Pesti Srácok

Rost Andrea nagyképűséggel válaszolt Miklósa Erika kritikájára

null

Bár mindenki tudja, hogy az öndicséret büdös és elég kínos is, mégis a mai napig van, aki előszeretettel él vele. A Magyar Péter hakniján fellépő Rost Andrea például azzal védte ki Miklósa Erika kritikáját, hogy elismerte saját munkásságát, amit egyébként senki nem is vitatott.

Az operaénekesek harcának első felvonását láthatjuk a portálok platformjain, ugyanis Miklósa Erika egy kis kritikát merészelt megfogalmazni kolléganője, Rost Andrea szerepvállalásával kapcsolatban, amely így szólt:

Tette ezt azért, mert Magyar Péter kiselőadásához asszisztált úgy, hogy 2018-ban megkapta a Magyar Érdemrend Középkeresztjét a magyar államtól, 2019-ben pedig Orbán Viktor személyesen is gratulált sikereihez, amit nagy vigyorral az arcán fogadott is.

PestiSracok facebook image

Tavaly pedig még volt egy posztja, amiben azzal "dicsekedett", hogy megy a Kulturális és Innovációs Minisztériumba, mert beadta a pályázatát az Operaház főigazgatói posztjára. Lehet, hogy éppen azért sértődött meg, mert nem ő lett végül kiválasztva erre a posztra.

Szintén ebben az évben az agrárminiszterrel is lőtt egy képet, akinek szemmel láthatóan örült, hogy találkozott vele.

Ez azonban már a múlt, Rost azóta úgy tűnik, nem szimpatizál a kormánnyal és annak tagjaival. Az Index viszont megkérdezte, hogy mit szól ahhoz, amit Miklósa Erika mondott vele kapcsolatban.

– mondta. A balesetet okozók sem valószínű, hogy megtervezik, hogy akkor most összetöröm valakinek az autóját, de mindegy is. Lényeg, hogy már itt láthatjuk Rost tökéletességét, hiszen ő nem hibázhat még vezetés közben sem, csak mások. Majd úgy folytatja:

Miklósa Erikának azonban biztosan nem ég a háza, hiszen sosem titkolta, hogy kormánypárti szimpatizáns, nem változott meg a nézete amiatt, mert nem ő lett az Operaház főigazgatója. Az érdekes magyarázat azonban csak ezután jön Rosttól:

Rost tehetségét egyébként senki nem vitatta: nem a hangja, hanem egy kormányellenes összejövetelen való szerepvállalása okozott csalódást az őt valamire tartó kormánypárti szimpatizánsoknak. Abban azonban igaza van, hogy a sas nem kapkod a legyek után – valószínűleg ennek eredménye, hogy Miklósa Erika is csak egy mondat erejéig említette az operaénekest.

Forrás: Index; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu