Pesti Srácok

"Nincs hálózat", de az ukrán nacionalisták átvették Pressman plakátkampányát

"Nincs hálózat", de az ukrán nacionalisták átvették Pressman plakátkampányát

Biztosan nincs benne semmi összefüggés, és csak jobboldali konteó, hogy egy kottából játszanak az ukrán nacionalisták és az amerikai kormányzat. Az is csak véletlen, hogy a nemrégiben még kárpátaljai szeparatizmussal riogató soviniszta csoportok egészen véletlenül ugyanazt a plakátkampányt indították be a határ másik oldalán, mint amit Pressman úr ideát, nevezetesen az '56-os szabadságharc és a jelenlegi háború párhuzamba állítását. Azt már ne is hánytorgassuk fel, hogy az ukránoktól meglehetősen erős dolog '56-ot emlegetni, de hát tudjuk jól, akkor ők most már inkább mégsem voltak.

A Tűzfalcsoport fedezte fel, hogy az Ukrainszke Zakarpattya (Ukrán Kárpátalja) néven működő, szélsőséges nacionalista és magyarellenes ukrán csoport is propagálja a sajtóban is megjelent, az amerikai nagykövetség magyarországi kampányát idéző – információik szerint nem kizárható, hogy külföldről finanszírozott – kárpátaljai plakátokat, amelyek az 1956-os forradalom és szabadságharc mellett Petőfi emlékét is meggyalázzák.

A plakátok felületein olyan feliratok jelennek meg, mint "Oroszország gyilkolta Magyarországot, Budapest 1956", illetve "Oroszország gyilkolja Ukrajnát, Ukrajna 2014" mellett az "Oroszország ölte meg Petőfit", valamint "Oroszország gyilkol minket" (azt nagyvonalúan elfelejtik, hogy '56-ban az ukránok is a szovjet hadsereg részét képezték, Petőfit pedig kozákok gyilkolták meg, akik esetleg most már mégsem az ukrán nép ősei?).

PestiSracok facebook image

A szélsőséges szervezet tovább arra szólítja fel a követőit a kampányt illetően, hogy "Beszélj hangosabban! Csináljuk együtt" (beszélnénk, ha a nyelvtörvényük nem tiltaná meg, hogy magyarul szólaljanak meg a kárpátaljaiak).

Az Ukrán Kárpátalja nevű csoport által működtetett blog "Gondolataim Ukrajnáról és Kárpátaljáról, mint annak szerves részéről!" alcímmel jelentet meg bejegyzéseket, egyik 2017-es a "Kárpátalja: a magyar szeparatizmus kígyója várja a megfelelő időt" címet viseli.

Ebben azt adják elő, hogy a magyar politikusok jelenleg a "puha" hatalmat részesítik előnyben. Megjegyzik, hogy a "szeparatizmus kígyója" által gerjesztett folyamathoz hozzájárul a jobboldali radikális nacionalista magyar párt, a Jobbik, amely egyébként a harmadik helyet foglalja el a magyar parlamentben, kinyilvánította szándékát a "Nagy-Magyarország" helyreállítására, és nyíltan folytatja tevékenységét Ukrajna területén, például megfigyelőt küldött a donbászi és a krími álreferendumokra (kíváncsiak vagyunk, arról szóltak-e ukrán barátainknak, hogy az említett politikus Gyöngyösi Márton volt, aki éppen Pressman meghívását élvezte a napokban). A nemzetközi közösség már úgy tekint erre a pártra, mint amely nem felel meg a nemzetközi jog normáinak és az egyetemesen elismert demokratikus elveknek. Az Ukrán Kárpátalja érintett írása úgy zárul:

Egyik friss bejegyzésükben azt méltatják, hogy

Forrás/Fotó: Tűzfalcsoport

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.