Napok óta zajlanak a találgatások, hogy mire lehet számítani a kínai elnök európai körútjától. Hszi Csin-pint évek óta első európai útján szimbolikus kört tesz: előbb Franciaországba látogat, majd pedig Magyarországra és Szerbiába utazik a héten.
Hszi és Emmanuel Macron francia elnök minden bizonnyal beszél majd az ukrajnai háborúról – írja az Euronews.
Kína Oroszország egyik fő nemzetközi partnerének számít, de Peking hivatalosan semlegesen tekint az ukrajnai háborúra, a békére szólítva fel a feleket. Az orosz agressziót azonban soha nem ítélte el Peking. Eközben az orosz-kínai kereskedelmi kapcsolatok jól alakultak az elmúlt években, amik segítettek Oroszországnak a nyugati szankciók okozta problémák enyhítésében is.
A francia elnöki hivatal szerint Macron elnök most arra szeretné késztetni kínai kollégáját, hogy hasson Putyinra és vegyen részt az ukrajnai háború megoldásában. Az Euronews-nak megszólaló Janka Oertel, az ECFR think tank szakértője azt szorgalmazza, hogy Macron és az EU vezetése lengesse be a kínai vállalatok szankcióját is, válaszul Kína Oroszország háborúzását segítő támogatására.
Hszi elnök Franciaország után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat. A két ország az Euronews értékelése szerint Kína Övezet és Út kezdeményezésének két kapuja Európában – ez a Kína külkereskedelmi kapcsolati folyosóit összefoglaló, több évtizedes távlatú projekt többek között óriási infrastrukturális fejlesztésekkel kötné össze Kínát a szomszédságával és a távoli régiókkal, többek között Európával is.
A projekt fontos eleme a Belgrád és Budapest között épített vasút, amit nagyrészt Kína finanszíroz. A cél az, hogy a görögországi Pireusz kikötőjébe érkező kínai áruk ezen keresztül haladjanak Európa belseje felé. Magyarországon eközben kínai akkumulátorgyárak sora épül – hangsúlyozza az Euronews.
Forrás: Euronews, Fotó: MTI
Talpra magyar!
2024-05-06 at 19:57
Érdekes hogy a franciáknál szemétkedve pofázták a kínai Elnök Úrnak hogy az mit tegyenek ők a kínaiak árazás export …. ügyekben.
Talpra magyar!
2024-05-06 at 19:53
t2024-05-06 at 11:32 Persze mert te szemétkedsz ide össze-vissza.
t
2024-05-06 at 11:32
A franciáknál üzleti út, nálunk s a szerbeknél megnézi mizu a gyarmatokon, hogy állnak a beruházásaik.
Angie
2024-05-06 at 09:16
Macron nem tudom, hogy mivel akar hatni a kínai elnökre, azt viszont tudom, hogy hideglelést kap attól, hogy nem övék lettek a nagy üzletek, hanem a miénk! Orbán zseniálisan “sakkozik”, nem véletlen, hogy a nyugat annyira törekszik a leváltására, mert komoly veszélyt jelent a számukra!