Pesti Srácok

Brüsszelben senkit nem szeretnek, meg pénzt adni sem…

Brüsszelben senkit nem szeretnek, meg pénzt adni sem…

Látom, hogy a tiszások az interneten is teljes extázisban vannak amiatt, hogy már szinte itt is van Magyarországon a lóvé. 16,4 milliárd euró. És ha valaki azt mondja, hogy még nincs, akkor az nyilván más nem lehet, csak tök hülye. Meg persze, tiszás fejjel megpróbálva gondolkodni, ez nyilvánvalóan egy isteni csodával egyenlő, hogy három hét alatt sikerült elintézni azt, amit a Zorbán évek óta nem tud. És mindez persze azért van, mert a miniszterelnök nem simán profi, hanem egy üstökös. Ja, és őt amúgy kedvelik Brüsszelben. Vagy valami ilyesmi kép rajzolódik ki a Facebookon.

Abban nem kételkedem, hogy született megállapodás, viszont éppen ettől tartok leginkább, mert a pontos részleteket nem ismerjük. És csak feltételezni tudom, hogy nem véletlenül. Meg persze érdemes azt is észben tartani, hogy Brüsszelben senkit nem „kedvelnek”, senki nem a barátjuk. A Zelenszkij arcán csattanó rúzsos csókok sem emberbaráti szeretetből vagy jótékony féltésből vannak, hanem kőkemény érdekek állnak minden mozdulat, minden gesztus, minden kézfogás és vállveregetés mögött. Az eurók mögött is. 

16,4 milliárd euró
16,4 milliárd euró - Freund szerint még nem kapjuk meg ezt a pénzt

Ezt alátámasztja a magyarokat főállásban utáló Daniel Freund, aki szerdán posztolt az uniós pénzek kapcsán a Facebook-oldalára. Ebben Freund a következőt mondja a ChatGPT fordítása szerint:

A teljes, 16,4 milliárd eurós összeg Budapestre érkezhet – vagyis gyakorlatilag az Európai Unió által Magyarország számára még befagyasztva tartott támogatások teljes összege. Ezt jelentette be pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Magyarország új miniszterelnöke, Peter Magyar.

A hangulat ennek megfelelően ünnepélyes volt. A magyar fél már előzetesen sem próbálta mérsékelni a várakozásokat. »Történelmi pillanatról« beszéltek még azelőtt, hogy a két vezető a nyilvánosság elé lépett volna.

Aki nem figyelt pontosan, könnyen azt hihette, hogy Magyar még aznap hazaviheti a felszabadított milliárdokat.

A valóság azonban más: Magyarország új kormánya és az Európai Bizottság intenzív tárgyalások után megállapodott azokról a jogszabályi reformokról, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a jogállamiságot – legalábbis papíron – helyreállítsák.

Ezeket a törvényeket most még el kell fogadnia a magyar parlamentnek. A pénzek csak ezt követően érkezhetnek meg.”

Nincs afelől kétségem, hogy Freund úr annak szurkol, hogy Magyarország soha ne kaphasson egy árva fillért sem, mert Freund nem Orbán Viktort vagy a Fideszt utálta, hanem érezhetően Magyarországot nem kedveli. Éppen ezért valószínűleg Magyar Péter sem lesz a szíve csücske, és mivel Freund egy igazi brüsszelita, ezért vélhetően pontosan tudja és érti, hogy mi történik. A Facebookon kommentelőkkel ellentétben.

Nincs afelől kétségem, hogy Freund úr annak szurkol, hogy Magyarország soha ne kaphasson egy árva fillért sem, mert Freund nem Orbán Viktort vagy a Fideszt utálta, hanem érezhetően Magyarországot nem kedveli. Éppen ezért valószínűleg Magyar Péter sem lesz a szíve csücske, és mivel Freund egy igazi brüsszelita, ezért vélhetően pontosan tudja és érti, hogy mi történik. A Facebookon kommentelőkkel ellentétben.

De külön kitérnék a fenti szöveg egy részére:

„Magyarország új kormánya és az Európai Bizottság intenzív tárgyalások után megállapodott azokról a jogszabályi reformokról, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a jogállamiságot – legalábbis papíron – helyreállítsák.”

Az én értelmezésemben ezt nem lehet másként látni, mint hogy Magyarországnak kőkemény feltételeket kell teljesítenie ahhoz, hogy pénzt kapjon, amit tehát eddig még nem tett meg. Ebből logikusan következik, hogy még nem jöttek haza a pénzek. Ezt egyébként Freund le is írja abban a részben, hogy: „A pénzek csak ezt követően érkezhetnek meg.”

Azt ők döntik el úgyis, hogy kinek megy az euró?

Aztán ott van az a rész, hogy „legalábbis papíron”, ami miatt meg azért aggódhatunk, mert simán lehet, hogy a végén mindegy, hogy hazánk mit teljesít, úgyis ők fogják eldönteni, hogy melyik ország „jogállam”.

Természetesen nem szurkolunk annak, hogy Magyarország ne kapjon pénzt, viszont nem biztos, hogy hosszú távon megéri Brüsszel minden akaratát teljesíteni. Reméljük, hogy a kormány résen lesz, és nem rángat bele minket valami európai tébolyba csak azért, hogy elmondhassa: „hazahoztuk a pénzeket”. A biztonságunk, a gyerekeink jövője sokkal fontosabb.

Ismételten kívánok a vezetőinknek bölcsességet, kevesebb Facebookozást és politikai rafináltságot, mert a tét hatalmas. És mint mondtam: Brüsszelben nem kedvelnek senkit, viszont vannak terveik és érdekeik, amelyeket mindenáron érvényesíteni akarnak.

 

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.