A republikánusok azt követelik az amerikai szövetségi választási bizottságtól, hogy az úgynevezett Twitter-iratokból nyilvánosságra került információk alapján...
Kendernay János, az LMP korábbi országgyűlési képviselője a fővárosban vigasztalódhat, miután áprilisban nem sikerült mandátumot szereznie. Érkezésével...
Egy török bíróság felmentett kedden 103 nyugállományú admirálist, akiket Recep Tayyip Erdoğan államfő tavaly puccs előkészítésével vádolt...
A második világháborús robbanótestet csütörtök este a helyszínen hatástalanítják. Kedden egy kotróhajó dolgozói medertisztítás közben bukkantak a...
Előre be nem jelentett látogatást tett kedden a fronton, a Donyec-medencei Bahmutnál Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, dicsérve...
Nem változik az USA háborús stratégiája. A jelek szerint tovább nőnek az Ukrajnának szánt háborús támogatások. A...
Svájcban vádat emeltek egy férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy “hírügynökséget” működtetett az Iszlám Állam dzsihadista szervezet...
A honvédelmi miniszter szerint arra lenne szükség, hogy minél több fiatal vállalja a kiszámítható, biztos megélhetést nyújtó...
Sajtóértesülések szerint Csák János miniszter meneszti a kultúráért felelős államtitkárt. Az előzetes hírek szerint Hoppál Péter posztját...
A Belgium gyarmati múltjával foglalkozó különbizottság több mint kétéves munkáját követően sem jutott megegyezésre a szövetségi parlament...
Amerika söpredékének nevezte Szaúd-Arábiát Eszmail Gáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységének nagy befolyással rendelkező parancsnoka...
Az Európai Parlamentnek nem tetszik, hogy most már van egy közösségi portál, amely nem kizárólag a baloldalt...
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség...
Elindult a globális infláció csökkenése, az infláció túl van a csúcson, Magyarországon jövő év végére lehet ismét...
A Japánban született csecsemők száma már a hetedik egymást követő évben állít fel újabb negatív rekordot, és...
Pilóta nélküli, taktikai-operatív repülőgéprendszerek beszerzéséről írt alá keretmegállapodást kedden a román védelmi minisztérium (MAPN) az izraeli Elbit...
Megnyílt az orosz–ukrán háború újabb frontja. Igaz, egyelőre még csak a fenyegetések szintjén, de úgy néz ki,...
Bár Európa vezetőin látszólag eluralkodott a háborús pszichózis, az emberek többsége békét szeretne. Az európaiak azonban azt várnák...
Egymásnak esett a horvát miniszterelnök és az ellenzéki államfő. Zoran Milanovic államfő egy nyilvános beszédben kritizálta Andrej...
Kijev újabb hadijelentést adott ki, amelyben újra kifejtették, hogy Oroszország elvesztette minden katonáját. Mindez különösen érdekes annak...
Robbanás nyomán tűz ütött ki kedden az Urengoj–Pomari–Ungvár-gázvezeték csuvasföldi szakaszán. Az incidensben három gázipari munkás életét vesztette,...
A varsói rendőr-főkapitányságon múlt héten felrobbant, Ukrajnában kapott ajándéktárgy miatt felfüggesztették Dmitro Bondart, az ukrán Rendkívüli Helyzetek...
Állami kitüntetést adott át Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajnától idén elcsatolt területek megbízott vezetőinek kedden, a...
Az IDEA Intézet 2022. november 29. és december 12. között készített reprezentatív felmérést a pártok támogatottságáról. A...
Részleges beismerést tett Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke; eszerint arra utasította apját, hogy rejtse el...
Mintegy 2600 milliárd forinttal idén ismét megdőlt a beruházási rekord Magyarországon, a friss adatok szerint a legtöbb...
Ausztria 600, Horvátországból és Magyarországról érkezett illegális határsértőt helyezett el a “senki földjén”, az osztrák–szlovén határ közelében...
Nem volt könnyű éve a magyar rendőröknek 2022 sem, akiket köszönet illet azért, hogy fenntartják Magyarország közbiztonságát...
Orbán Viktor miniszterelnök lesz a szerdai Kormányinfó vendége, értékeli az elmúlt évet, stratégiai képet vázol fel a...
Az elmúlt hetekben derült ki, hogy a régi indexesek új blogja, a Telex 300 millió forintnyi dollárt...
A villamosvezető rosszulléte okozhatta a Budapesten hétfő este történt villamosbalesetet, amelyben hatan sérültek meg két jármű ütközésekor...
Rekordhosszúságú távot úszott egy partközeli ökotípusú palackorrú delfin a szlovéniai tengeriemlőskutató-központ tudósai szerint. A Morigenos kutatói szerint...
Két ember meghalt Szíriában az izraeli hadsereg Hezbollah elleni rakétatámadásaiban kedd hajnalban – jelentette katonai forrásra hivatkozva...
Egy, az atomenergiát ellenzők keresetére született bírósági döntés értelmében hálózaton maradhat Japán legrégebbi, működő reaktora, amely több...
Nem sikerül tőkét kovácsolnia a magyar ellenzéknek az energiaválság miatti helyzetből. Ez köszönhető többek között annak, hogy...
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi videoüzenetében azt szorgalmazta, hogy külföldön kapjon gyógykezelést Miheil Szaakasvili volt georgiai (grúz)...
A biztonsági helyzet romlott, a határokon a migrációs nyomás jelentősen fokozódott – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági...
Minden határátkelőhelyen szünetel az átléptetés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – írja a police.hu. Egy, az ukrán oldalon fennálló informatikai...
A drágulás ellenére is többen utaznak el az országon belül az ünnepek alatt, mint az elmúlt években:...
Azon az úton vagyunk, hogy 2030-ra a régi fényében ragyoghat a magyar futball – jelentette ki Orbán...
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte az orosz határok megerősítését, és arra utasította a biztonsági szolgálatokat, hogy tartsanak...
Robert De Niro manhattani lakásából akart karácsonyi ajándékokat lopni egy tolvaj, akit a rendőrség hétfőn hajnalban tetten...
Budapest 2023-as költségvetésében szembeötlő, hogy százmilliárd forint sorsa kérdéses – mondta el a Magyar Nemzetnek a Fidesz–KDNP...
Az amerikai hatóságokat meglepte, hogy elmaradtak a várttól az amerikai félidős választásokba való külföldi internetes beavatkozási kísérletek...
Vlagyimir Putyin Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel folytatott tárgyalását követően, sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Oroszországnak nem érdeke legszorosabb...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS