Legalább nyolc embert megsebesített egy férfi, aki többeket megkéselt a dél-svédországi Vetlanda nevű kis település központjában. A...
Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az Országgyűlés Irodaházában a Jobbik frakciója által használt...
Hiába vízionálja a baloldal az egészségügyi dolgozók tömeges felmondását, a számok mást mutatnak. Március 1-jével az egészségügyi...
Tömeggyártásra állt át a Sinopharm kínai állami cég, amely akár több, mint egymilliárd, koronavírus elleni vakcinát is...
Matteo Salvini, az Olaszországban a kormánypártok közé tartozó, jobboldali Liga vezetője üzenetet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben...
Ahol becsukódik egy ajtó, ott kinyílik egy másik. A Fidesz kilépett az Európai Néppárt EP-frakciójából, ám a...
Egyelőre sajnos úgy tűnik, hogy nem sikerül biztosítani a kettős állampolgárság lehetőségét Szlovákiában, de remélhetőleg egyszer erre...
A Fidesz az elmúlt években eltávolodott az Európai Néppárt (EPP) kereszténydemokrata értékeitől, a magyar párt már nem...
Szívesen látják a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőit az Identitás és Demokrácia (ID) frakcióban – közölte szerdán...
Több, mint százezer anyaországi és külhoni középiskolás vett részt a Határtalanul program online középiskolai vetélkedőjének első fordulójában;...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) folytatja az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakciójában megkezdett munkáját – közölte...
A 25 ezernél több lakosú vidéki településekkel folytatott egyeztetésekért felelős miniszteri biztossá nevezték ki szerdától Balla György...
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Néppárt (EPP) frakciójának nagy többsége a koronavírus-járvány közepette is “kiszorítósdival”...
Látványos akció zajlott szerdán reggel Kecskemét belvárosában. A Készenléti Rendőrség lezárta a Piramis Udvarház kijáratait, majd a...
Az átoltottság Európában még mindig hazánkban a harmadik legmagasabb. Összesen 36,4 ezer ember jutott vakcinához egy nap...
Az Európai Néppárt (EPP) balra tolódik, folyamatosan veszíti el karakterét. A Fidesz véleménye szerint ideje lenne, hogy...
Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja vezetőjének az lett volna a feladata, hogy egyben tartsa...
A kormány 2020. április 18-án különleges gazdasági övezetté nyilvánította a város ipari parkját, benne az épp az...
Botka László (Összefogás Szegedért) polgármesternek és a jegyzőnek fel kell lépnie, hogy a VIP-parkolóügyben elítélt vádlottak megtérítsék...
Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakcióvezetője egy frissen közzétett levélben válaszolt Orbán Viktor február végi...
A kezdetben vitatott, mára azonban valósággá vált ellenzéki összefogás formáját Gyurcsány Ferenc egy évvel ezelőtt fogalmazta meg....
A keresztyéniesen humanista egykori önmagával is egyre gyengébb kapcsolódással bíró Európai Néppárt valóban nem az, ami volt,...
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Facebook-oldalán elemezte a Fidesz-frakció kilépését az Európai Néppárt képviselőcsoportjából....
Ahogy az mostanra köztudott, hivatalosan is kilép a Fidesz az Európai Néppárt frakciójából. A döntés meglehetősen nagy...
A harmadik legnagyobb spanyol párt, a VOX elnöke a Twitteren reagált a hírre, hogy a Fidesz távozott...
Deutsch Tamás közösségi oldalán kommentálta a Fidesz kilépését az Európai Néppárt képviselőcsoportjából. A politikus azt írta, elfogyott...
A Sinovac Biotech kínai gyógyszergyár által a koronavírus ellen kidolgozott, CoronaVac nevű oltóanyag 83,5 százalékos hatékonyságúnak bizonyult...
Novák Katalin, mint a Fidesz külügyekért felelős alelnöke, közösségi oldalán tette közzé Orbán Viktor Manfred Webernek írt...
Noha igény mutatkozik rá, huzamosabb ideig kell még várni az oroszországi vakcinaturizmus beindulására – közölte szerdán az...
Az élelmiszerellátás, a termelés a járvány ellenére zavartalan, a mezőgazdasági fejlesztések országszerte folytatódnak – mondta az AGROmashEXPO...
Rekordmagasra emelkedett a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma Csehországban. Az egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel megjelent kimutatás...
Rendszeresen bántalmazta gyermekét és saját szüleit is az a nagykanizsai nő, aki tavaly nyáron kádba fojtva meg...
Elkezdődött az Európai Néppárt európai parlamenti csoportjának zárt ajtók mögötti, a vírus miatt online tartott ülése, ahol...
A kelet-közép-európai régió és különösen a V4-ek a legjobb úton járnak, hogy az EU egyik legfontosabb gazdasági...
Budajenőn új óvoda épült a kormány négyszáznyolcvan millió forintos támogatásával – írta a pénzügyminiszter szerdán a közösségi...
Már több, mint négyszázezer ember munkahelyének megvédését és újrateremtését segítette a kormány a bértámogatási programokkal – mondta...
A fokozódó járványhelyzet ellenére is történelmi előrelépés valósul meg a magyar egészségügyben; ennek keretében jelentősen emelkednek az...
Folyamatosan zajlik az oltás, már 758 037 főt a beoltottak, közülük 253 368 fő már a második...
Eddig, az első két hónapban 16 300 határsértőt fogtak el a magyar hatóságok – mondta a miniszterelnök...
Már több, mint kétszázharmincezren töltötték ki a kormány állatvédelemről szóló online kérdőívét – jelentette be a nemzeti...
Legalább hét bolíviai diák szörnyethalt, miután lezuhant egy egyetemi épület legfelső szintjéről – jelentette kedden a helyi...
Nem mindennapi eseménnyel ért véget a hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével...
Az oltóanyagok gyártásának és elosztásának felgyorsítását tekinti a járvány elleni küzdelem egyik legfontosabb feladatának az Európai Unió....
A világon 114 751 575 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 549 260,...
A kínai hatóságok azt tervezik, hogy júniusra beoltják a közel másfél milliárdos ország lakosainak negyven százalékát a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS