Múlt héten Budapestre látogatott az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának küldöttsége, akik azt térképezték fel, hol tart a kormány azon feltételek teljesítésében, amit az uniós források kifizetéséhez teljesítenie kell Magyarországnak. A delegáció tagja volt a hunagrofóbiás Daniel Freund is, aki épp annak az európai baloldalnak a képviselője, amelyik tele van korrupciós ügyekkel, bár ezzel kapcsolatban nem igazán szeretnek vizsgálódni. Bármennyire is meglepő, a zöldpárti képviselő “csalódott” Magyarországban, mert “a kormány bűnszervezet módjára ural le komplett szektorokat”. Ezzel tulajdonképpen a háborúpárti Daniel Freund bevallotta a 444.hu-nak, hogy tovább zsarolná Magyarországot. A kormánypártok természetesen nem hagyták szó nélkül mindezt, Hollik István videóüzenetben reagált a politikus szavaira. Ebben úgy fogalmazott: Magyarország nem hagyja belezsarolni magát a háborúba!
A kormány tavaly megállapodott az Európai Bizottsággal arról, hogy a befagyasztott forrásokhoz való hozzáférés érdekében érdemi reformokat hajt végre. Ezekre voltunk kíváncsiak.
– mondta el a 444.hu-nak Freund. A “politikus” arról is beszélt, hogy bár az Integritás Hatóság vezetőjével kifejezetten előremutató egyeztetést folytattak, az összkép szerint mégis csalódást keltő és kijózanító volt. Véleménye szerint egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a kormány mindent megtesz ezeknek a forrásoknak a felszabadítása érdekében. Freund képes volt rezzenéstelen arccal azt hazudni a 444-hu-nak adott interjújában, hogy közös érdekük, hogy az uniós pénzeket mielőbb eljuttathassák Magyarországra.
De legalább ennyire fontos, hogy a források ténylegesen eljussanak a magyar adófizetők, vállalatok, civil szervezetek és közösségek szintjére is, és ne csak Orbán Viktor holdudvarát gazdagítsák. Erre viszont nem kaptunk elegendő garanciákat.
– tette hozzá.
Számos problémafelvetésre érdemi választ sem kaptunk
– panaszkodott.
A küldöttség egyébként még ezen a héten beszámol a Bizottságnak arról, milyen megállapításra jutottak a budapesti látogatást követően, majd az elhangzottak után a következő plenáris ülésen születhet határozat Magyarországgal kapcsolatban. A 444.hu-ban megjelent interjú alapján nem sok jóra számíthatunk, hiszen Freund lazán egy konkrét fenyegetést is megfogalmazott, mely szerint újszerű nyomásgyakorlásra van szükség ahhoz, hogy kikényszeríthessék a magyar kormánytól az “érdemi változást”.
Az én személyes benyomásom szerint ez a megközelítés kudarc. A reformjavaslatok 9 hónapja az asztalon vannak, és azóta érdemi előrelépést nem tapasztaltunk. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a pénzeket továbbra is vissza kell tartani, de a Bizottságnak el kell gondolkodnia azon, milyen újszerű nyomásgyakorlásra volna szükség, hogy érdemi változást lehessen kikényszeríteni a magyar kormány részéről.
– mondta a háborúpárti Daniel Freund. A hazugságcunami egyik érdekes része még az, hogy a “politikus” állítása szerint a kiskereskedelmi és az építőipari szektorban is találkozott olyan cégvezetőkkel, akik politikai leszámolás áldozatának érzik magukat. Úgy fogalmazott: “titkosszolgálati razziáknak és koncepciós eljárásoknak vetnek alá cégeket, hogy a miniszterelnök belső körei minél könnyebben vásárolhassák fel azokat”.
Akinek van hozzá gyomra, a teljes interjút ITT elolvashatja.
Hollik István: tovább zsarolnak a brüsszeliták
Daniel Freund “újszerű nyomásgyakorlást” követel Magyarország ellen. Üzenjük neki: Magyarország nem hagyja belezsarolni magát a háborúba!
Daniel Freund európai parlamenti (EP-) képviselő (Zöldek/Európai Szabad Szövetség, Németország) “újabb nyomásgyakorlást követ el, azaz tovább zsarolnak a brüsszeliták” – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez hétfőn eljuttatott videójában. Hollik István “a brüsszeli baloldal öklének” nevezte Daniel Freundot. Arra reagált, hogy az EP-képviselő “a Soros által finanszírozott 444-nek” adott interjúban felszólította a Bizottságot: keményebben lépjen fel Magyarországgal szemben. Daniel Freund szerint “újszerű nyomásgyakorlásra van szükség”. A kommunikációs igazgató azt mondta: világos, hogy a tények nem zavarják meg a tisztánlátásban az EP-képviselőt.
A háborúpártiaknak semmit nem jelent, hogy a kormány mindenben megállapodott a Bizottsággal, és Brüsszel minden kérésének eleget tettünk
– hangoztatta Hollik István. Úgy vélekedett:
Magyarországot azért zsarolják, mert nem hajlandó részt venni a fegyverszállításban, valamint nem adja fel békepárti álláspontját.
Persze Daniel Freund úgy támadja Magyarországot, hogy ő annak az európai baloldalnak az élharcosa, amelyik teli van korrupciós ügyekkel” – jelentette ki a kommunikációs igazgató. Hozzátette, rossz híre van az EP-képviselő és a többi brüsszeli bürokrata számára: Brüsszel sem tehet meg mindent, ezért “hiába préselnek tovább, mi nem fogjuk engedni, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba.
“Hungarofób zsarolómissziót” küldtek Budapestre?
Mint arról korábbi cikkünkben részletesen írtunk, Szijjártó Péter szerint az EP-delegáció tagjai be akartak avatkozni Magyarország szuverenitását jelentő ügyekben.
Hungarofóbiában szenvedő delegáció járt Budapesten, olyan emberek, akik ki nem állhatják Magyarországot
– ezt mondta Szijjártó Péter az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának hét eleji budapesti látogatásáról. A külügyminiszter a Kossuth Rádióban arról beszélt: ráadásul a delegáció tagjai be akartak avatkozni Magyarország szuverenitását képező ügyekbe. Közben a Magyar Nemzet azt írta, hogy az EP-delegáció ténykedése arról szólt, hogy nyomást gyakoroljanak hazánkra. Zsarolás és méltatlan támadás – így jellemzi a Magyar Nemzet az Európai Parlament költségvetési bizottságának budapesti látogatását. A portál azt írja: a hazánkba érkezett EP-delegáció ténykedése most is arról szólt, hogy nyomást gyakoroljanak Magyarországra. A Bizottság egyik tagja, Daniel Freund már napokkal a látogatás előtt azt írta Twitteren, hogy „nincs uniós pénz” – válaszul a magyar miniszterelnök CPAC-en mondott kijelentésére, miszerint nemet kell mondani a migrációra, a genderlobbira és a háborúra. A vizsgálódást követően a baloldali politikus el is szólta magát. A hirado.hu felidézi: a küldöttség Budapesten többségében kormánykritikus újságírókkal, liberális civil szervezetekkel és baloldali politikusokkal találkozott. Sőt, az uniós források felhasználását vizsgáló küldöttségbe két magyar baloldali politikust, a momentumos Cseh Katalint és a DK-s Rónai Sándort is meghívták. Annak ellenére, hogy a Momentum EP-képviselőjének családi vállalkozásához köthető cégháló – gyanús körülmények között – csaknem 5 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz juthatott az elmúlt években. Gyurcsány Ferenc pedig nemrég maga beszélt arról, hogy a DK-s képviselők is belobbiztak néhányat az uniós forrásokért cserébe Magyarországgal szemben támasztott feltételek közé.
Ez a lényege az EP-delegáció magyarországi látogatásának
− értékelte a delegáció tevékenységét az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója. Kovács Attila úgy fogalmazott: a vizit egy zsaroló misszió, amit éppen akkorra időzítettek, amikor Magyarország fontos mérföldkőhöz érkezett az uniós forrásokról szóló tárgyalásokon.
Ez a zsarolómisszió gyakorlatilag a háborús zsarolásnak az egyik eszköze. Hadd legyek nagyon egyértelmű, Magyarországot szeretnék belekényszeríteni, szeretnék belezsarolni Brüsszelből a háborúba
– fogalmazott a szakértő.
Forrás: MTI/Facebook/444.hu. Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
kanigunda
2023-05-24 at 13:36
Dr.K.G.
100% “Buzi janicsárok” … tökéletes.
Túl van tárgyalva
2023-05-23 at 14:46
Túl bőbeszédű cikk.
A lényeg sz, hogy emelje meg a Fidesz a NEVETSÉGES minimál BÉRT ÉS A még nevetségesebb MINIMÁL NYUGDÍJAT.
Orientál
2023-05-23 at 14:18
Ez a német zöldpárti elvtárs veszélyes az emberiségre mint a Adolf Hitlerék Ferenc Józsefék Sztálinék Pol Poték muszlim terroristák és ezeknek az elvtársaik.
kbandi1
2023-05-23 at 08:31
Nem csak Daniel Freund megnyyilatkozási zsarolóak, hanem most itt van a 444! cikke arró, hogy kifújt a magyarok bevádorlás elleni küzdelme. Ilyen nagy arc mellett miért nem közlik a statisztikákat, hogy a 444! mennyi illegális migránst fogadott be saját ellátással. Hazudni a baloldal megint nagyot tud, ismét alakított egy álhírbazárt, remélem, hogylesz folytetása a reflexiónak.
halo ila
2023-05-23 at 06:06
Ha a kormánytagok reagálását ez a nímand eu-s pribék magyargyűlölő, aki – mint a hazai ellenzék is – minden mondatában Orbánt szidja, gyalázza, ha olvassa a választ az általa sürgetett újabb zsarolási ötleteire, biztos kirázza a hideg… – de inkább üsse meg a guta.
Karácsony.sk
2023-05-23 at 01:09
Daniel Freundnak egy lelkiszegény, nyomorult, 1 bites aggyal rendelkező liberálfasiszta pöcs!
Pontossan olyan buta gyáva, mint egy mai német!
Amúgy az ilyen embereket minden reggel lehúzok a WC-n!
Szlovákiából…..
PG
2023-05-22 at 19:55
Ennek a baromnak mondják már meg, hogy Orbán Viktor holdudvara az egész ország. Ez Freund pedig egy zakkant buzi.
aladin
2023-05-22 at 19:52
Reméljük többet nem jön Magyarországra ez a szemét láda, mert még az is lehet, hogy abban viszik vissza.
gyurcsányiviktor
2023-05-22 at 18:13
Ki ez a tetves freund egyáltalán ?
Melyik magyar választókörzet választotta meg a képviseletére ?
Miféle jogon szól bele Magyarország dolgaiba ?
Takarodjon vissza oda, ahonnan küldték, zabáljon káposztát és krumplit, ahogyan az ősei tették évszázadokon át !!!
Miklós
2023-05-22 at 17:59
Ezek a személyek és társaik csak bábuk,eszközök egy nagytőkés csoportnak!!! Tetszene nekik 7 milliárd € ért felvásárolni az országot. Kenjék a hajukra vagy dugják a seggükbe!! Így kell kalkulálni a költségvetést mert erre a járandóságra nem számíthatunk a közeljövőben. Az ország csak a baloldali ellenzéknek jelent eladható árut,terméket.
bl
2023-05-22 at 17:26
Daniel Freund egy szép példa arra, hogy milyen lenne az, ha gyarmati kormányzó irányítaná Magyarország sorsát: a helyi valóságot nem ismerő, dogmatikus elvek menti irányítás, ami ha megvalósulna, akkor átfordulna a helyi erők kifosztásával, lerablásával is.
Matu
2023-05-22 at 17:22
Én szeretném megköszönni Freund úrnak az őszinte szavait. Elérte, hogy tisztán láthassunk: semmi köze semmiféle jogi problémához az EU-s pénzek visszatartásának! Megerősítette azt, amit már Fletótól is tudunk, ez csak egy jogi köntös, amibe beleöltöztették a politikai szándékot, a magyar választók akaratával szemben, kormányváltást akarnak kicsikarni gazdasági eszközökkel. A globalistáknak nincs szükségük nemzeti kormányra, nekik szolgalelkű csicskák kellenek a szabad rabláshoz. Ezt sokszor, sok fórumon szét kell kürtölni, hogy a többi tagországban is megértsék: nem szabadok, nincs saját akaratuk, hűbéresei egy globális diktatúrának!
F.szt kell üzengetni!
2023-05-22 at 17:14
Nem üzenni kell, hanem vizsgálódni minden olyan országban, ahol kritizálnak minket. Nagy csinnadrattával, és odabökni a p.fájukba, hogy IGEN?! Ez it nem jó? Akkor mutasd csak, nálatok mi a helyzet? Ja, hogy az más, akkor takar.dj innen, büd.s p.raszt! Aztán ennyi. És lehet eljárást indítani a hazaárulók ellen, akik nem csak hazát árulnak, hanem a törvényes rend ellen külföldi érdekeket kiszolgálva, szövetkeznek. Elég volt ebből. Ja, és nem kell egy uniós szu.kával sem tárgyalni. Kuss, amíg bocsánatot nem kérnek, el lehet innen ballagni. Nincs szankció, nincs ukránmentőcsomag, semmi nincs. Kuss van, és lehet elgondolkodni a dolgokon. EU értékek, meg a f.szomat!
fityak
2023-05-22 at 16:22
Mi ez a baromság? Oda menni hozzá és azt mondani neki a kis ge,nek Beszéljél Magyarul ha ide jössz ha én megyek németül beszélek!
De tényleg minden szarember belepofázhat a dolgunkba?
HA NEM TUDSZ MAGYARUL MENJ HAZA, MI IS BESZÉLJÜK A TE NYELVEDET!!!!!!
Orientál
2023-05-22 at 16:09
Ezekne a Daniel Freundéknak az a céljuk hogy azok a balliberális zöld Gyurcsányék kaphassák meg a mi rengeteg milliárd eurónkat amiket aztán ők a Gyurcsányék úgy szétfognak lopni mint a hazánkat 2002-től 2010-ig hazánk csődbe szétlopását csinálták . Aztán meg ezeknek a hazudozó Freundéknak fognak Gyurcsányék hazudozni.
lesi
2023-05-22 at 16:06
nem kell üzengetni nagy ívbe leszarni a pofáját a köcsögnek
heman
2023-05-22 at 15:49
Freund az eu ügyeletes senkije. Hová lett tavares elvtárs? netán a portugál hegyekben a kecskékkel? Hová lett sargentini elvtársnő? netán az amszterdami halpiacon? Max egy év és a kis freund sem lesz forgalomban.
Mekkelek
2023-05-22 at 15:31
Ez van, amikor elmebeteg buzyk hatalomhoz jutnak, és másokon vezetik le frusztrációjukat. Sajnos tűrnünk kell még pár évig, amíg szétrohad ez az EU-nak nevezett bilderberg leányvállalat.
aladin
2023-05-22 at 15:24
Te szemét náci maradék, neked kuss.
aladin
2023-05-22 at 15:21
Te nyomorult Freund menj te abba a korrupt EU.-s. ku…….a…ba, Soros fiának a szopogépje. Még felkell hogy nöjél, hogy olyan politikus legyél mint Orbán Viktor, mert most a béka segge alatt vagy, Verstehst Du das!
khm
2023-05-22 at 15:18
Ugye tilos szidni a fajtáját?
Pedig amikor meglátom,az összes többit is szidom. Tudom ez nem szép,de legalább megelőzi a strokomat.
Judit
2023-05-22 at 15:11
Te kis barom hitler fattyú freund, az anyáddal szórakozzál, az anyádat zsarold abban a mocskos büdös otthonodban hülyegyerek.!!! A bandáddal együtt te maga a sátán vagy.!!!
Orientál
2023-05-22 at 14:53
Ennek a német zöld Daniel Freindnak a tekintete és a bunkó modora is rögtön elárulja hogy nem az eu-s demokráciát erősíti és védelmezi ő . Mert ő inkább elődeihez hasonlóan politizál mint Adolf Hitler Karl Marx Erik Honeker Göring és a többi fasiszta kommunista elődeinek a stílusukban szövegel politizál.
K
2023-05-22 at 14:50
Daniel Freund az Európai Parlament LMBT-jogi képviselőcsoportjának tagja, így személyes bosszúja ez a jelenlegi rágalmazás az EU pénzekkel kapcsolatban, hiszen Magyarországon ki lett mondva …: “no migration, no gender, no war” , és ebből a nincs gender az LMBTQ-ra is vonatkozik. .
Baxi
2023-05-22 at 14:49
Danika Orbánnal kel fekszik talán még vele is álmodik. Hiába szép dolog a szerelem.
K
2023-05-22 at 14:44
Gyakorlatilag a maffia módszerekkel működő Európai Unió(Eva Kaili) állít olyanokat Magyarországról hogy maffia…..
-Az a természetes hogy a magyar politikusok a kormány részéről mindent megtesznek, hogy a FELTÉTEL NÉLKÜL járó uniós pénzeket Magyarország megkapja, és jó is lenne hogyha meg is kapná.
-Sajnos a beteg aberrált liberális Európai Unió ellenségnek tekinti a keresztény alkotmányú Magyarországot, és mindent megtesz azért hogy a magyar ellenzéket ültesse a jelenlegi kormány helyébe.
-Ezért én már régen elengedtem volna ezt az összeget, és minden tiszteletem és elismerésem a kormányé , aki maximális türelmet tanúsít.
-A magyarellenesség oka az, hogy a magyar nép a “no migration, no gender, no war” elveivel ért egyet, vagyis ezt követve a magyar politikusok is a nemet mondanak a migrációra, a genderlobbira és a háborúra.
-Daniel Freund amikor ezek az elvek ki lettek mondva vagyis a “no migration, no gender, no war”, akkor többször elszólta magát és rávágta hogy akkor nincs EU pénz.
Ez nyílt zsarolás.
************
Mindezek alapján Daniel Freundot amikor Magyarországon volt, le kellett volna tartóztatni rágalmazás miatt.
Egy-két hét fogda után, mobiljától tabletjétől végleg megfosztva haza lehetett volna küldeni panaszkodni.
Remélem legközelebb amikor Magyarországon jár hasonló rágalmazó ember az EU-ból, így fog járni.
dr. Kolompár Genitália
2023-05-22 at 14:27
Én végképp nem értem, hogy miért kell úgy becsomagolni egy hírt, hogy annak semmi köze a valósághoz. Miért kell kerülgetni a szart, és miért nem lehet kimondani rá, hogy az, ami.
Elnézést kérek minden értelmes komment olvasótól, hogy sokadszorra leírom: Daniel Freund egy becsvágyú buzi. Tele pakolták a hasonló testvéreivel az Eu parlamentet abból a célból, hogy a buzik kiváltságának megteremtéséért bármit megszavazzanak, és bárkibe belekössenek. Ezeknek a beteg embereknek Sorosék nélkül semmi esélye nem lenne dalversenyeket nyerni, szoknyás admirálisnak lenni, és magas politikai posztokat betölteni. Ezért a lehetőségért mindenre képesek . E tényekből eredően semmilyen ideológiájuk nincs, hacsak a “buzi kánaán” elérése nem az. Sem nem háború pártiak, sem nem bevándorlás pártiak. Mindössze mondják, amit mondaniuk kell. Egyedül az identitásuk felfedése, és az azzal való visszaélésük bemutatása lehet az egyedüli eszköz ellenük. Aki pénzért, vagy más érdekből állít valamit, azzal szakmai alapon nem lehet vitatkozni. Az ilyen vitákba beszálló normális emberek saját magukat teszik egy idő után nevetségessé és elutasítottá. Vagy azért, mert szánalmasan butáknak tűnnek, vagy azért, mert bár tudják az igazat, de a gyengeségük kényszerítik őket a mellébeszélésre.
Az Orbán kormány a mai progresszív világuralom ellen dolgozik(állítólag). Akkor miért nem lehet kimondani a valóságot? Miért nem lehet kimondani, hogy az EU parlament hangadói egytől egyig buzi és leszbikus anarchisták? Soroljam a személyeket? Mi az, hogy a szexuális identitás nem megemlíthető, amikor az egész mai őrület mozgató rugója ez? Van aki ezt nem látja??
Tényleg el kell viselnünk, hogy az EU-s képviselőin virágnyelven igyekeznek “szakmázni”, miközben a buzi janicsárok minden csatát megnyernek Magyarországgal szemben?
Cila
2023-05-22 at 14:12
Ezek maffiózók, akik a magyarság elpusztításában utaznak. Hagyománya van ennek. 907 – ben kezdtük, a frajnd dani elôdeinek a pacifikálását Pozsonynál. Engem az háborít fel, hogy ezek a bűnözôk, Ursulaval az élen, nem szerepelnek a körözési listán, vagy hohol mintára halállistán.