Ma reggel újabb bejegyzést közölt az elmúlt héten Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester és veje, Horn Gábor köreinek üzleti összefonódását taglaló Budapesti Prókátor.
Szerintetek rendben van az, hogy a Niedermüller Péter által vezetett kerületi önkormányzat éppen a polgármester vejéhez, Horn Gáborhoz köthető Republikon Intézet Kft.-vel szerződött egy több mint hatmillió forintos lakáspolitikai kutatás elvégzésére? Vajon miért pont a Republikon volt erre a feladatra a legalkalmasabb?
– kérdezte posztjában az ismeretlen ügyvéd.
A Magyar Nemzethez egy szintén ismeretlen feladó ma reggel eljuttatta az ezt igazoló dokumentumokat. Ezek alapján 2021 szeptemberében Erzsébetváros önkormányzata bruttó 6,2 millió forintos vállalkozási szerződést kötött a Republikon Intézet Kutató és Tanácsadó Kft.-vel. A tárgy két részmintából álló közvélemény-kutatás elvégzése volt. Pénteken egyébként maga Niedermüller Péter – mintegy magát lebuktatva – kezdett írni Horn Gábor cégének megbízásáról. „A helyi fideszes képviselők most éppen azzal kampányolnak, hogy a Republikon Intézet és az önkormányzat közötti szerződésekből fény derült egy »bődületes korrupciós botrányra.« Spoiler: a valóságban nincs szó korrupcióról” – írta a Gyurcsány-párti polgármester. Ez azért furcsa, mert a múlt héten inkább Horn köreinek, de nem Horn cégének megbízásáról volt szó a nyilvánosságban.
Erzsébetváros Gyurcsány-párti polgármestere, Niedermüller Péter a volt SZDSZ-es államtitkár, saját veje üzleti köreit látta el megbízásokkal az elmúlt években. Az Erzsébetváros által megbízott, Weber und Mill Kft. nevű céget 2011 és 2019 között Hann Péter vezette, aki a Horn Gáborhoz köthető Republikon Intézet ügyvezetője. A megbízások összértéke meghaladta a negyvenmillió forintot.
A megbízások összértéke bruttó 41 211 500 forint. A teljesítéseket Merényi Miklós, Niedermüller Péter kabinetfőnöke, Gyurcsány Ferenc korábbi római nagykövete írta alá. Merényi 1993 és 1997 között felügyelőbizottsági tag volt Gyurcsányék családi cégében, az Altus Rt.-ben.
(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Talpra magyar!
2024-05-06 at 20:14
Dk-s Niedermüller Horn vejének cégét tizmilliókkal támogatta közpénzből ez azért sem meglepő a dk-s Niedermüllertől mert a berlini egyetemi munkahelyéről elillant eltakarodott és aztóta sem ment vissza a rengeteg eurós tartozásait lerendezni tehát visszafizetni. Ahol ez a dk-s Niedermüller feltűt ott korrupt lopások történtek.
aladin
2024-05-06 at 10:54
A DK. árnyékszék tagjai ilyen aljas hazug szemetekböl áll mint az a Niedermüller nevü ganéj a vejével Horn Gáborral együtt. Ezeknek csak egy az orvosságuk van, lépten nyomon irtani öket. Most az a jó hogy rezeg alattuk a léc.
Csak kérdezem
2024-05-06 at 10:44
Yoggi 2024-05-06 at 10:13
Te beöltöztél tegnap Magyar Páter dresszbe?
Sírós libsi
2024-05-06 at 10:37
Yoggi 2024-05-06 at 10:13
Hát még holtában is “bátcsák” a szadeszt?
TTTTe hülye
Uncle Ment
2024-05-06 at 10:22
Szerintem rendben van
Yoggi
2024-05-06 at 10:13
“Szerintetek rendben van az, hogy a Niedermüller Péter által vezetett kerületi önkormányzat éppen a polgármester vejéhez, Horn Gáborhoz köthető Republikon Intézet Kft.-vel szerződött egy több mint hatmillió forintos lakáspolitikai kutatás elvégzésére? Vajon miért pont a Republikon volt erre a feladatra a legalkalmasabb?”
Ha nem átlátható folyamat eredményeképpen jött létre, akkor NEM, nincs rendben.
Szerintetek viszont rendben van az, hogy a miniszterelnök gyerekkori barátja, veje, barátja, kismacskája stb. a 14 éves regnálása alatt ezermilliárdos vagyonokat harácsoltak össze a nulláról. Természetesen szigorúan állami projektekből
Na, hát pontosan ezért vagytok takonygerincű nyaloncok, és nem újságírók…
Nyomozzátok a 40 milliót, és közben gondoljátok végig, mért van hányingere tőletek az ország felének.
A másik felének meg azért nem, mert ezer milliárdokból mossátok az agyukat.