Pesti Srácok

Potápi: Sajnálatos, hogy Ukrajna tovább szűkíti a területén élő nemzeti kisebbségek jogait

null
  1. Sajnálatos, hogy Ukrajna elnöke aláírta az ukrán parlament által megszavazott „A nemzeti kisebbségekről (közösségekről)" szóló új törvényt, tovább szűkítve ezzel a területén élő nemzeti közösségek, köztük a magyarság jogait – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár kiemelte, szomorúnak tartják, hogy háború idején, miközben Magyarország története legnagyobb humanitárius segédakcióját hajtja végre az ukrajnai menekültek megsegítésére, Ukrajnában tovább korlátozzák a nemzeti kisebbségek jogait. Felidézte: Az Európai Bizottság 2022. június 17-én kelt Ukrajna tagjelölt státuszának megadásáról szóló véleményében 7 pontban fogalmazta meg ajánlásait Ukrajna irányába, amely közül az egyik, hogy a Velencei Bizottság ajánlásainak megfelelően Ukrajna fogadjon el azonnali és hatékony végrehajtási mechanizmusokat a kisebbségi jogok biztosítására. Hozzátette: sajnálatos, hogy az ukrán törvényhozás nem vette figyelembe az Európai Bizottság ajánlásait és nem folytatott érdemi párbeszédet a nemzeti kisebbségekkel. Az államtitkár kiemelte: az új törvény számos visszalépést tartalmaz az 1992-es nemzeti kisebbségi törvényhez képest is.

Potápi Árpád János hangsúlyozta: Magyarország megérti és támogatja Ukrajna európai uniós integrációs erőfeszítéseit, azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az integrációs folyamat során elfogadott törvényeknek az európai értékeken és nemzetközi normákon kell alapulniuk. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még