
Részleges beismerést tett Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke; eszerint arra utasította apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét – tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.
A napilap internetes felületén azt közölte: a fogva tartott görög szocialista EP-képviselő kedden, rendőrségi kihallgatása során tett részleges vallomást az apjának szóló megbízatásról, akit akkor állítottak elő, amikor egy pénzel teli bőrönddel távozott egy brüsszeli szállodából. Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupció vádjával indított nyomozás részeként. A belga rendőrség közlése szerint közel 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban házkutatások során a korrupciós ügyben.
Kaili őrizetbe vett élettársa, az olasz Francesco Giorgi egy belga szocialista EP-képviselő, Marie Arena asszisztenseként dolgozott. Giorgi a múlt héten tett vallomásában beismerte, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy beavatkozzon az Európai Parlament döntéseibe. A vádlottak között van továbbá Nicolo Figa-Talamanca, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatója, valamint egy volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is, aki jelenleg a Fight Impunity nevű, brüsszeli székhelyű civil szervezet elnöke.
A belgiumi Haren börtönének női részlegében fogva tartott volt európai parlamenti alelnöknek és társainak december 22-én, csütörtökön kell megjelenniük a bíróság előtt. Arról, hogy egészen a per kezdetéig őrizetben maradnak-e, a csütörtöki meghallgatásukon döntenek. A vád ellenük: bűnszervezetben való részvétel, pénzmosás és korrupció. Az Európai Ügyészség csütörtökön kérte a volt EP-alelnök mentelmi jogának felfüggesztését.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Európai Parlament
Kukta József
2022-12-22 at 08:41
Ez a leleplezés azért jöhetett létre, mert a ,,kilövési engedelyt,, illetékes helyrő rájuk kiadták.
Ursula súlyos ügyét még mindíg,,elsinkófálják,,.Lehet, hogy a háttérben őt hathatósan védi a nagyhataľmú Merkel Mutti,aki erre a magas polcra Ursulát felültette.
Az SMS akcióját, bátran megtehette.
Až
gyozo2018
2022-12-20 at 22:30
Horváth László József
2022-12-20 at 13:59
Milyne szenzációt akarsz még, amikor Brüsszel
teljes baloldalát lebuktatta az USA?
😀
aladin
2022-12-20 at 22:04
Az Europai Parlament egy maffia korrupt bün szervezet, ahol már évek ota folyik a pénzmosási biznisz. Nincs több bizalom, uj választást és ezeket a hüvösre pihenni.
Hajnali madár
2022-12-20 at 19:53
#pamapafu
Igazán jót nevettem! Köszi.
Antónia
2022-12-20 at 18:50
Semmivel sem galádabb bűnöző, mint a hazai ellenzékünk, akiket az USA pénzel és akik a soroshálózat társadalomellenes hungarofób ér0dekeit képviselik Magyarországgal szemben.
Mikor vezetik végre pórázon a hazai sorosmaffia hazaáruló tetteseit?
Torockó
2022-12-20 at 18:45
Feloszlatni és megszüntetni az Európa és magyarellenes európai parlamentet!
TalEle
2022-12-20 at 18:15
A belga hatóságoktól jogsegély útján kapott információk alapján magyar hatóságoknak haladéktalanul vizsgálniuk kellene Gyurcsányné esetleges érintettségét, mivel nem az a fajta, aki szívesen kimarad egy jó kis korrupcióból…
Nahát
2022-12-20 at 18:14
Jót nevettem pampafu hozzászólásán. Már megérte! :-)))
Mária néni
2022-12-20 at 17:16
Jut eszembe Márai Sándor mondása:
A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem
az eszmét védi,hanem a ZSÁKMÁNYT .
Mária néni
2022-12-20 at 17:11
Emlékezetes Horn Gyula mondás :Egyedül vagyunk Tibor, te meg én.
Eu-ban Kaili : Egyedül vagyok itt meg még 60 an kinnt várakoznak.
pampafu
2022-12-20 at 17:00
Brüxelben csakúgy csörögnek a nyomkövetők. Szirtakizhaznának is
egy jót a cellájukban.
lyukas zokni
2022-12-20 at 15:53
a női börtönrészleg helyett átrakhatnák a férfiakhoz, 8-10 kecskekedvelő közé, másnap reggelre vallana rendesen, igaz mekegve:)
Tatár Tivadar
2022-12-20 at 15:39
Vajon léteznek e meggyőződéses politikusok? Vagy csak minden a pénzről szól.
Tudományos libsizmus
2022-12-20 at 15:37
Ha szíre-szóra bármelyik találomra kiválasztott orosz jachtot le lehet foglalni egy perc alatt, akkor véleményem szerint az a méltányos, ha von der Pfizer most azonnal megy a böribe és a komplett családja vagyona zár alá kerül.
Kövesi, Jurová, ciprusi népbiztos, Csehszlovák Katalin, Timmermans, belga fogtündér, holland kormányfő úgyszintén.
Minálunk ezt hívják “jogállamiság”-nak.
Tudományos libsizmus
2022-12-20 at 15:22
https://mandiner.hu/cikk/20221220_a_fel_europai_baloldal_erintett_a_katari_korrupcios_botranyban
Kontraszelektált ócska senki korrupt csirkefogók. Ez az úgynevezett Európai Unió.
Von der Pfizert, a férjét és az egész drágalátos családját mikor csukják le? Kövesit mikor csukják le? Jurovát mikor csukják le? A ciprusi népbiztost mikor csukják le? Csehszlovák Katalint mikor csukják le? Timmermanst, vagy a belga fogtündért mikor csukják le? A holland miniszterelnököt mikor csukják le?
Az EU egy büdös kommunista pénzlenyúló ótvar söpredék, ott ahol van.
K
2022-12-20 at 15:09
Csakugyan, az lenne a legjobb ha ez a züllött alja korrupt Európai Unió megszűnne.
Az USA és az EU maga a sátán, a Szodoma és Gomora.
bl
2022-12-20 at 15:08
@tudományos libsizmus
Katicára emlékszik még valaki? A macedón ügyészasszonyra akit az unió is támogatott és vadászott a jobboldaliakra, miközben maga is korrupt volt. Mi lett vele? Tud róla valakit? Azzal védekezett, hogy nem vagyok korrupt, csak kíváncsi voltam, hogy mit akarnak tőlem, ezért mentem bele a játékba. Hehehe.
Kérem a következőt, fárdajon be Gyurcsányné elvtársnő a cellába
2022-12-20 at 15:06
Reméljük Dobrevtehén árnyékszék-kormányi vezetőcskét, mint szocialista EP képviselőt is utolérik és ő is évezheti sok aljas piszkossága miatt a tiszta levegőt.
Ez nem lesz annyira ózondús, mint a gyilkos Apró Antal elvtárs által elzabrált villa kertjében.
Ez van te tróger hazaáruló degenerált koalíciós aljadék.
Tudományos libsizmus
2022-12-20 at 14:51
Kövesit mikor csukják le?
Ez egy vicc. A korrupt Kövesi indít eljárást korrupt EU képviselők ellen.
Az Európai Uniót a földdel kéne egyenlővé tenni, majd sóval behinteni a helyét.
Ettől eltérő megoldásnak nincs helye.
aladin
2022-12-20 at 14:48
Nincs több bizalom az EU.-ban, biztos Gyurcsányné- Dobrev az árnyékkormány és az egész ballibsi oldal is benne van a pénzmosásban és a korrupcioban. Még nincs vége, most jön még der Leyen, Timmersmann és a társai. A ballibsik mégegyszer ne merjék a pofájukra venni, hogy Magyarországon a kormánynál a Fidesznél van korrupció.
Gonella
2022-12-20 at 14:46
beismerte, hogy eva.
a kailit tagadja.
Tudományos libsizmus
2022-12-20 at 14:43
A bolgár bojlernek hány euró kápéja van otthon a ruhásszekrényben vajon?
Tudományos libsizmus
2022-12-20 at 14:42
Az Európai Unió a Sátán műve.
bl
2022-12-20 at 14:30
A hatalom a mennybe visz. Ha csődben van egy ország, akkor is lehet pénzt keresni azzal, hogy hatalmon vagyunk. Eladjuk a jogainkat például. Ne véletlenül mérette fel Gyurcsány a vége felé a vagyonértékű jogokat. Mert azt is el lehet adni. A lerablás, elpusztítás, tönkretétel, csődbe vitel egy-egy állomása mindig csak egy-egy állomás, mindig van lejjebb, egészen a teljes megsemmisülésig. Ne hagyd! Ne hagyjuk! A baloldal bal, azaz rossz.
nelöködj
2022-12-20 at 14:17
Palmimi85!
Dögreva mennyit kapott ?
Hatalmas ló-bőr van rajta . Neki sok el fér a bőre alatt-is !
Németh
2022-12-20 at 14:05
Jogállamiság 😠 Európa aljas elárulása, iszlamizálása, tönkretételéért legyenek keményen megbüntetve! Legyen vége az Európát öngyilkos, romboló gazembereinek, akik korrupt és züllött képviselők és vezetők egészênek! Nincs szükség Európai Unióra, mert ezek fasiszták és a bűnt akarják ránk erőszakolni!!!Szégyen és gyalázat!!!
jósnő
2022-12-20 at 14:03
Horváth László József2022-12-20 at 13:59
Nem kell szenzáció hajhászást csinálni!!!,,,Abban, hogy lopnak nincs semmi új! Azért vannak ott.
Horváth László József
2022-12-20 at 13:59
Nem kell szenzáció hajhászást csinálni!!!,,,Dobrev Klára NEM a munkatársa,hanem Alelnök társa teljesen más feladat és hatáskörrel!!!!!
átlagpolgár
2022-12-20 at 13:55
Végre, valami takarítás!
egon samu
2022-12-20 at 13:55
Most még a sorosista EP-csöcseléket kell leleplezni és sittre tenni.
Aztán az utolsó lekapcsolja a villanyt és bezárja az EP ajtaját. Remélhetöleg örökre.
Annonym 2.
2022-12-20 at 13:54
Mèg szép,hogy őrizetben kell maemradjanak,mert összejàtszanànak,ha megsem ìgy dönt a Bìròsàg,akkor azokat is lefizettèk.
Palmimi85
2022-12-20 at 13:47
Dobreva mennyit kapott a suskából???