eu-s pénzek
Magyarország miatt veszett össze az EU önmagával, pedig a transzneműekért is aggódni kellene végre – EUnuch
Úgy tűnik, tényleg Magyarország miatt eshet szét az EU, bár nem egészen úgy történt, ahogy azt a hazánkra fröcsögő kommunisták megjósolták. Történt ugyanis, hogy az Európai Parlament néhány véresszájú képviselője kitalálta, hogy nekimegy a saját haveri körének és pert indít amiatt, hogy Magyarország végül is az évek alatt megkapott egy kis részt abból a pénzből, ami egyébként az övé. Ha nem lenne ez még elég furcsa önmagában, akkor beszéljünk egy kicsit arról is, hogy hogyan sikerült az idei EU-s választási kampányba bevonni végre a transzneműeket. Ez egészen idáig sehogy nem jött össze, de most megérkezett a mesterterv, hogy végre értük is aggódnunk kelljen. Korábban még szemérmeskedtek, ma már vállalják a baloldalon, hogy politikai okokból nem kapunk EU-s pénzeket
A magyar és a brüsszeli baloldal aknamunkájának köszönhetően a mai napig nem kapta meg Magyarország az uniós forrásokat, és egyre többen nem is titkolják közülük, hogy komoly "munkájuk" van ebben. A DK-sok például hazafias kötelességüknek érzik a Magyarország elleni áskálódást, elvtársuk, Daniel Freund pedig kerek-perec megmondta, hogy ha a migrációnak nem adunk utat, akkor nem kapjuk meg a pénzeket, de ugyanez a helyzet a háborús álláspontunkkal kapcsolatban is. Idő kellett azonban, hogy ezeket ki merjék mondani, hiszen a kampányban csak Márki-Zay Péter mert arról beszélni, hogy bizony, ha a NATO kéri, akkor küldenünk kell fegyvereket és katonákat Ukrajnának. Mindeközben Karácsony Gergely a sötétben tapogatózik, mivel ő úgy véli, hogy mi, magyarok állunk háborúban az oroszokkal. Üzent a kormány Daniel Freundnak: Magyarország nem hagyja belezsarolni magát a háborúba! (videó)
Múlt héten Budapestre látogatott az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának küldöttsége, akik azt térképezték fel, hol tart a kormány azon feltételek teljesítésében, amit az uniós források kifizetéséhez teljesítenie kell Magyarországnak. A delegáció tagja volt a hunagrofóbiás Daniel Freund is, aki épp annak az európai baloldalnak a képviselője, amelyik tele van korrupciós ügyekkel, bár ezzel kapcsolatban nem igazán szeretnek vizsgálódni. Bármennyire is meglepő, a zöldpárti képviselő "csalódott" Magyarországban, mert "a kormány bűnszervezet módjára ural le komplett szektorokat". Ezzel tulajdonképpen a háborúpárti Daniel Freund bevallotta a 444.hu-nak, hogy tovább zsarolná Magyarországot. A kormánypártok természetesen nem hagyták szó nélkül mindezt, Hollik István videóüzenetben reagált a politikus szavaira. Ebben úgy fogalmazott: Magyarország nem hagyja belezsarolni magát a háborúba! Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.