Biden elnök szerdán találkozott Európa keleti szárnyának vezetőivel, demonstrálva, hogy kormánya ismét azokra a szövetségesekre összpontosít, akik...
A Parlamenti Imacsoport tagjai 24 órán keresztül imádkoznak a békéért az ukrajnai háború kitörésének évfordulóján – közölte...
Oroszország Ukrajna elleni agressziója sérti az emberiség értékeit és a béke elleni bűncselekménynek számít, amellyel szemben nem...
Az ENSZ-ben sokkal erősebb az ukrajnai béke támogatottsága, mint az Európai Unióban, ahol azonnal az oroszok pártfogójaként...
Orbán Viktor ismét posztolt a Twitterre: ezúttal a szerdai, Balatonfüreden tartott beszédéből ragadott ki egy részletet, miszerint...
Boris Johnson volt brit miniszterelnök szerint a brit kormánynak harci repülőgépek átadásával kellene segítenie az ukrán fegyveres...
Az Európai Bizottság az intézmény informatikai biztonságának javítása érdekében megtiltja munkatársai számára a kínai ByteDance tulajdonában álló...
Gőzerővel zajlik az európaiak felkészítése arra, hogy a fiaik és a lányaik (!!!) idegen országba mennek majd...
A Katolikus Karitász útjára indította a 367. segélyszállítmányát Ukrajnába, egy évvel az orosz–ukrán háború kitörése után –...
Közel 900 ezer háztartásban nem volt áram csütörtökön az Egyesült Államok északi részén a második napja tartó...
„Az Igazságügyi Minisztérium számára kiemelten fontos a konstruktív eszmecsere fenntartása a civil élet szereplőivel; gondoljunk csak a...
Spanyolország tíz Leopard 2 típusú harckocsit ad hamarosan Ukrajnának – jelentette be Pedro Sánchez spanyol kormányfő csütörtökön...
Fehéroroszország a problémák békés rendezését szorgalmazza, de kész megvédeni függetlenségét és szuverenitását – jelentette ki csütörtökön Aljakszandr...
Szegycsonttörést szenvedett az az idős férfi, akivel karambolozott Óbudán, a Hunor utca és Váradi utca kereszteződésénél állítólag...
Egyelőre Európának alig a fele támogatja azt az ötletet, hogy az Európai Unió saját költségvetéséből vásároljon fegyvereket...
Sok magyar cégnek okozhat jelentősebb többletadminisztrációt a német vállalatok ellátási láncának átvilágítására vonatkozó, Németországban januártól hatályos törvény,...
Magyarország arra szólítja fel a nemzetközi közösséget, hogy végre az emberi életek megmentésére, vagyis a tűzszünet elérésére...
Az ukrán fegyveres erők az elmúlt nap folyamán mintegy 455 embert veszítettek, közülük több mint 210-en a...
A háború kirobbanása óta Magyarország nem hajlandó beállni a háborúpárti politikai táborba, továbbra is békét szorgalmaz és...
Szent Péter utóda, Ferenc pápa információink szerint tavasszal látogathat Magyarországra hivatalos állami látogatás keretében. A többnapos vizit...
Emlékérem- és bélyegkiadással, emlékzászló adományozásával és kulturális rendezvényekkel ünnepli várossá nyilvánításának 150. évfordulóját az idén Kaposvár. A...
Svédország nyitott arra, hogy néhány Leopard harckocsiját Ukrajnába küldje annak az újabb segélycsomagnak a részeként, amelyet a...
Márciustól folytatódnak a NATO-csatlakozásról szóló tárgyalások Svédország és Törökország között – jelentette be Ulf Kristersson svéd kormányfő...
Inkább kínos, mint jól sikerült performanszt mutatott be Jakab Péter, a Jobbik levitézlett ex-elnöke, a Schadl–Völner-per előkészítő...
A szerdai Fővárosi Közgyűlés az antifák budapesti tombolásán és az akkumulátor-ügyön kívül is hozott érdekes pillanatokat. Talán...
Stefan Stenzel, a Vincorion német hadiipari vállalat vezetője arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajnának nyújtott segítségre való túlzott...
A varsói csúcstalálkozón beszélt a köztársasági elnök az amerikai elnökkel, akinek elmondta, hogy a magyarok békét szeretnének...
Óriási médiaérdeklődés mellett folytatódik a Fővárosi Törvényszéken a Schadl-Völner ügyként elhíresült korrupciós bűntetőper, amelynek harmadik napján az...
Ha az ukránok visszaállítanák a magyar kisebbségek eredeti jogait, akkor mi nem blokkolnánk, hanem hozzájárulnánk az ukrán–NATO...
A TotalEnergies olaj- és gázipari vállalat vezérigazgatója bejelentette, hogy 1,99 eurós összegben korlátozzák a gázolaj és a...
A rendőrség négy új sebességmérőt helyez ki Budapesten – írta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön, a Facebook-oldalán, a...
2022-ben megvédtük a keresetek vásárlóerejét, tizedik éve nő a reálbér! – írja közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a...
Két, fegyveres gyilkosságról tudósító újságírót lőtt le egy fegyveres szerdán a floridai Orlando közelében; egyiküket megölte, a...
Lőfegyverrel sebesítettek meg egy rendőrt szerda éjjel egyelőre ismeretlen tettesek az észak-írországi Omagh városában. Hat éve nem...
Az ellenzék LMBTQ-ügyekkel foglalkozó frakcióközi csoportja saját maga szerint 600 000 (hatszázezer) magyar LMBTQ-személy érdekeit képviseli. Ezzel...
A bizottság munkájába előre kódolva van a brüsszeli elit birodalmi gőgje és ezzel együtt a magyarellenesség is...
A háború mérhetetlen szenvedést hozott Ukrajnára és egész Európára, a fegyveres konfliktusnak ezért mielőbb véget kell érnie,...
Vlagyimir Putyin a moszkvai Luzsnyiki Stadionban mondott beszédet szerdán, az orosz híradások szerint körülbelül kétszázezer ember előtt....
Ennek a háborúnak nem lehet győztese – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, Balatonfüreden, a Fidesz–KDNP kihelyezett...
A békét kell prioritásaink között az első helyre tenni – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szerdán, a...
Bár Magyarország és Pakisztán földrajzilag távol helyezkednek el egymástól, az együttműködés jó a két fél között több...
A svájci kormány további 140 millió frank (54 milliárd forint) humanitárius támogatást folyósít Ukrajnának és Moldovának a...
Hallgatásba burkolóztak a román hivatalos szervek idősebb Lomnici Zoltánék kitiltási ügyével, illetve a lehetséges állam- vagy hivatali...
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden visszavont egy 2012-es rendeletet, amely elismerte Moldova szuverenitását a “Dnyeszteren túli terület”...
A DK-s árnyék-miniszterelnök országjáró körútjának első állomása Pécs volt. Dobrev Klára nyitóbeszédében olyanokat talált mondani, hogy a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS