Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország az üzleti szolgáltatási szektor zászlóshajójává vált Közép-Európában

Szijjártó Péter: Magyarország az üzleti szolgáltatási szektor zászlóshajójává vált Közép-Európában

Magyarország mára az üzleti szolgáltatási szektor zászlóshajójává vált Közép-Európában; az ágazatban dolgozók száma öt év alatt a duplájára nőtt és átlépte a százezret – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Nyíregyházán.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a CallComm Zrt. irodájának megnyitóján arról számolt be, hogy a cég egymilliárd forintos beruházással bővítette üzleti szolgáltatóközpontjait Nyíregyházán és Miskolcon, amelyhez az állam 300 millió forint támogatást nyújtott, így hozzájárulva száz új munkahely létrehozásához. A tájékoztatása szerint a program részben a dolgozók továbbképzésére irányul, az idegennyelv-ismeret fejlesztése nyomán pedig lehetővé válik, hogy a vállalat a magyarok mellett egyre több külföldi ügyfelet is ki tudjon szolgálni. Leszögezte, hogy az egyik legfőbb közép-európai telemarketing-szolgáltatónak számító cég beruházása ráadásul önmagán túlmutató jelentőséggel is bír, az üzleti szolgáltatószektor ugyanis hatalmas segítség a tehetséges, nyelveket beszélő, egyetemet végzett fiatalok Magyarországon tartásában.

Kiemelte, hogy jelenleg 201 üzleti szolgáltatóközpont működik hazánkban, mintegy százezer embernek adva munkát. A szektorban dolgozók átlagéletkora 33 év, 82 százalékuk felsőfokú végzettségű, mintegy 15 százalék pedig külföldi állampolgár, ami jól demonstrálja, hogy nemcsak a magyarok számára vonzó az ágazat.

Arra is kitért, hogy előzőleg Budapest-orientált iparágról lehetett beszélni, mára azonban egyre inkább felzárkóznak a vidéki nagyvárosok, a szektorban foglalkoztatottak negyedét már a fővároson kívül élők adják. Számuk Székesfehérváron már meghaladta a hatezret, Debrecenben az ötezret, Miskolcon pedig az 1500-at. Hozzátette, hogy a kormány az elmúlt tíz év során 104 üzleti szolgáltatóközpont létrehozásához, kapacitásbővítéséhez adott támogatást, és ezen vállalatok 55 százaléka tervez további fejlesztéseket.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Szijjártó Péter érintette az utóbbi évek válságait is, emlékeztetve arra, hogy rövid időn belül többször is a feje tetejére állt az addigi status quo, s a Magyarországhoz hasonló nyitott gazdaságok számára ez még súlyosabb megpróbáltatásokat jelentett.

– sorolta. Hangsúlyozta, hogy gazdasági dimenzióváltás is történik, minthogy a nagy mennyiségű termelés mellett egyre inkább megjelennek a kutatás-fejlesztésen alapuló, magas technológiai színvonalat és hozzáadott értéket felvonultatni képes ágazatok.

– jegyezte meg. Kifejtette, hogy a magyarországi üzleti szolgáltatóközpontokban dolgozók száma már átlépte a százezret, ami azt jelenti, hogy öt év alatt a duplájára nőtt.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.