ukrán soviniszták
Már egymás között sem engednék magyarul beszélni a kárpátaljai gyerekeket
Elképesztően undorító szigorításra szánták magukat az ukránok a jogtipró nyelvtörvény kapcsán. Az új tervezet már nemcsak a tanórákon tiltaná meg a diákoknak és a tanároknak az anyanyelvük használatát, de az intézmény területén általánosan, vagyis a szünetekben is."Nincs hálózat", de az ukrán nacionalisták átvették Pressman plakátkampányát
Biztosan nincs benne semmi összefüggés, és csak jobboldali konteó, hogy egy kottából játszanak az ukrán nacionalisták és az amerikai kormányzat. Az is csak véletlen, hogy a nemrégiben még kárpátaljai szeparatizmussal riogató soviniszta csoportok egészen véletlenül ugyanazt a plakátkampányt indították be a határ másik oldalán, mint amit Pressman úr ideát, nevezetesen az '56-os szabadságharc és a jelenlegi háború párhuzamba állítását. Azt már ne is hánytorgassuk fel, hogy az ukránoktól meglehetősen erős dolog '56-ot emlegetni, de hát tudjuk jól, akkor ők most már inkább mégsem voltak.Zoran Milanović horvát elnök is felkerült a hírhedt ukrán "halállistára"
Zoran Milanović horvát elnök is felkerült a hírhedt ukrán "halállistára". Ehhez pusztán annyi kellett, hogy a politikus elmondta: Oroszország nélkül nincs európai uniós stabilitás, illetve kifejtette álláspontját azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges eszkaláció esetén Zágráb el fog határolódni az eseményektől.Dnyipro polgármestere azzal fenyegetőzik, hogy „három nap alatt elintézi” Magyarországot
Borisz Filatov „ribancarcnak” nevezte Orbán Viktort, majd megjegyezte: „a trianoni békeszerződés büntetés volt a történelmi bestiális viselkedésért”.Nesze semmi, fogd meg jól – Zelenszkij aláírta a jogkorlátozó kisebbségi törvényt
Elvben felülírja a kárpátaljai magyarságot, és Ukrajna más kisebbségeit súlyosan diszkrimináló nyelvtörvényt az új kisebbségi törvény, amelyet Zelenszkij elnök pénteken ratifikált, gyakorlatban azonban semmit nem változtat a nemzetiségeket érintő jogsértéseken. Sőt, a kárpátaljai magyarság képviselői szerint a rendelet megszilárdítja az oktatásban és az anyanyelv használatában őket érő elnyomást. A 8224. számú törvénytervezetet az államfő aláírásával december 29-én küldték vissza a törvényhozásba. A törvény elfogadása az egyik feltétele az Ukrajna európai uniós csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdésének.Életbe léptek az ukrán nyelvtörvény sajtóra vonatkozó rendelkezései
Vasárnap életbe léptek Ukrajnában azok a rendelkezések, amelyek értelmében a nem ukrán nyelven megjelenő országos terjesztésű napilapoknak és egyéb újságoknak vagy át kell térniük az ukrán nyelvre, vagy ugyanolyan példányszámban és tartalommal, egy időben meg kell jelenniük ukrán nyelvű változatban is. Ez alól egyelőre kivételek a csak egy megyén belül terjesztett kiadványok, így a kárpátaljai magyar lapok, amelyek az átállásra 2024 júliusáig kaptak haladékot.Nacionalista ukránok követelték a magyar konzul hazahívását
A Nemzeti Hadtest nevű szélsőséges nacionalista ukrán szervezet aktivistái tüntettek szerdán Kijevben a külügyminisztérium előtt, követelve a beregszászi magyar konzul hazarendelését. Közölték, egy nap határidőt adnak ennek teljesülésére; ha a magyar konzul marad, a szervezet újabb akciókat rendez. Azt azonban nem árulták el, mire készülnek.Felvidék után Erdély magyarsága is tiltakozik az ukrán nyelvtörvény ellen
Kisebbségellenesnek, az európai értékek megtagadásának tartja Ukrajna szerdán elfogadott új oktatási törvényét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A szervezet elfogadhatatlannak tartja az anyanyelven történő oktatás ilyen mértékű korlátozását, a kizárólagosságra törekevő, a kisebbségi közösségeknek választási lehetőséget nem biztosító szándékot.Ajánljuk még