghalt, és huszonöt megsebesült kopt keresztények elleni fegyveres támadásban Egyiptomban, el-Míneja tartományban – közölte pénteken...
Tízre emelkedett a hétfői, manchesteri terrotámadással összefüggésben őrizetbe vettek száma, miután pénteken egy újabb férfit letartóztattak a...
A világ egyik legnevesebb iszlámkutatója szerint polgárháború bontakozhat ki Európában. Gilles Kepel a politikai iszlám és a...
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint Botka László veszélyes a magyar nemzet, a magyar emberek biztonságára, hiszen...
Önmagával kötött együttműködési szerződést magyar nyelven a budapesti Közép-európai Egyetem és a Central European University New York...
Suhajda Szilárd után Klein Dávid is visszafordult a Mount Everestről a 8848 méteres csúcs elérése nélkül –...
A ferencvárosi képviselő-testület elfogadta a IX. kerületi szórakozóhelyeket szabályozó rendeletet, amely szerint azok vasárnaptól csütörtökig 23 óráig,...
A ZF-Eger 6:4-re legyőzte az olasz Brescia csapatát a budapesti Duna Arénában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája...
Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában arról beszélt: Botka László kerítésbontásról szóló kijelentésével...
Megkezdődött csütörtök este Brüsszelben a NATO-tagállamok vezetőinek munkavacsorája, ezt megelőzően azonban az állam és kormányfők részéről már...
Rendkívül aggasztó a bizalmas információk kiszivárogtatása a sajtónak, a tetteseket felelősségre kell vonni – írta közleményében Donald...
Súlyos kijelentést tett tényfeltáró műsorában a ZDF német televízió Vona Gábor pártjára. A Frontal21 című műsorban ugyanis...
Egy 66 éves dabasi nő a helyi pékség eladóterébe hajtott autójával, a baleset körülményeit még vizsgálják. Az...
Autóba rejtett pokolgép robbant Athénban. Lucas Papademos volt miniszterelnök és sofőrje megsérült – közölte az Euronews. A...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS