Pesti Srácok

Az év közepére India lesz a világ legnépesebb országa

Az év közepére India lesz a világ legnépesebb országa

India, Kínát maga mögött hagyva, várhatóan pár hónapon belül a világ legnépesebb országává válik – olvasható ki az ENSZ szerdán kiadott adataiból.

Az év közepére Indiának várhatóan 2,9 millióval több polgára lesz, mint a Kínai Népköztársaságnak. Előbbinek az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) szerint akkorra 1,4286 milliárd lesz a becsült lakossága, míg Kínáét 1,4257 milliárdra teszik. A harmadik helyen az Egyesült Államok szerepel mintegy 340 milliós lélekszámmal. Korábbi népesedési adatokból demográfiai elemzők azt jósolták, hogy India áprilisban fogja megelőzni nagy szomszédját.

Indiában az utolsó népszámlálást 2011-ben tartották, a soron következő 2021-ben lett volna aktuális, de a világjárvány miatt elhalasztották.

A világ népesedéséről szóló friss jelentés szerint a két legnépesebb állam a Föld 8,045 milliárdos népességének több mint egyharmadát fogja adni. Ugyanakkor a népességnövekedés üteme mindkét országban lelassult, Kínában jobban, mint Indiában. Kína lakossága az elmúlt hat évtized számait tekintve tavaly csökkent először. A történelmi fordulatot a szakemberek szerint további tartós népességfogyás fogja követni. Az Indiában 2011-től mért átlagos 1,2 százalékos bővülés a lakosság számában 0,5 százalékkal volt alacsonyabb az azt megelőző 10 év átlagánál. Az UNFPA felmérése szerint Indiában, Brazíliában, Egyiptomban és Nigériában a lakosság körében általános vélekedés, hogy a népesség – csakúgy, mint a termékenységi ráta – túlságosan nagy.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Radzsat Gupta

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."