Rakétákkal támadták vasárnap a Kerem Salom-i határátkelőt, elkövetőként a palesztin Hamász radikális iszlamista szervezet jelentkezett.
A Hamász katonai szárnya, az al-Kasszám Brigádok közlése szerint az izraeli csapatok voltak a célpont. Izraeli sajtóértesülések áldozatokról is beszámoltak. A határátkelőn eddig nemzetközi segélyszállítmányok haladtak át a háború sújtotta Gázai övezetbe. A ynet izraeli hírportál az izraeli hadseregre hivatkozva arról számolt be, hogy mintegy tíz rakétát lőttek ki Rafah felől Kerem Salomra.
A határátkelőt a történtek miatt lezárták, így azon a humanitárius konvojok nem haladhatnak át.
A nap folyamán a Hamász Katarban élő vezetője, Iszmail Haníje arról beszélt, hogy a palesztin szervezet olyan átfogó tűzszüneti megállapodásra törekszik, amely egyrészt véget vet az izraeli agressziónak és biztosítja a zsidó állam erőinek kivonását a Gázai övezetből, másrészt pedig komoly fogolycserét tudnak elérni általa. Haníje közleményében Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt vádolta azzal, hogy “folytatja az agressziót és kiterjeszti a konfliktus körét, illetve szabotálja a közvetítőkön, valamint különböző szereplőkön keresztül tett erőfeszítéseket”. Jelenleg Kairóban folynak tárgyalások egyiptomi, illetve katari közvetítéssel egy esetleges fegyvernyugvásról.
Forrás: MTI; Nyitókép: X-fotó
Talpra magyar!
2024-05-05 at 22:27
Ismét közzéteszem : Sajnos az USA-ban élő Soros banda rengeteg millió dollárral pénzelte a gázai szélsőséges iszlám terrorszervezetet ezzel hozzájárult ahhoz hogy háborús tehát gyilkos eszközökre költhessék a hamas-osok az adományaikat. És meg is támadták Izraelt.
Talpra magyar!
2024-05-05 at 22:24
Sajnos az USA-ban élő Soros banda rengeteg millió dollárral pénzelte a gázai szélsőséges iszlám terrorszervezetet ezzel hozzájárult ahhoz hogy háborús tehát gyilkos eszközökre költhessék a hamas-osok az adományaikat. És meg is támadták Izraelt.
Talpra magyar!
2024-05-05 at 22:08
Sajnos az USA demenciában beteg elnöke és a kormányzata csak azt a militarista gyilkos háborús politikai utasításokat teljesíti amit a milliárdos imperialista hatalommániás kommunista fasiszta Sorosék parancsolnak nekik.
Matu
2024-05-05 at 17:30
Nem hiszem, hogy Netanjahut meg lehet győzni a békekötési szándékról rakétákkal! Talán nincs is ilyen szándéka a Hamasznak, de jól néz ki a hírekben…