Ausztráliában a rendőrök lelőttek egy 16 éves, “radikalizálódott” fiatalt a nyugat-ausztráliai Perth külvárosában, miután késes támadásban megsebesített egy embert – jelentette vasárnap a helyi kormányfő és a rendőrség.
Roger Cook, a szövetségi állam miniszterelnöke sajtótájékoztatóján elmondta, a késsel felfegyverkezett tinédzser “rárontott” a rendőrökre, és az egyik rendőr halálos lövést adott le rá. Hozzátette: “vannak arra utaló jelek, hogy az interneten radikalizálódott. Szeretném megnyugtatni a közvéleményt, hogy jelenleg úgy tűnik, egyedül cselekedett” – mondta.
A rendőrség szombat este telefonhívást kapott egy férfitól, aki arra figyelmeztetett, hogy “erőszakos cselekményeket” fog elkövetni, de nem adta meg a nevét vagy a tartózkodási helyét
– közölte újságírókkal Col Blanch, az állami rendőrség vezetője. Néhány perccel később a hatóságok egy segélyhívást kaptak arról, hogy “egy késes férfi menekül” a Perth déli külvárosában lévő Willetton egyik parkolójából. A rendőrség gyalogos kamerájának felvételei szerint a tinédzser nem volt hajlandó letenni a kést, ahogy a rendőrök kérték. A rendőrök két sokkolót is elsütöttek, de “egyiknek sem volt teljes hatása”. “
A fiatal tovább haladt (egy rendőr) felé, akinél lőfegyver volt, és egyetlen lövést adott le, ami halálosan megsebesítette” a támadót
– közölte a rendőrségi tisztviselő. A tinédzser még aznap este meghalt a kórházban. A késes támadásban megsérült középkorú férfi súlyos, de stabil állapotban van – tette hozzá a nyilatkozó. Ugyanezen forrás szerint a tinédzsernek mentális egészségügyi problémái voltak.
Forrás: MTI; A nyitókép illusztráció!
na4
2024-05-06 at 06:31
-1👍
Talpra magyar!
2024-05-05 at 14:32
Szemétkedő hazaáruló balliberális zöld Ksrácsonyék Gyurcsányék Botkáék Niedermüllerék na és az eu-s parlamentbed a dk-s Dobrevék momentumo Cseh katalinék Ujhelyiék … az összes balliberális zöld hazaárulóikkal együtt azt a szövegüket nyomták az én pofámba is hogy az ilyen mint a gyilkos szélsőséges muszlim terroristáik – migránsaik jók lesznek nekünk.
Štefan Karácsony
2024-05-05 at 09:37
Remek!
-1
Szlovákiából…..
gyozo2018
2024-05-05 at 09:19
Ez így van rendjén.