Elképesztő pálfordulást mutatott be Barna Judit, aki egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje, minderről a Mandiner számolt be részletesen. Négy héttel ezelőtt Barna Judit ugyanis egy kommentben arról írt, hogy szerinte micsoda alávaló színjáték, amit Magyar Péter művel, valamint hogy szerinte Magyar verbális abúzust követett el, ami szerinte gyomorforgató. „Valaki elhitte neki, hogy ő a hazát akarja megmenteni?” – tette fel korábban a kérdést.
A Magyar Hang kiderítette azonban, hogy a fent említetten túl Barna Judit egyéb dolgokat is írt Magyar Péterről. Barna szerint például
bármi is derül ki erről a baromról, a rajongók tábora nem fog apadni”.
De írt olyat is, hogy szerinte „aki egy szemmel láthatóan nárcisztikus idiótát a feleségével szemben véd, ott meg kell szólalni”.
Forrás: Mandiner; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs
Facebook hozzászólás
TalEle
2024-05-05 at 16:56
Ennek a hitvány f@szopónak minden megnyilvánulása magán hordozza a profi titkosszolgálatok keze nyomát! Sorosék, megelégelve a hazai ballibek töketlenségét, az itteni Pressman-féle felforgató/kémközponton keresztül, – a „szakma” szabályainak megfelelően – górcső alávették Orbán, két, messziről is kirívóan, leggyengébb „láncszemének” – Katikának és Juditkának – a környezetét; hátha találnak ott valakit, akit be tudnak szervezni aljas céljaik eléréséhez… Kapóra jött nekik a miniszter asszony legendásan sz@r párkapcsolata, amely már a szűkebb berkekben is köztudott volt…(Közben a dilettáns párt komisszár, Rogán által irányított honi titkosszolgálatoknak – akiknek, egyébként, feladatuk lenne a vezető politikusok védelme az előre eltervezett provokációktól – meg sem fordult a fejében, hogy az időközben zsarolhatóvá vált miniszter asszony exe, éppen alkalmas lehet a „bazári majom” szerepére…) Hosszú hónapokon keresztül képezgették az immáron Soros ügynökké avanzsált f@szopót, valószínűleg a 2026-os választásokra „gyúrva”, azonban azzal nem számolhattak, hogy Katikával együtt Juditka is bedobja a törülközőt, és idő előtt elő kell jönniük a farbával, amit annyira nem is bántak, mert nyakunkon az EP/önkormányzati választás és legalább, van mivel elterelni Karácsony korrupciós ügyleteiről a figyelmet! Remélhetőleg a honi titkosszolgálatok Szandrára jobban vigyáznak, mint tették ezt Katikával és Juditkával…!
Dezső
2024-05-05 at 16:55
Ez miért hír??
Ha fordítva történt volna, – ahogyan a cikk címe is sugallja – akkor talán meglepődné(n)k. Mert mennyivel jobban hangzana, hogy a Tiszapart jelöltje, jelölését követően, MOST mondja ki ezen igazságokat!!!!
Nnaaa…..
Talpra magyar!
2024-05-05 at 13:32
Most mint állandóan látható gogy ez a Soros-csicska Gyurcsány-csicska hazaáruló élősködő parazita Barna Judit mekkora aljas parazita élősködő balliberális zöld tehát kommunista fasiszta aljas ismétlem aljas köpönyegforgatóan kétszínű. Amit a balliberális zöld Gyurcsányék Cseh Katalinék Kunhalmiék Gyöngyösiék Szabó Tímeáék M. Péterükkel és ezzel az Barna Judittal együtt az összes lózungjuk aljas hazugságuk. ,, KELL MÉG VALAMIT MONDANOM ILDIKÓ? ”
t
2024-05-05 at 13:28
Húúú de érzékeny valaki…
matrix
2024-05-05 at 13:02
Csak egy primitiv bunkó tahó futó bolondot lehet arra ösztönözni és rávenni ,hogy az “anyák napja ünnepén” egy politikai tüntetésre menjen !
Szellemileg üres csupor köcsög kancsók!
(bunkó tahó kapca bitorló lúzerek)
Böngér fia Bors
2024-05-05 at 12:54
Poloska Péter az áruló Hegedűsre hajaz az “Egri Csillagokból”.
matrix
2024-05-05 at 12:53
A magyar celeb függő celeb orientált társadalmi mezei bohóc réteg !
Mindig az aktuális Celeb farkát szopják !
Van hitványabb (naiv tudatlan elbutított ) “ellenzéke” egy országnak mint itt hazánkban ?
100 %-ban kételkedem !
Saját maguk és az ország sírásói !
Sanyáta
2024-05-05 at 12:48
Bástya elvtárs…..a sorok valósak, érthetetlen ez a mp eufória. De talán a baloldal kudarcos politikája….Gyurcsány effektus….a felkapaszkodó kamú pártok, karácsony tehetetlensége na és persze az orbáni politika hibái..pl:Varga ügy, előhozott dolgokat, de ez csak szivárvány látomás, a dolgok ettől sokkal bonyolultabbak! A nyugat Orbán leváltásában érdekelt, de az ezzel járó hátrányokkal nwm számol senki, MP tapasztalatlan nimand….de ez majd kiderül….De új emberekre szükség lenne, de nem árúlókra, szakemberekre igen. A nemzetközi helyzet bonyolult, mindenki súnyi és simlis!!! A izraeli palesztin kérdés is jelzi mennyire nehéz manapság politizálni!Hát akkor az ukrán kérdésre mit mondjunk!!!
nemzeti
2024-05-05 at 12:44
Külföldről haza látogató magyar aki soha nem politizált,megmutatva neki a Magyar Péter képét azt válaszolta:
Ki ez az undorító alak ?
Első benyomások………
gyozo2018
2024-05-05 at 12:32
Megtalálta a megfelelő fórumot: a tevepata szájú, nárcisztikus tetű lízingelt pártjában. Baloldalon kizárólag a hazug, bármikor önmagát és bárkit eláruló, nihilista, bűnöző szutykok a kívánatosak. Egymásra találtak. Mi ebben a rendkívüli?
“Mától jobboldali lap vagyunk”- mondta a főszerkesztő.- Nyilatkozta az egyik, ma vezető jobboldali hetilap főszerkesztő tulajdonosa.
Frenki
2024-05-05 at 12:10
Barna Judit biztosan szereti ha verik.
füredi46
2024-05-05 at 11:57
Na, de ki a bánat az a Barna Judit…? Kaméleon? A hazudozás és a képmutatás királynője? Amúgy pedig a hazát nem kell megmenteni senkinek. Különösen egy feleséget bántalmazó, családját riogató, csatos szíjjal dobálózó, agresszív és öntelt pojácának vagy hogy Barna Juditot idézzem: egy “baromnak” és “nárcisztikus idiótának.” Amúgy összeillenek: a képmutató, önmaga véleményét eláruló Barna és a szintén áruló, “nárcisztikus barom és idióta”, Magyar.
Ja, amúgy a haza köszöni szépen, jól van! De ha bajban lenne is, akkor sem ilyen “megmentőkre” várna.
Bàstya elvtàrs
2024-05-05 at 11:16
Ez a pszicho-szociopata strici, àllitolag még öngyilkossàgot is szimulàlt a csalàdja elött.
Szerencsétlen Varga Juditnak rohammentöt kellett hivnia. Ez a szemétlàda meg elmenekült, mielött kiért a mentö.
Aki Erre az ELMEBETEGRE szavaz az NEM NORMÀLIS!!!!!!!!
HALLO! EMBEREK ÉBRESZTÖ!!!!!
Különösen ma, anyàk napjàn lenne jo ezt a fejekbe vésni.
oshon
2024-05-05 at 11:14
Budos irigykedok , magyargylolo , dogevok … gyulekezete – fuuujjj !