A 93 éves George H. W. Bush elnézést kért egy színésznőtől, aki azt állította, hogy a volt amerikai elnök a tolószékből intézett szexuális támadást ellene – írja a 888.
A 34 éves Heather Lind egy történelmi sorozatban játszott főszerepet, és épp ekkor történt az eset, ugyanis a film egy promóciós eseményén megjelent a nyugdíjazott amerikai elnök, az akkor 89 éves George H. W. Bush és felesége Barbara Bush is. Ekkor történt az eset – írja a Daily Mail.
Amikor megismerhettem George H. W. Busht négy éve…akkor szexuálisan bántalmazott, amíg elkészült rólunk egy közös fotó. Nem fogott velem kezet. Hátulról ért hozzám, a tolószékéből, miközben Barbara Bush mellette állt. Egy disznó viccet is mesélt”
– írta Lind.
A dailymail.com megkérdezte az elnököt is a történtekről, aki a következő közleményt adta ki az eset kapcsán:
Bush elnök soha – semmilyen körülmények között – nem bántana senkit, és tisztelettel bocsánatot kér, amennyiben a humorával bárkit is megbántott.”
A színésznő szerint az illetlen érintés később is megtörtént. Az azóta már törölt Instagram-poszt mellett ez volt kiírva:
És amikor összeálltunk egy képre, akkor újra megérintett. Barbara ekkor elkezdte forgatni a szemeit, mint aki azt mondja a férjének, hogy többet ne. A biztonsági őr azt mondta, hogy nem szabadott volna közel mennem hozzá a fotózás során”
– írta Lind.
A színésznő a történtek után állítólag beszélt a munkatársainak a rettenetes, feltétlenül a nyilvánoság elé tárható szexuális abúzusról. A végeláthatatlanul hosszú poszt végén ezt írja Lind egy pár napja történt esemény kapcsán, ahol a hurrikán áldozatainak megsegítéséért az összes jelenleg élő – volt és jelenlegi – amerikai elnök egy színpadon állt.
Megköszönöm Barack Obamának azt a tiszteletre méltó gesztust, amelyet George H. W. Bush felé tett az országunkért, de én nem tisztelem őt. #metoo”
– írta a színésznő.
888, PS; Fotó: nationalpost.com
khm
2017-10-27 at 15:20
Régóta nem billentettek a zsidó csődörök,egy jó kis főszerepet halivúd gennyes lekvárjából.
Na majd így sikerül egy jó kis primadonna szerep.
Az usa az más. Ott még ezt a szar történetet is akadnak akik beszopják. Ja meg ez a szutyok baller troll.
Zsuzsa
2017-10-26 at 17:31
… senkihez. (utolsó szó)
Kaktusz
2017-10-26 at 15:16
Egyértelműen látszik, hogy valamiféle pénzszerzési akció miatt tette a nő, amit tett. Szégyelheti magát, hogy egy beteg 89 éves embert ilyen hírbe kevert.
Zsuzsa
2017-10-26 at 17:27
►Viktor
Pont azért, mert nem szeretnénk, hogy komoly inzultusnak legyenek kitéve a gyermekeink, kell nemet mondani például a muszlim invázióra.
A tolószékes, láthatóan demens exelnököt csak ki kell kerülni, s hozzá sem tud érni senkikhez.
Kaktusz
2017-10-27 at 13:09
Továbbra is azt kérdezem, hogy egy beteg ember, aki ráadásul erőtlen és félig béna is, ilyet meg tud tenni szerinted? Nem gondolod, hogy az ilyen ember már annak is örül, ha a gyógyszereit be tudja venni segítség nélkül?
Jó lenne ha nem olvasnál annyi ballib mesét.
Tóth István
2017-10-27 at 20:50
Zsuzsa! Ez a Viktor egy libcsi-troll, mindenkit inzultál, mindig mások gyerekeire apellál, mint általában a libbantak. ” a gyerekeidet ilyen tolószékes exelnökök fogdossák” szövege mutatja, hogy libbant, kitalál képzavaros hülyeségeket és élvezkedik rajtatok! Vegyétek annak ami, semminek!