Világszerte nőtt tavaly a bevethető atomtöltetek száma, egyebek mellett Oroszország és Kína révén – közölte szerdán a...
Az ukrán gabona behozatalát korlátozó megoldásokat szorgalmazzák az Ukrajnával szomszédos országok közös, az Európai Bizottságnak (EB) továbbítandó...
Ha az ukrán fegyveres erők nem nyerik meg a Donyeck megyei Bahmut városáért vívott csatát, erősödni fog...
Reménytelen helyzetben lévő politikusok kétségbeesett akciója, akik csak így bírják felhívni magukra a figyelmet – olvasható a...
Dömötör Csaba sem hagyta szó nélkül a Momentum mai akcióját. A politikus a Karmelita előtt adott interjút...
A kormánynak menni kell, mert nem teljesíti hazafias kötelezettségét – jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke az...
Dánia felszínre hozta a felrobbantott Északi Áramlat–2 gázvezeték mellett talált rejtélyes tárgyat a Balti-tengerből – közölte szerdán...
A Magyar Nemzet is beszámolt a tüntetésről, amelyre pénteken délután kerül majd sor, tiltakozásul a YouTube portálunkkal...
A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC), valamint az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) is bővítik a budapesti...
Van az a pont, amikor már az ellenzéknek is kínos, amit a Momentum csinál. Lehet, hogy Donáth...
Nem minősíthető terrorakciónak a lisszaboni iszlám központban elkövetett késelés – közölte szerdán a portugál rendőrség igazgatója. Luís...
Az amerikai kongresszus energetikai és kereskedelmi bizottsága a múlt héten rapportra hívta a Tiktok vezérigazgatóját, Shou Zi...
Az ukrajnai háború egyik legfőbb negatív következménye, hogy a világ újra a blokkosodás útjára lépett, ami élesen...
A Budapest Business Journalnak adott interjút az általa irányított cégcsoport jelenéről és jövőjéről Tiborcz István, a BDPST...
Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb migránstragédiájának minősítette Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök a Ciudad Juárez-i menekültközpontban pusztító...
Gelencsér Ferenc a reggeli kordonbontás után váltott pár szót Fónagy Jánossal. A Momentum Hadházy Ákossal együtt elbontotta...
A románok Fehéroroszországgal játszottak selejtezőt, de egy jó kis magyarozás így is belefért: szerintük Nagy-Magyarország valójában Mongólia....
A Védett Társadalom Alapítvány tiltakozik a Pesti TV YouTube-csatornájának törlése ellen és követeli, hogy a Google az...
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő egy szerdai interjúban bejelentette, hogy ukrajnai látogatásra hívta meg Hszi Csin-ping kínai elnököt. Felkészültünk...
A bukott miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében ismételten a demokrácia ellenségének kiáltotta ki Orbán Viktort. Szerinte a kormány önkényuralmi...
Szerda reggel újra kordonbontással próbálkoznak az ellenzéki párt képviselői a Karmelitánál, amit a Telex élőben közvetít. Fekete-Győrék...
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2023 márciusában 243 833 regisztrált álláskereső volt – közölte a Gazdaságfejlesztési...
Elszabadultak az indulatok, miután Macron parlamenti szavazás nélkül fogadtatta el a nyugdíjtörvényt. A nyugdíjreform ellen Franciaország-szerte zajló...
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy interjúban elmondta: aggódik, hogy a háborút kimenetelét befolyásolhatják a washingtoni politikai erők...
Oroszország gyakorlatokat kezdett a Jarsz interkontinentális ballisztikus rakétarendszerrel és mintegy háromezer katonával – közölte szerdán a védelmi...
„Összekevertem valakivel” – magyarázkodott Hódmezővásárhely polgármestere. Márki-Zay Péter „nemzetközi körözés alatt álló iszlamista terroristaként” hivatkozott Zaid Naffa...
A hazai közönséget egy magyar film hozta lázba a leginkább a Netflix kínálatából. A Seress Zoltán, ifj....
Gyurcsány Ferenc egy bunkó paraszt, érted?! – fogalmazott Gansperger Gyula a Városháza eladásával összefüggésben folytatott egyeztetések egyikén....
A Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, valamint a legfőbb ügyész 2021-es beszámolóját tárgyalja szerdán...
Az Egyesült Államok áramtermelésében 2022-ben első alkalommal haladták meg a megújuló energiaforrások a szenet, miközben a legfontosabb...
A The Guardian című brit napilapot birtokló alapítvány kedden bocsánatot kért azért, mert a lap alapítójának a...
Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi kérdésekért felelős bizottsága (LIBE) kedden jelentéstervezetet fogadott el,...
Kicsit furcsa, hogy amíg Karácsony Gergely arról beszél, hogy csökkenteni kell az autók számát a fővárosban és...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar–orosz energia-együttműködés aktuális kérdéseiről tárgyalt Alekszandr Novakkal, Oroszország energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettesével....
Lemondott Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója kedden, mert sajtóhírek szerint vádat emeltek ellene...
Kellő számú sztrájkoló hiányában felfüggeszti szerdától a CGT francia szakszervezet a hulladékszállítóknak a vitatott nyugdíjreform elleni tiltakozásul...
Varga Mihály pénzügyminiszter arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy a Japan Credit Rating Agency hitelminősítő továbbra is...
Most a bankok a frontra, a háborúba mennek. Boros Imre közgazdásszal, az első Orbán-kormány miniszterével mi másról...
Oroszország sajnálja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) nem támogatta az Északi Áramlat-gázvezetékek ellen elkövetett diverzánscselekmény nemzetközi...
Az építési és közlekedési miniszter konstruktívnak nevezte szerb kollégájával tartott keddi, budapesti egyeztetését. Lázár János és Goran...
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) közleményben reagált egy, a Népszavában megjelent cikkre, amelyben Ligeti Miklós, a...
Hazugság, hogy a kormány elállna az orosz Roszatommal való együttműködéstől a paksi bővítésben; a francia Framatome szerepének...
Idén 13. alkalommal szervezték meg a Global Eventex Awards-ot, ahol a világ legjobb rendezvényeit díjazzák. A közönség...
Magyarország és Lengyelország is nemmel szavazott az Európai Bizottság újabb veszélyes javaslatára, amely a korábbi rendelet meghosszabbításaként...
Az uniós tagállamok energiaügyekért felelős miniszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon jóváhagyták az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS