Békére, nyugalomra és kiszámíthatóságra van szükségük a magyar embereknek – mondta Gyurcsány Ferenc Kiskőrösön, a Demokratikus Koalíció (DK) lakossági fórumán.
A párt elnöke az Orbán vagy Európa? Válassz! című rendezvényen úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök mindig küzd: hol menekültekkel, hol Soros Györggyel, hol Brüsszellel, mintha háború lenne. Az emberek többsége keveset lát a világból, így nem tudhatják, hogy mi a valódi igazság, a híradások hatására azonban tele vannak félelemmel – vélte a politikus. Szerinte az igazi dráma az, hogy jelenleg
a kutya nem akar itt maradni, Magyarországot átjáróháznak használják. A miniszterelnöknek azért kell mindig egy ellenség, hogy addig azt mondhassa, ő megvédett bennünket”
– tette hozzá.
Az ellenzéki politikus szerint a magyarok leginkább megélhetési gondjaikról, az oktatásról és az egészségügy helyzetéről beszélnek. Attól tart azonban – fűzte hozzá Gyurcsány Ferenc, hogy ebben a kampányban ezekről nem lehet majd egyeztetni.
Az oktatásról szólva drámának nevezte, hogy minden nemzetközi összehasonlítás szerint rosszabbul teljesítenek a magyar gyermekek, mint versenytársaik. Úgy kerülnek ki a gyermekek az iskolapadból, hogy nem beszélnek igazán idegen nyelveket, holott erre akár már az óvodában nagyobb hangsúlyt lehetne fektetni.
A gyermekeket ráadásul egységes, zárt, helyenként poroszos rendszerben próbálják tanítani”
– jegyezte meg.
Gyurcsány Ferenc szerint az egészségügy sincs rendben, hiszen a rendszerből 600 milliárd forint hiányzik. A betegbiztosítás alapján
nem azt kapjuk, ami jár, hanem ami jut. És minden azon múlik, mennyi pénzünk és kapcsolatunk van, ami felháborító”
– tette hozzá.
Beszélt arról is, hogy az országban már 300 helyen nincs háziorvos, és a betöltetlen háziorvosi praxisok száma hónapról hónapra nő. A DK elnöke szerint az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon fizetnek arányaiban a legtöbbet “magánzsebből” orvosra. Nagyjából minden harmadik forint ugyanis zsebből folyik be az egészségügybe. Ez azonban mindent rombol, és teljesen átláthatatlanná teszi a rendszert – emelte ki.
Mint mondta: az oktatásban viszonylag gyorsan, egy-két év alatt érzékelhető rendet lehetne tenni, az egészségügyben azonban a mai konfliktusok jelentős részét jó, ha négy év alatt meg lehetne megoldani.
A nyugdíjakkal kapcsolatosan úgy fogalmazott: az igazi nagy baj 2030 körül jelentkezik majd, akkor lesz érzékelhető a magánnyugdíjpénztár hiánya.
Az egy másik 700 milliárdos történet”
– tette hozzá.
Az, hogy már most tömegesen vannak 40-50 ezer forintos, ugyanakkor léteznek 400-600 ezer forintos nyugdíjak is, egyértelműen rávilágít, hogy nem azonos százalékkal, hanem azonos összeggel kellene emelni a nyugdíjakat. A DK elnöke szerint nyugdíjkorrekcióra van szükség, vagyis ki kellene egyenlíteni a különböző évjáratok különféle nyugdíjait. Ugyanakkor rendbe kell tenni az özvegyi nyugdíjakat, vissza kell térni a rokkantnyugdíjasok problémáira, és a nyugdíjak kiegészítésénél újra figyelembe venni, hogy azt nem az infláció átlagos mértékéhez kellene igazítani. A legtöbb idős ember ugyanis rezsire, élelmiszerre és gyógyszerre költ, és ezek jobban drágulnak – jegyezte meg.
MTI; Fotó: blikk.hu
khm
2017-10-27 at 17:29
“A gyermekeket ráadásul egységes, zárt, helyenként poroszos rendszerben próbálják tanítani”
Csak halkan jegyzem meg,hogy a “poroszos rendszerben”,nem a diák veri meg a tanárt.
Szóval hazudozzál a katusnéninek,te barom.
khm
2017-10-27 at 17:26
” tömegesen vannak 40-50 ezer forintos” kiegészítem-nyugdíjak…
Annak köszönhetőek,hogy a “derék” adóalanyok,minimálbéren dolgoztak. Akkor is,ha SAJÁT fodrászüzletet vezettek!
Szóval befizetni semmit,(a gyurcsányiék alatt adómentes volt a minimálbér),viszont kivenni,mindjárt a háromszorosát!
Na az NEM JÁR.
Ferenc
2017-10-27 at 14:12
És mindennek persze ő lenne a “záloga”! Ja, mint 2006-ban!
Anna
2017-10-27 at 10:12
Kis gy. ferike! Amikor anyósod és a jelenlegi feleséged segítségével “trónra” kerültél, nem jutott eszedbe a hazudozáson kívül, hogy mire van/lenne szüksége a Magyar Népnek?!
A fenti személyekkel kívül ki választott téged? Tűnj el és addig idd a whiskyt, amíg lehetőséged van rá!
Juliusz48
2017-10-27 at 08:07
Érdekes, hogy Gyurcsány csak ellenzékben tud megvilágosodni, mert hatalmon, pont az ellentétét csinálta mint amiről most előadta magát. Pont azért szüntette meg a pszichiátriát is, nehogy a helyére tegyék. Mit várhatunk a tudathasadásos politikustól a hülyeségen kívül.
Aladin
2017-10-27 at 06:30
Igaza van Gyurcsánynak, csak akkor miért nem hagyja abba a politikát ha már ö is rájött, hogy a politikának nyugalomra van szükksége. Inkább ringatná a gyerekét vagy menne sétálni és hagyná a politikát az okosabbakra.
Alex
2017-10-27 at 00:40
Nagyon örülnék, ha Gyurcsány Ferenc megtalálná a végleges békét, nyugalmat Farkasréten.
Fenyő István
2017-10-27 at 07:18
Nem kell mehalnija végig szeretném nézni a teljes leépülését.
KARY
2017-10-27 at 00:21
….. TIZENEGY ÉVE…… !!!
KARY
2017-10-27 at 00:16
GYURCSÁNY TE HAZUDOD A BÉKÉT ÉS NYUGALMAT ,AMIKOR AZ ÁLTALAD ELKÖVETETT LOPÁSAID ,HAZUGSÁGAID ELLEN TÜNTETŐ NÉPBE LÖVETTÉL 2006 OKTÓBER 23-ÁN MÚLT EGY ÉVE.
Alex
2017-10-26 at 23:21
Akkor gyere ki angliaba es meglatod itt mennyit kell varni.. Van egy koldok servem elmentem orvoshoz es azt mondtak 12-15 honapot kell varni a mutetre.
Mindig szidjatok a magyar egeszsegugyet azt hiszitek mashol jobb?
Alex
2017-10-27 at 00:45
Hát igen. A családban volt egy köldöksérv műtét, augusztus végén jelentkezett a beteg és szeptemberben operálták 3 hét múlva. Ja nem Angliában, hanem a budapesti Szent János Kórházban,
Alex
2017-10-27 at 00:47
(A fentebbi írás Angliáról egy másik Alex, valaki ellopta a nevemet.)
Alex
2017-10-27 at 00:49
Ez az Angliáról szóló írás 23.21-kor teljesen biztos, hogy nem tőlem van. Aki ellopta a nevemet tűnjön el ezzel a névvel, keressen másikat!
Kaktusz
2017-10-26 at 23:11
Ha békére és nyugalomra van szükség Gyurcsány szerint, akkor tegyen róla, hogy a ballib ellenzék ne szítson és ne gyűlölködjön és ne hergeljen a kormány meg a szimpatizánsai ellen.
Fenyő István
2017-10-27 at 07:12
Amit csinálnak az kontra produktív 2/3 +…
Gáspár Anett
2017-10-26 at 22:36
Hazug mocsok disznó!
Matyko-X
2017-10-26 at 22:10
Gyurcsányi Minden hülye állítása tételesen cáfolható. De semmi értelme egy hülye demagóg ostobaságaival foglalkozni. Se hitele, se becsülete ennek a seggnek.
Alex
2017-10-27 at 00:43
Ez sem igaz. Elküldtek (körzeti orvos) röntgenre és ultrahangra. Másnap fogadtak. Nem kell hazudozni te liberális geci!
Matyko-X
2017-10-26 at 22:08
Nagy hülye ez a gyurcsányi. Elképesztően buta és elképesztően agresszív.
Jellemző a mögöttes “értelmiségre”, hogy egy ilyen szellemi törpöt követnek.
Alapjában véve rémisztő, hogy magukat értelmesnek gondoló emberek ennyire ostobák és igénytelenek legyenek. Vagy ilyen mértékben függenek ettől a paprikajancsitól?
Fenyő István
2017-10-27 at 07:04
Igaz