Szenzációs játékkal, történelmi diadalt aratva a számunkra eddig legyőzhetetlen Szlovénia ellen megnyerte a divízió I-es világbajnokságot a magyar jégkorong-válogatott és ezzel egy év után ismét visszajutott az A-csoportba! Csapatunk a románok elleni meccset leszámítva valamennyi ütközetét megnyerte, így teljesen megérdemelten végzett a torna első helyén.
A tegnap esti, Olaszország elleni hosszabbítás utáni győzelemmel saját kezünkbe került a feljutás sorsa, igaz, ellenfeleink nem könnyítették meg a dolgunkat. Románia és Olaszország egyaránt győzött a mai játéknapon, így számunkra két opció maradt a feljutásra: vagy a rendes játékidőben, vagy hosszabbítás után, de mindenképpen győzni a nagy mumus, Szlovénia ellen. A mögöttünk hagyott másfél-két évtizedben gyakorlatilag előre készpénznek vehettük a vereséget délnyugati szomszédunk ellen, mert sehogy sem sikerültek ellenük a párharcaink, ám ez a korosztályváltozáson átesett szlovén válogatott már korántsem tűnt verhetetlen ellenfélnek. A kérdés inkább az volt, hogy mennyit vett ki a lábakból a tegnap esti, kemény, hosszabbításos derbi.
Talán éppen a kevesebb regenerálódási idő tette, nem tudni, mindenesetre nagy fölényben kezdte a meccset a szlovén válogatott, nagy szerencse, hogy az egész tornán ragyogó teljesítményt nyújtó Bálizs remekül állta a sarat. Kapura lövésünk egészen a nyolcadik percig nem volt, igaz, akkor rögtön nagyot szólt. Megszereztük a korongot a szlovén harmadban, és a kapu mögül Mihály által visszatett korongot Hári János bebombázta (1–0). Kisvártatva emberelőnybe is kerültünk, szinte végig támadtunk, helyzeteink is voltak, de nem sikerült megduplázni az előnyünket. A játékrész hátralévő részében kiegyenlített játékot láthattunk, előnnyel vonulhattunk pihenni.
A második harmadot hatalmas elánnal kezdtük, Hári János önmaga és csapata második gólját is megszerezhette volna, de hiába ugrott ki szólóban, nem tudott betalálni. A kimaradt helyzet csakhamar megbosszulta magát, amikor Ticar estében, az alapvonal közeléből kanalazta vissza a korongot, amely a meglepett Bálizs mamutjáról a kapuba csorgott (1–1). A gól után fölénybe kerültek a szlovénok, a vezetést azonban nem tudták átvenni, mert Bálizs bravúrt bravúrra halmozott. A harmad utolsó percei nagy küzdelmet hoztak, gólt azonban nem, így az utolsó játékrészre maradt a döntés.
Mi kezdtük jobban a befejező harmadot is; külön öröm volt, hogy fiataljaink – Hadobás, Varga, Papp, Németh és Ortenszky – kiválóan játszottak, az egész tornán teljes értékű tagjai voltak a válogatottnak, és ezen a kulcsfontosságú derbin is ragyogó teljesítményt nyújtottak. Mindkét kapu előtt számos helyzet adódott, ám Bálizs és a szlovén portás, Kroselj is emberfeletti teljesítménnyel rukkolt elő, így sokáig úgy tűnt, hogy itt is a hirtelen halál dönt majd. A harmad 17. percében emberelőnybe kerültünk – Sofron harcolta ki – és remek összjáték után Papp Kristóf fonákkal a léc alá lőtt (2–1). A szlovénok lehozták a kapust, így hat mezőnyjátékossal rohamoztak az egyenlítésért.
Mindhiába! Válogatottunk hősies védekezéssel kibekkelte az emberhátrányt, és behúzta a győzelmet, méghozzá rendes játékidőben! Ezzel egy év után ismét A-csoportosok lettünk, jövőre Magyarország is ott lesz a hokielit Svédországban és Dániában rendezendő világbajnokságán.
Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt
tegyük helyre!
2024-05-08 at 16:22
Nem Bolzano, hanem Bozen!
Ez is egy 1918-ban elszakított város, csak nem magyar, hanem osztrák.
Ahogy Kolozsvár sem Cluj-Napoca, úgy Bozen sem Bolzano!
Sanyáta
2024-05-05 at 13:01
Tessék anyagilg is támogatni a fiúkat…magyar-kanada egy kis hajrá kanada is jó lenne az elején, értékelnék a szúrkolást, aztán szakadjon rájuk a ria ria hungária rigmus…A fiúk minden támogatást megérdemelnek..a románok elhitték, hogy feljutnak, de a magyar tudás nyert!!!!
egresi istván jános ernő
2024-05-05 at 12:31
Óriási siker, különösen az olaszok és a szlovének elleni győzelem, ez a csapat minden elismerést megérdemel!
János
2024-05-05 at 11:01
Bocsi!
…a teljes stábnak is. 😊
János
2024-05-05 at 10:57
Hát ez nem semmi❗❗❗
Gratulálok fiúk és a teljes szánnak is.
Ezek után Brüsszel bevétele már gyerekjáték. 😊
Hajrá magyarok! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Drazsen
2024-05-05 at 09:24
Emberfeletti teljesítmény volt !! Hatalmas gratuláció érte.
Talpra magyar!
2024-05-05 at 00:38
Gratulálok hajrá magyarok!
TS
2024-05-04 at 21:58
Nagy hajtás volt, nagy szurkolás is – ahogy megszoktuk. Akkor is így volt, amikor csak 3 csapatból állt a bajnokság, és most is így van. A hokisok példát mutatnak bárkinek a magyar sportban.